A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Rudolf Péter színművész, színigazgató

Kiemelt Márkák

Rudolf Péter Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2020-tól a Vígszínház igazgatója. A mai műsorban elsősorban a Vígszínház márkaépítéséről beszélgetünk.

 

Mindenekelőtt azt beszéljük meg, mi motiválta az igazgatói pozíció megpályázására, amit a másfél éves „csonka” időszak után egy teljes ötéves ciklusra elnyert.

Utána felidézzük egy immár 127 éves nagy kulturális márka, a Vígszínház megszületésének és történetének főbb mozzanatait, kezdve az 1896-os építkezéssel. Mit jelentett a színház a millenniumi Magyarországnak, milyen hatással volt a magyar kultúrára, és milyen utat járt be az azóta eltelt egy és egynegyed század alatt?

Melyek voltak e nagy márka időről időre bekövetkező megújulásának főbb pillanatai? Hogyan lehet modernizálni egy ilyen régi, „bejáratott” márkát?

Beszélünk arról is, hogy a színigazgató lényegében vállalatvezető, egy körülbelül háromszáz főt foglalkoztató, sokmilliárd forintból gazdálkodó cég irányítója. Érvényesülnek-e marketingszempontok a műsorpolitikában? Hogy működött a színház a Covid alatt és után? Milyen kihívások várnak rá a következő szezonban, az orosz-ukrán háború időszakában? Végül megbeszéljük azt is, milyen bemutatók lesznek az új évadban, amelyek közül az igazgató szerint egy sem maradhat el.

 

Hangoljatok este 7-kor a 90.9 Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

 

Szakács László főszerkesztő

 

SOCIAL MEDIA