Már mintegy 280 tonna hulladék került begyűjtésre és feldolgozásra a Tisza ukrajnai forrásvidékén

Kiemelt Piac

Évente mintegy tízezer tonna hulladék érkezik Ukrajnából és Romániából a Tiszán, amelynek fő oka a megfelelő hulladékkezelési rendszerek hiánya a felvízi országokban. Ebből kifolyólag a Call-Action program első lépcsőfoka a hulladékgyűjtési kapacitás növelése volt. A Diageo által biztosított anyagi támogatásból idén tavasszal különböző felszerelésekkel és szállító eszközökkel bővült az ungvári és beregszászi szakmai partnerek eszközparkja a megfelelő és hatékony hulladékgyűjtés és szállítás érdekében.

 

„A Call-Action program első 7 hónapjában már mintegy 280 tonna hulladék került begyűjtésre és feldolgozásra a Tisza ukrajnai forrásvidékén, ezzel a két éves program 690 tonnás vállalásunk 40%-át teljesítettük. Május óta már a Diageo támogatásából beszerzett FORD Transit típusú kisbusz, illetve a teherautóba szerelt Mercedes-Benz motor is segíti a térségben a hulladék nagyobb arányú és szakszerű szállítását. Büszkék vagyunk arra, hogy programunk révén Beregszászban a feldolgozott hulladék a korábbi teljesítmények ötszörösére nőtt, valamint az ungvári hulladékgyűjtő kapacitását is növelni tudtuk” – emelte ki az első időszak eredményeit Ábrahám Gergely, a Diageo kelet-európai vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója.

A hulladékgyűjtési kapacitás növelése mellett a hulladékfeldolgozási kapacitás támogatása is kulcsfontosságú szerepet kapott a Call-Action program első pár hónapjában. A felszereltség bővítése során egy Steinbock Boss NH-20 típusú villástargonca is beszerzésre került, mely segítségével a bálázott hulladékot már nem kézi erővel, hanem gépesítve tudják az akcióban dolgozók kezelni. A villástargoncának köszönhetően a program kezdete óta több, mint 100 tonna hulladék került feldolgozásra, melyből majdnem 65,5 tonna hulladék papír volt, de üveg, polietilén fólia és PET is nagy mennyiségben került a telephelyre az alumínium és a HDPE hulladékszármazékok mellett. Mindemellett már egy EURO Hidraulikus prés is segíti a munkálatokat, mely által már 25 tonna papír, PET és polietilén fólia került a prés alá.

 

A Diageo munkatársai a helyszínen is részt vesznek a Call-Action programban

Április végén a Diageo és a PET Kupa Dinnyéshát közelében közösen takarítottak ki egy erősen szennyezett ártéri területet: 100 zsáknyi, azaz nagyjából 600 kilogramm hulladék gyűlt össze, melyet még aznap együtt szelektáltak a PET Kupa kiskörei Folyómentő Központjában, melyről a videós összefoglaló mindenki számára elérhető.

 

Következő lépések

A kitűzött cél, hogy a Call-Action program során legalább 690 tonna – vagy több- hulladék kerüljön begyűjtésre és feldolgozásra a Diageo támogatásának köszönhetően. „Ahhoz, hogy ez 2024-ig teljesüljön, partnereink Beregszászon, Ungváron, Szürtén, Bátyún, Turjasebesen és Kereckén még több hulladékgyűjtő pontot hoznak létre, valamint telepítenek az iskolákba, közösségi intézményekbe – ezzel is több mint összesen 21 települést, 29 iskolát és 61,800 helyi lakost és diákot bevonva a PET Kupa által kezdeményezett programba. Ezen felül két darab hulladékfogó háló is kiépítésre kerül a Latorca folyón, mely 10 tonna hulladék begyűjtését tudja segíteni” – tette hozzá Bitter Zsuzsanna, a program koordinátora.

 

SOCIAL MEDIA