Szombat este elindult az X-Faktor 2022-es évada

Tejszínhub

“Ez lesz a valaha volt legjobb X-Faktor” – Így indult a tehetségkutató tizenegyedik évada Magyarország legnépszerűbb tehetségkutatója a vadonatúj évadban is teljesen megújul, hiszen idén a mentorok saját maguk választhatják ki a versenyzőiket. Herceg Erika, ByeAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti hatalmas lelkesedéssel vágott bele a Válogatóba, és teljesen biztosak benne, hogy az új szabályoknak köszönhetően az idei X-Faktor lesz az eddigi legnagyobb durranás.

 

 

Puskás Peti esküt tett mentortársainak a Válogatók előtt

“Visszatérünk az alapokhoz” – jelentette ki határozottan Peti már a műsor legelején, így az idei évad nemcsak számára, de mentortársainak is másabb lehet. Laci nehezen hitte el a fogadalmat, de Peti kőkeményen kitartott a döntése mellett.

 

“Olyan még nem volt, hogy semmit se csináltam, és ennyit tapsoltak érte”  – ByeAlex beszól Herceg Erikának

Hatalmas tapsvihar fogadta az X-Faktor női mentorát, akit teljesen letaglózott a közönség elsöprő ovációja. Peti és Alex viszont nem tudták szó nélkül hagyni a történteket, és meg is mondták a véleményüket Erikának.

 

“Kismalac röfög a bokorban” – RapMan, az X-Faktor első versenyzője dalt írt a mentorokról

Szabó Zoltán lépett először színpadra a tehetségkutató 2022-es évadában. Saját dalával egyből mosolyt csalt a mentorok arcára. Sőt, az X-Faktor új női mentorát le is vette a lábáról a róla szóló sorokkal: „A zsűritagokhoz is érkezett egy új versenyző, az őzike tekintetű Erika hercegnő”

 

Miller Dávidnak meg kell küzdenie a “Miller” művésznévért?

Az X-Faktor műsorvezetője köpni-nyelni nem tudott, amikor az egyik versenyző a vezetéknevével mutatkozott be a színpadon. ByeAlex már a produkció előtt feltette a nagy kérdést: vajon a két Millernek össze kell majd csapnia a nevük érdekében?

 

“Ez a született tehetség!” – Herceg Erika libabőrös lett Helfy Alexa produkciójától

A 18 éves lány egy Lizzo dallal érkezett a Válogató színpadára, és már az első sor után teljesen lehengerelte a mentorokat. Erika alig találta a szavakat Alexa produkciója után: „Olyan Élő show-s, hogy leszakad a plafon!”

 

Puskás Peti a stílusváltásáról: Megpróbáltam, de csak büdös lettem

Kovács Zoltán – Zakeus extravagáns kinézetét nem hagyhatták szó nélkül a mentorok, Peti száját pedig egy megdöbbentő vallomás hagyta el.

 

“Te olyan forró vagy!” – Herceg Erikát teljesen feltüzelte a XXI. századi magyar Elvis Presley

Kiss Kevin a „Csinibaba” című, szerelem inspirálta dalával érkezett a Válogató színpadára. Egyedi előadásmódja és különleges mozdulatai rögtön felkeltették a mentorok érdeklődését. A 18 éves srác egyből levette Erikát a lábáról, de Alex sem vélekedett másképp: „Ez volt eddig a kedvenc produkcióm”.

 

Herceg Erika elpirult a 15 éves önjelölt „vőlegénye” csábításától

Lévai Dávid nem akármilyen céllal érkezett az X-Faktorba: minden vágya, hogy elcsábítsa Erikát. A srácot a korkülönbség sem tántorította el, és mindent megtett, hogy levegye a lábáról az X-Faktor női mentorát. Peti szerint sikerrel is járt, hiszen szerinte Erika teljesen elvörösödött a srác bókjaitól. Kevin végül hatalmas sikert aratott, és négy igennel jutott tovább a Táborba.

 

“Szeretnélek meghódítani téged” – versenyzők, akik mindent bevetettek, hogy lenyűgözzék Herceg Erikát

Csak úgy hemzsegtek a mindenre elszánt férfiak a Válogatón, akik nemcsak a hangjukkal, hanem ajándékokkal is készültek, hogy az ujjaik köré csavarják az X-Faktor női mentorát. Emellett akadtak olyanok is, akik Erika dalával érkeztek a mentorok elé.

 

Herceg Erika a múltjáról vallott: Nekem nem volt könnyű sorsom

Zueva Ekaterina az X-Faktor női mentorának dalával érkezett a Válogatóra. A mindent elsöprő produkció után Erika felszaladt a színpadra, és a karjaiba zárta a versenyzőt. Mikor később Laci a dal mondanivalójáról kérdezte mentortársát, Erika kendőzetlenül bevallotta, milyen fájdalmas érzelmek ihlették a szöveget.

 

“Olaszosan, dzsigolósan, speciálban” – A mentorok röhögőgörcsöt kaptak Kis Grófo unokaöccsétől

Kovács Péter keményen gyakorolt a Válogatóra: egészen hajnalig énekelt a kocsmában. Buzgósága azonban nem hozta meg a gyümölcsét, hiszen szerencsétlenségére teljesen elment a hangja. A mentorok sírva nevettek a produkciója hallatán: „Olyan voltál, mint egy gégegyulladásos Donald kacsa” – csóválta a fejét Alex.

 

Nem tudják a mentorok, hogy továbbjuttatták-e a versenyzőt, aki kitalált nyelven kommunikál

“A saját dalaimat a saját nyelvemen adom elő” – állítja magáról Tarsoly László, aki arra egyáltalán nem számított, hogy Gáspár Laci le tudja fordítani a mondatait. A mentor a társai halandzsáját is szinkrontolmácsolta, az viszont meg sem fordult a fejében, hogy ez milyen következményekkel járhat.. Miután a versenyző kisétált a színpadról, a mentoroknak fogalmuk sem volt róla, mi lett László sorsa. A választ végül Miller Dávid adta meg nekik.

 

“Szeretlek, barátom!” – Gáspár Laci könnyeivel küszködve borult Puskás Peti nyakába

Peti megfogadta, hogy idén nem bánik kesztyűs kézzel a versenyzőkkel és kizárólag a valódi tehetségeket fogja keresni. Laci sehogy sem tudta túltenni magát mentortársa pálfordulásán, és hiába nógatta barátját, Peti hajthatatlannak bizonyult. Végül azonban megtört a jég, Laci pedig nem bírta tovább, és könnyekben tört ki.

 

Gáspár Laci végigzokogta a gyermekotthonban nevelkedett Berry produkcióját

A 18 éves versenyző 3 évesen került állami gondozásba testvérével együtt. „Nagyon nehéz volt anyukám nélkül felnőni. Sokszor azt éreztem, hogy nem kellek igazán senkinek” – árulta el érzéseit Berry, aki az édesanyjának írt dallal érkezett a Válogatóra. Gáspár Laci nem bírta ki könnyek nélkül Zsolt produkcióját, és végül elismerősen nyilatkozott: „Nemcsak ahhoz van bátorságod, hogy ezt leírd, hanem hogy mindenki előtt előadd”. Berry reméli, hogy szereplése után anyukája végre felkeresi őket.

 

Hamarosan érkezik ByeAlex és az Éjjel-Nappal Budapest sztárjának közös dala?

Marschall György amellett, hogy a népszerű sorozat szereplője, immár 5 éve frontembere a LongStoryShort! nevezetű zenekarnak. Csapatával rendkívüli céllal érkeztek az X-Faktorba: küldetésüknek érzik, hogy minél népszerűbbé tegyék Magyarországon a pop-punk zenei stílust. ByeAlex dicsérő szavakkal illette a zenekart, és már most felajánlotta a segítségét: „Szívesen segítenék abban, hogyan lehetne ez sokkal izgalmasabb. Ha odáig eljutunk, írnék veletek dalokat”.

 

Puskás Petinek közös szakmai múltja van az egyik versenyzővel

Amikor Goore besétált a Válogató színpadára, Peti egyből felüvöltött. A mentorok értetlenkedve pillantottak zsűritársukra, aki ekkor elárulta, hogy a versenyzővel már készített egy közös dalt. „Egy kiváló rapper és egy remek csávó” – mondta Peti, és igaza is lett.

 

“A tehetség ott van a genetikában” – Bodrogi Gyula unokájától lehidaltak a mentorok

Amikor kiderült, hogy a 17 éves versenyzőnek a Jászai Mari-díjas színész a nagypapája, az egész stúdiónak leesett az álla. Enikő Labrinth világslágerével lopta be magát a mentorok szívébe, akik nem győztek áradozni a produkció után: „Büszke vagyok, hogy ilyen tehetségek vannak Magyarországon” – lelkendezett Erika.

 

A műsor hivatalos oldalai:

https://rtl.hu/xfaktor

https://www.facebook.com/xfaktorhungary

https://www.instagram.com/xfaktorhun/

https://www.tiktok.com/@rtlxfaktor

 

 

SOCIAL MEDIA