X-Faktor 2022: megjöttek az időutazók!

Tejszínhub

Az X-Faktor 2022 harmadik válogató adásában időutazók bukkantak fel, és olyanok is érkeztek, akik „gyónni” jöttek a mentorokhoz. Tökéletes hangokból és megdöbbentő produkciókból pedig ezúttal sem volt hiány.

 

“Olyan énekes lesz belőle, aki tényleg le tudja énekelni a csillagokat” – Serbán Szebasztián mind a négy mentort elkápráztatta

A 16 éves versenyző Balázs Fecó Érints meg! című dalával robbantotta fel a színpadot, és olyan elképesztő sikert aratott, hogy négy egyértelmű igennel jutott tovább a Táborba. A mentorok már most biztosak benne, hogy mindenképpen a saját csapatukban szeretnék tudni Szebasztiánt.

 

“Én ilyet még nem láttam élőben” – Varga Irén lesokkolta Herceg Erikát

A TikTok sztár ismét visszatért az X-Faktor színpadára, ráadásul az egyik nagysikerű dalát, a Malumát hozta el magával. Az egész stúdió kívülről tudta a népszerű sláger szövegét, Erika viszont tátott szájjal bámult maga elé, és sehogy sem találta a szavakat Irén produkciója láttán.

 

“Milyen aranyos fiatalember!” – Herceg Erika csillogó szemekkel köszöntötte Marcellt

Az X-Faktor női mentorának egyből felkeltette az érdeklődését a 26 éves versenyző, aki egy szál gitárral érkezett a Válogatóra. Végül négy igennel jutott tovább a Táborba, akárcsak az Isky&Szkym formáció.

 

“A kedvenc produkcióm az évben” – A 666Ghost letarolta az X-Faktor stúdióját

Az „Eki-eki bőrdzseki” dalrészlet a TikTokon már mindenkit meghódított, a szerzők most a tehetségkutató színpadán is meg akarták mutatni magukat, ráadásul egy új szerzeménnyel. „Nyerni jöttünk az X-Faktorba” – mutatkoztak be a formáció tagjai, akik az apró hibáik ellenére is meggyőzték a mentorokat és továbbjutottak a Táborba.

 

Hörchert Lászlót maga Rácz Jenő hívta el a Konyhafőnök VIP-ba?

A mentorok már előre féltek a visszatérő versenyző miatt, aki ezúttal is törni-zúzni érkezett. Végül azonban a saját festményével is meglepte ByeAlexet, aki egyből a keblére ölelte Lászlót. A semmiből jött ölelésbe végül az összes mentor beszállt. Sőt, még a Konyhafőnök VIP-ba is beajánlották a versenyzőt, miután Peti felhívta Rácz Jenőt.

 

“Szégyen ez az egész!” – Egy versenyző kőkeményen leoltotta a mentorokat

Sorra érkeztek az elszánt jelentkezők, akik mindent megtettek, hogy lenyűgözzék a mentorokat. Produkcióik viszont gyorsan kicsapták a biztosítékot a stúdióban, és mivel egyáltalán nem értettek egyet a mentorok döntésével, kertelés nélkül visszaszóltak.

 

Puskás Peti nem találta a szavakat: Hozzánk gyónni jönnek az emberek

László Tamás – LT tavaly keményen beszólt Adélnak és Petinek, ezért most azért is érkezett, hogy bocsánatot kérjen a korábbi viselkedéséért. A dalszövegébe is belefogalmazta érzéseit: „Most teljes alázattal állok előttetek. Megkomolyodtam kicsit, még akármi is lehet”.

 

“Nehogy az arcomba vágjad!” – A mikrofondobáló visszatért és újabb meglepetéssel sokkolta a mentorokat

Pop Csabi többször is járt már az X-Faktor színpadán. Tavaly csúnyán összeszólalkozott Lacival, vízzel is le akarta locsolni, majd egy mikrofonnal célozta meg a mentort. Peti egyből felkiáltott, amikor megpillantotta a visszatérő versenyzőt, ám Pop Csabi az elmondása szerint most békés szándékkal érkezett. Egy bocsánatkérő tortával a kezében lépett Lacihoz, de a mentor alig merte kinyitni az ajándékot.

 

“Nélkületek nem ülnék most itt” – ByeAlex könnybe lábadt szemekkel adott hálát egyik rajongójának

A mentor alig találta a szavakat, amikor megtudta, hogy Deák Levente a Vodka című dalával készült a Válogatóra. A produkció után egy közös képet is készített a versenyzővel és a srác testvérével, majd meghatódva vallotta be a fivéreknek: „Büszke vagyok, hogy ilyen közönségünk van, mint ti”.

 

“Felállt a szőr a kezemen” – Miller Dávidot kirázta a hideg Miszlai Márton hangjától

A 22 éves versenyző öt éve egészen a székes feladatig jutott a Táborban, most pedig ismét valóra szeretné váltani az álmait. „Sokkal magabiztosabb vagyok. Úgy érzem, ez lesz az én évadom” – mesélte el magáról Márton.

 

Csukovics Kevin egy másik bolygóról érkezett a Válogatóra?

Amikor a 17 éves versenyző besétált a színpadra, különleges járása egyből felkeltette a mentorok érdeklődését. Nagy léptei láttán Laci arra következtetett, hogy Kevin valószínűleg nem a Földön született, hiszen látszólag teljesen másképp hat rá a gravitáció.

 

“Még a visszhang is pusztító volt” – Időutazók lepték el az X-Faktor stúdióját

Megnyílt a dimenzió kapuja a tehetségkutató Válogatóján, hiszen nem Basic Dániel volt az egyetlen, aki több év után újra próbára tette magát. A visszatérők produkciói azonban ezúttal sem nyűgözték le a mentorokat, akik kőkeményen megmondták véleményüket a versenyzőknek.

 

12 év után visszatért a színpadra az X-Faktor versenyzője

Basic Dániel nem először állt ki a mentorok elé, hiszen a tehetségkutató első évadában már próbára tette magát. Akkor a Hallelujah című dalt adta elő, most pedig a Padlás című musical egyik leghíresebb dalával érkezett a Válogatóra.

 

“Nekem te vagy a nagy X-Faktor” – Dankó Tünde elvarázsolta Herceg Erikát és ByeAlexet

A 21 éves versenyző rengeteg dalt írt az elmúlt években, amit ByeAlex zenéi inspiráltak. Éppen emiatt izgatottan lépett a színpadra, hiszen nagyon kíváncsi volt, mennyire tetszik majd a szigorú mentornak a produkciója. A Válogatóra is egy saját szerzeménnyel érkezett, amivel elérte, hogy állva tapsoljon neki az egész stúdió.

 

“Ezt hallgatnám egész nap” – Versenyzők, akik négy igennel jutottak tovább a Táborba

Sztojcsev Noémi, Nicuta Andreea Nicoleta, Nagy Melissza, Rékasi László és Váradi Ábel sorra hódították meg a mentorok szívét, akik csak úgy dobálták a dicsérő szavakat a produkciók után. „Az egyik legjobb éneklést hallhattuk, egy sztáralkat van fent a színpadon” – mondta elismerősen Peti, és Erika sem győzött áradozni: „Angyali arc és tiszta lélek, tiszta X vagy”.

 

“Az egyik legérdekesebb fazon vagy” – T-Boy teljesen lenyűgözte ByeAlexet

Amikor egy újabb maszkos versenyző lépett a színpadra, a mentorok már fogták a fejüket, T Boy produkciója azonban túlszárnyalta az elképzeléseiket. „Nem vagyok túlságosan nagy raprajongó, de nekem ez nagyon tetszett” – lelkesedett Erika, akivel ByeAlex is egyetértett: „Tetszik, hogy van saját egyéniséged”.

 

“Ilyen béna rocksztárt még nem láttam” – Az egyik versenyző produkció közben esett le a színpadról

„Azért viselek maszkot, mert nagyon jó érzés szuperhősnek lenni. Van, hogy így zuhanyzok” – állítja magáról Circo Beetroto, aki az egész stúdiót megtáncoltatta az előadásával. Mindent elsöprő buzgósága azonban nem hozta meg a várt sikert: az egyik pillanatban elejtette a mikrofont, majd tánc közben lezuhant a közönség közé.

 

“Ez számunka ártalmas” – A mentorok sokkot kaptak a TikTok sztár produkciójától

A 16 éves Szabó Mózes közel 200 ezer követővel büszkélkedhet a népszerű videómegosztón, ám nem titkolt célja, hogy a vicces tartalmak mellett a zenei tartalmakért is kövessék a rajongói. Egy saját dallal érkezett a Válogatóra, de a lelkesedését gyorsan letörték a mentorok.

 

 

SOCIAL MEDIA