Víztisztító konténert fejlesztettek a Hulladékmentes Tisza programban

Inspiráció Kiemelt

A Tisza forrásvidékét is sikerült elérniük a folyó megtisztítását célzó, szemléletformáló Hulladékmentes Tisza program szakembereinek. A Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Coca-Cola Magyarország által létrehozott kezdeményezésben 2019 óta több mint száz tonna hulladéktól szabadították meg a folyót, és számos technológiai újdonsággal is támogatták a Tisza megtisztítását.

 

Immár három éve dolgoznak együtt a Tisza és mellékfolyóinak ökológiai védelmén és a folyó megtisztításán a háromoldalú összefogással létrejött Hulladékmentes Tisza program szakemberei. Az elmúlt év során a PET Kupa legfőbb törekvése az volt, hogy segítse és felgyorsítsa a kárpátaljai hulladékgazdálkodás kiépítését, hogy a folyó szennyezését már annak forrásánál meg lehessen állítani. Bár az ukrajnai konfliktus jelentősen megnehezítette a munkát, mégis biztató eredményeket sikerült elérni az ottani hulladékgyűjtési és hulladékkezelési gyakorlatok fejlesztése terén. Kőrösmezőn újabb szelektív hulladékgyűjtő pontok létesültek; ennek és az ehhez kapcsolódó kommunikációs és edukációs kampánynak köszönhetően tovább növekedhetett a folyó elől eltérített hulladék mennyisége: a Tisza forrásvidékén az elmúlt egy évben 10 tonnával kevesebb hulladék került a folyóba.  Természetesen a PET Kupa esszenciája sem maradhatott el: folyótakarító akciót is tartottak a nyáron, amelynek egyik “ékszere” volt a folyóból kiemelt autóroncs.

 

Tiszta víz és tisztálkodási lehetőség az ukrajnai menekülteknek

Az ukrajnai konfliktus és a növekvő menekültszám miatt a kárpátaljai lakosság egy része nehezen jut nap mint nap tiszta ivóvízhez, tisztálkodási, mosási lehetőséghez. Ebben nyújt számukra segítséget a PET Kupa szakemberei és külső szakértők által fejlesztett mobil víztisztító konténer. A mobil vízvételi pont többféle funkciót képes ellátni: víztisztítója a Tisza vizét fogyaszthatóvá teszi, de mosási, zuhanyzási lehetőséget is biztosít, illetve teakonyha is található benne, így egyfajta közösségi pontot is jelent a használók számára. A konténer emellett hulladékgyűjtőként és újrahasznosítóként is funkcionál, ahol a lakosság leadhatja az összegyűlt hulladékot.

„A konténer megtestesíti a PET Kupa fő céljait: a tiszta víz biztosítását, a hulladékszennyezés megelőzését és a közösségépítést. A fejlesztés célja, hogy olyan régiókban nyújtson hozzáférési lehetőséget a biztonságos vízhez, ahol jelenleg ez nem mindenki számára adatik meg” – mondta el Molnár Attila Dávid, a PET Kupa társalapítója.

„A The Coca-Cola Foundation – a The Coca-Cola Company globális alapítványa – a Hulladékmentes Tisza projekt keretében 2019 óta összesen 400.000 dollárral támogatta a PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesületet. Büszkék vagyunk erre a programra, amely nem pusztán egy rövidtávú hulladékgyűjtő akció, hanem egy jövőbe mutató kezdeményezés: gondoljunk csak a programban kifejlesztett GPS alapú nyomkövetésre, vagy a hulladék-újrafeldolgozási módszerekre. A Coca-Cola számos módon igyekszik a csomagolási hulladék problémájára megoldást találni – ez a program egyike a megoldás felé vezető utaknak” – mondta el Sonia Dimogli, a Coca-Cola Magyarország igazgatója.

 

Fotó: Dimitry Ljasuk/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA