Megújulás alatt az Armadillo

Kiemelt Piac

Az elmúlt időszak változásai és trendjei arra ösztönözték az ügynökséget, hogy átgondolja eddigi szervezeti működését.

 

Ennek következtében megújította szervezeti struktúráját, új munkafolyamatokat vezetett be és új szakemberekkel bővítette a csapatát, valamint mentális egészséget fejlesztő workshopokkal képzi munkatársait. A cég természetesen nem szakított teljesen a múlt értékeivel. Az ügyfélközpontúság, a rugalmasság vagy a proaktivitás továbbra is fő alapértékek között szerepelnek. Új alapokra helyezve folytatódik a gyakornoki program működtetése is, melynek keretein belül a kommunikációs szakma iránt érdeklődő fiatalokat ismertetnek meg az ügynökségi élettel, ezzel is segítve a pályakezdésüket – írják.

„A Covid óta tartó időszak a folyamatos változásokról szól, ehhez pedig nekünk is változnunk kell. Átgondolva a működésünket több olyan szemléletváltásra volt szükség, ahol el kellett rugaszkodnunk a múltban jól működő szokásoktól, metodikáktól. A turbulens időszak megterheli a munkatársainkat is, ezért nagyon fontosnak tartom a tudatosság és a mentális egészség fejlesztését. Ezt a folyamatot  változásbiztonságot és pszichológiai rugalmasságot fejlesztő képzésekkel segítjük, mert hiszek abban, hogy az egyéni fejlődéssel az ügynökség is fejlődni fog” – mondta Bartha Péter, az Armadillo ügyvezetője.

 

Új ügyfelek, új szakemberek

Az ügynökség portfóliója az utóbbi időben olyan ügyfelekkel bővült, mint a PizzaMe, a Certus Software vagy a Callmax, ahol a márkaépítéssel segíti a termék piaci bevezetését. Kampányokat bonyolított le a Salvussal és a Számlázz.hu-val, a közeljövőben pedig az FCA képviselte autós márkákkal (Fiat, Alfa Romeo, Jeep) válik még intenzívebbé az együttműködés. Az utóbbi években megerősödött az influencer üzletág is. Az utóbbi időben olyan márkákkal dolgoztak közösen, mint a Starbucks, a Salvus és a Somersby.

Az új ügyfelek mellett új szakemberek is csatlakoztak az Armadillóhoz. Ősz Szilvia art directorként irányítja a grafikai csapatot, ő korábban az ACG-nél töltött be hasonló pozíciót, Meinhardt Attila pedig üzletfejlesztési vezetőként felel a sales stratégia kialakításáért. A gyakornoki program keretében pedig három fiatal, pályakezdő munkatárssal is bővült a csapat. Az ügyfélkapcsolati terület vezetését továbbra is Szili Eszter account director, az influencer divízió irányítását pedig Sass Dániel kreatív igazgató látja el.

 

Fotó: Armadillo/Facebook

 

SOCIAL MEDIA