Pillanatok alatt kellett alkalmazkodniuk a középvállalkozásoknak a gyorsan végbement alapanyag és energiaár-robbanáshoz

Kiemelt Piac

Szinte pillanatok alatt kellett alkalmazkodniuk az ipari beszállító magyar középvállalkozásoknak a brutálisan gyorsan végbement alapanyag és energiaár-robbanáshoz. A túléléshez a multikkal való állandó, szívós ártárgyalásokra, az alapanyag utánpótláshoz a korábbiaknál lényegesebben gyorsabb döntésekhez és jóval nagyobb rizikóvállalásra, a fojtogató munkaerőhiánnyal szemben pedig a harmadik világból behozott munkaerőre van szükség – derült ki a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének (MVÜK) panelbeszélgetésén.

 

„Több mint 20 éve vagyok a szakmában, idősebb kollégákat is kérdeztem, hogy találkoztak-e ilyen komplikált piaci helyzettel, mint a jelenlegi, ám mind nemet mondtak rá” – sűrítette egy mondatba a koronavírus-járvány okozta visszaesésből alapanyag-és energiaár robbanásba érkező, közben, folyamatosan súlyos munkaerőhiánnyal küszködő piac jelenét Dr. Németh András, a zalaegerszegi gépipari vállalat, az AQ Anton ügyvezető igazgatója az MVÜK Ipari Klubjának panelbeszélgetésén.

Ennek megfelelően most a multinacionális cégeknek bedolgozó magyar vállalkozók három fő kihívása, hogy a brutális mértékű energia-és alapanyagár robbanás okozta költségeiket érvényesíteni tudják a multi vevőikkel szemben, akiknek a gyomra a mostani, nem ritkán 30-40 százalékos áremelési igényeknél sokkal kisebb áremelést sem hajlandó bevenni.

Úgy, hogy közben a beszállító cégek élete is fenekestül felfordult: szinte pillanatok alatt kell újjászervezni – nem ritkán üzleti jósolgatásba bonyolódva és így komoly kockázatokat bevállalva – gyökeresen új működésre átállítani az alapanyag utánpótlásukat, termelésüket. És ha mindez nem lenne elég: közben orvosolniuk kell a Magyarországon immáron krónikus munkaerőhiányt, aminek sajnos az egyik megoldása – ha ez annak nevezhető – az lesz, hogy az sokasodó problémák miatt elbukó cégek munkavállalói átáramlanak a talpon maradókhoz, a másik pedig az, hogy immáron az Európán kívüli világból kell toborozni képzett, motivált és megbízható munkaerőt.

 

Kultúrsokk helyett rizsfőző

Ez utóbbi tűnik még az úgy-ahogy simább ügynek. Mint György István, a Prysmian Magyar Kábel Művek (MKM) Kft. ügyvezetője elmondta: kisteleki telephelyükön négy hónapja immár hatvan indonéz munkatársuk dolgozik, a beilleszkedésük pedig eddig teljesen zavartalanul történt. A munkaerőhiányt korábban európai munkavállalókkal próbálták megoldani. Másik, balassagyarmati gyárukban például szlovák oldalról érkező munkaerővel is dolgoztak, ám a forint gyengülése miatt a Szlovákiából jövő munkavállalóik elmaradoztak, ahogy a szerb határ menti, kisteleki üzemükben is voltak Szerbiából érkező munkavállalók, ám ott is nagy volt az elvándorlás. Az indonéz munkavállalókra úgy esett a választás, hogy a kormány bilaterális egyezményt kötött Indonéziával, így az ottani munkakeresők gyakorlatilag „három héten belül” munkába tudtak állni nálunk.

Az indonéz munkavállalók rendkívül megbízhatóak, körükben nincs a lemorzsolódás és nem utolsó sorban kedvesek. „Attól tartottunk, hogy a vidéki környezetben nagy lesz velük szemben az ellenérzés. Nem ez történt: a magyar dolgozók kedvelik, szeretik őket, semmilyen ellenérzés nincs. Ugyanez Romániában, Csehországban sokkal nehezebben ment volna, ott sokkal zártabbak a helyiek.” – vélekedett erről az ügyvezető. „Nálunk az egyetlen kultúrsokk az volt, hogy nagy mennyiségű rizst kellett beszereznünk az új munkatársak élelmezéséhez és speciális rizsfőzőket.”

 

Racionális cégvezetőnek ma gazdasági asztrológussá kell lenni

Messze nem ilyen egyszerű kérdés a sorozatos piaci sokkok által tökéletesen szétzilált alapanyag utánpótlás megszervezése, ráadásul ehhez immáron nem elég csak a piacismeret, a cégvezető megérzéseire, üzleti ösztöneire egyre nagyobb szerep hárul.

„Gazdasági asztrológia” – humorizált Dominek Ákos a Pannon Tools Kft. cégvezetője, annak kapcsán, hogy ők azért tudtak például a tavaly évben is folyamatosan termelni, mert év elején ráéreztek arra, hogy megugrik az acél ára, így az akkori, lényegesen alacsonyabb árakon bekészleteztek alapanyagból.

És lőn: a 2020 év végi, tonnánként 600 eurós ár járt már 2000 felett is, amit egy sor versenytársuk nem tudott követni. A cégvezető megjegyezte: bár ma szokás ezt az orosz-ukrán háború kontójára írni, ám a valóságban az EU-ban évente felhasznált 150 millió tonna acél 20 százalékát importálják. Ennek 40 százaléka,12 millió tonna Oroszországból, Ukrajnából érkezik. Az ipar pedig ezt a kiesést tudta ellensúlyozni.

Igaz, ezek a trükkök, a készletezés, a több forrásból való, nem ritkán villámgyors döntéseket igénylő beszállítás, vagy éppen a beszállítói szerződéseknek a mindenkori nyersanyagárhoz igazítása – indexálás – komoly rizikót rejt magában.

Dr. Németh András a maga részéről óva int a túlzott készletezéstől: előállhat ugyanis, hogy valaki a rosszabb időkre készülve alaposan bevásárol egy alapanyagból, közben a nyersanyagár esik, a versenytárs pedig az aktuális spotáron vesz nyersanyagot és versenyelőnye lesz. Az sem üdvözítő megoldás, ha csak a nyersanyagár-változást építi bele a beszállító a szerződéseibe. „Az egyik testvérvállalatnál történt meg, hogy alumínium ötvözetet vettek és a vevővel úgy egyeztek meg, hogy az alumínium mindenkori világpiaci árazásához igazították az árat. Mármost az utóbbi időben éppenséggel nem a nyersanyagnál, hanem az ötvözőknél szálltak el az árak. Itt is érhetnek kellemetlen meglepetések” – figyelmeztetett az ügyvezető igazgató. Ami biztos: a folyamatos alapanyag utánpótlás megszervezése nagyon bonyolulttá vált.

Ennek példázatául György István felidézte, hogy tavaly decemberben, az egyik legnagyobb alumíniumbeszállító partnerük egyszer csak küldött egy levelet, hogy a következő hónaptól már nem tud szállítani. Úgy, hogy csak a balassagyarmati üzemük 15 ezer tonnát vásárolt tőlük évente, éves nyersanyag felhasználásuk 80 százaléka onnan származott, ráadásul szinte nulla raktárkészlettel üzemeltek, „Just In Time” rendszerben. Most viszont hirtelenjében négy, teljesen eltérő, igen távoli helyről – így például Norvégiából és Ománból is – kellett hozatniuk alumíniumot, ami négy, különböző specifikációval, árral dolgozó beszállítót jelent.

 

Ártárgyalás a multikkal: hideg fejjel, szívósan

„Az áremelés szót a multik nem ismerik” – hangzott el szinte mind a három beszélgető szájából. Azonban ez is csak látszat: mint elmondták, alaposan, kőkemény üzleti adatokkal megindokolt, szívós ártárgyalások nyomán igenis le lehet tömni a multicégek torkán is a mostani, sok tíz százalékos áremelési igényeket is.

Igaz, ehhez néhány esetben a falig el kell menni. „Ahogy a régi öregek mondják: az, aki ebben a helyzetben nem veszít vevőt vagy adott esetben nem jut el odáig az ártárgyalás során, hogy a vevő makacskodása nyomán akár le is állítja a gyártást, az nehezen tudja maradéktalanul érvényesíteni az érdekeit” – érzékeltette Dr. Németh András, hogy mit jelent az olvasatában a kemény ártárgyalás. Nem csoda: mivel itt nem 1-2 százalékokon megy az alku, hanem több tíz százalékon, így a beszállító élete a tét.

„Vagy megölik a beszállítót, vagy megpróbálnak ezzel élni” – mondja Dominek Ákos a végvevőkről, akik közül szerinte jócskán sportszerűtlen szereplők is akadnak. Például olyanok nem akarnak most áremelésről hallani, akikről köztudott, hogy az autóik az utóbbi évben 50 százalékos dráguláson mentek keresztül – ezt mindenki meg tudja nézni -, és „Best Ever”, azaz minden idők legjobb profit eredményeiről számoltak be. Szerinte nekik is tudomásul kell venniük, hogy a beszállítóknál is (és persze náluk is) olyan többletköltségek jelentkeztek, amelyekkel azok nem tudnak már kigazdálkodni

„Addig kell menni adatokkal, tényekkel, amíg el nem fogadják. Aki tovább bírja, az fog nyerni” – mondta. Azonban ehhez nélkülözhetetlen az állandó árkalkuláció, ami jókora többletmunkát ró a vállalat értékesítőire és pénzügyeseire.

„Amire nem számítottunk: az áremelések folyamatos újrakalkulációja miatt a csapat napi munkáján felül jelentkező, plusz munkaterhelés” – mondta Dr. Németh András. Azonban célt érni csak így lehet szerinte: „meg kell győznöd a vevőt, hogy megalapozott számokkal mentél oda, hogy pontosan kiszámoltad miért és mekkora áremelést szeretnél érvényesíteni.”

Az ilyen árkalkuláció folyamata viszont lassú és nagy türelmet kíván. „Volt idő, hogy az anyavállalatunk szemünkre vetette, hogy nagyon lassúak vagyunk és nem érünk el eredményt a vevőkkel szemben. Mi meg csak számoltunk, számoltunk. Végül azok elfogadták az áremeléseinket. Az elmúlt napokban az anyavállalat már arra kért fel minket, hogy mutassuk be a cégcsoport többi tagjának, hogyan értünk el eredményt.”

Megjegyzendő: nagyon sok beszállítónak gondot okoz, hogy hosszú időre előre megalkudott, fix áras beszállítói szerződése van. Dr. Németh András szerint viszont a látszat ellenére van jogi megalapozottság, ugyanis abban az esetben, ha olyan jelentős változás történik, amely nem volt előrelátható a szerződéskötés időpontjában, akkor nagyon is van jogalapja a beszállítói áremelési igénynek.

 

Fotó: Headway/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA