Kreatív pályázatot hirdet diákoknak az ESET

Kiemelt Márkák

Az iskoláskorú gyerekek jelentős része a neten tartja a kapcsolatot a barátaival, osztja meg az élményeit, az idősebbek esetleg már online is vásárolnak és olvasnak híreket. A világhálón számtalan lehetőség várja a diákokat, ám nem mindenki van tisztában az ezzel járó veszélyekkel.

 

Az iskolás gyerekek és fiatalok a neten könnyen válhatnak adathalászat, személyazonosságlopás, profil feltörés, kártevő programok, rosszindulatú appok és cyberbullying áldozataivá, sőt, olyan, kifejezetten őket célzó veszélyekkel is találkozhatnak, mint az ösztöndíjas csalás vagy a hamis diákmunka ajánlatok. Ezért nagyon fontos, hogy körültekintően használják az internetet.

„Az ESET-nél szívügyünk az internetbiztonság, különösen a világhálót már önállóan is használó diákok esetében. Szeretnénk, ha minél tudatosabban és körültekintőbben neteznének, és erre most egy kreatív pályázat keretében hívjuk fel a figyelmüket. A pályázók értékes nyereményeket nyerhetnek, de ami a legfontosabb, az alkotások elkészítése közben észrevétlenül is bővül a biztonságos netezéssel és IT technológiákkal kapcsolatos tudásuk” – mondta el Csizmazia-Darab István, az ESET termékeket forgalmazó Sicontact Kft. IT biztonsági szakértője.

A szervezők a kreatív pályamunkákat két korcsoportban várják. A 6-12 évesek esetében arra kíváncsiak, hogy a diákok szerint hogyan tehető biztonságosabbá az internet, hogyan védenék a netezőket, a 13-20 évesek körében pedig arra keresik a választ, hogy hogyan tehető biztonságosabbá az információs technológia (IT), a pályázók hogyan védenék a felhasználókat. Mindkét korcsoportban digitális szövegeket és képeket lehet feltölteni az ESET pályázati aloldalára, az alkotásoknak csak a diákok képzelete szabhat határt, hiszen nevezi mesével, esszével, verssel, novellával, rajzzal, kollázzsal, vagy akár viccel, képregénnyel és mémmel is lehet.

A beérkezett műveket egy internetbiztonsági és digitális szakértőkből álló zsűri bírálja el, az általuk, illetve a közönségszavazáson kiválasztott legjobb pályamunkák alkotói értékes díjakat, internet biztonsági szoftvert, biztonságos követőt (Apple AirTag vagy Samsung Galaxy SmartTag), illetve ajándékcsomagot kapnak. A fődíj a 6-12 évesek korcsoportban egy Nintendo Switch szülői felügyelettel és sport játékkal, a 13-20 éves korcsoportban pedig egy Microsoft Xbox Series X 1TB játékkonzol.

A gyerekek és a fiatalok sokszor még a legtapasztaltabb szakembereket is meglepik fantáziájukkal és kreativitásukkal, ezért nagy izgalommal várjuk a diákok alkotásait” – mondta el Gerhardt Fanni,
a Sicontact Kft. marketing vezetője.

 

SOCIAL MEDIA