Közös társasjátékot dobott piacra Győri Zoltán és a sikerstartup, PanIQ Escape Rooms

Kiemelt Piac

Megjelent Győri Zoltán legújabb társasjátéka, amely különleges kooperációban készült hazánk egyik siker-startupjával, az amerikában terjeszkedő PanIQ Escape Rooms-szal. A játék bemutatóját augusztus 9-én tartották a Hadikban, ahol Eke Angéla színésznő faggatta az alkotókat arról, milyen volt a közös munka és egyáltalán hogyan kell elképzelni egy közös kreatív alkotófolyamatot, melynek eredményeképpen egy igazán pörgős, izgalmas partijátékot vihetünk haza. A játék különlegessége, hogy Magyarországon és az USA-ban egyszerre debütált, az angol verziót az Amazonon keresztül tudjuk megrendelni. 

Llamageddon társasjáték röviden arról szól, hogy PuhaAfrikán – amely egy lámák által lakott bolygó – kitör az “Alpakalipszis” és mindenkinek menekülnie kell. A bolygó egyetlen űrhajót indít csupán, amelyen meghatározott számú férőhely van… a legrátermettebb lámáknak. Ebben a játékban ugyanis ügyesen meg kell győznünk a társainkat, hogy a mi lámánk a kulcs a túléléshez, még akkor is, ha ne adj isten egy unott urológusról, vagy kleptomán helyszínelőről van szó. Ahogy ebből is érezhető, humoros és egyedi társasjáték született, amit a helyszínen hatalmas nevetések közepette játszott a közönség.

 

Pánikszobákkal hódította meg a világot a magyar startup

Gábossy Ákos, a PanIQ Escape Rooms CEO-ja – akik Strausz Patrikkal együtt rendkívül magas színvonalú szabadulószobákat üzemeltetnek világszerte – elmondta, hogy a céljuk az volt, hogy alkossanak egy magas színvonalú játékot, amelynek köszönhetően az emberek a szabadulószobák élményét vihetik haza, így kerültek kapcsolatba Győri Zoltán társasjáték-tervezővel, a Mit játszunk? vlog egyik vezetőjével.

Véleményük abban egyezik, hogy a társasjáték tulajdonképpen a szabadulószoba rokon területe, a közösségi élményen és a kooperatív együttműködésen van a hangsúly, miközben persze mindenkinek lehetősége van megcsillogtatni egyéni képességeit is. Arra a felvetésre pedig, hogy a Llamageddon tulajdonképpen egy végtelenül egyszerű játék, Zoli elmondta, hogy kifejezetten olyan játékokat szeret fejleszteni, melyek nem igényelnek előzetes ismereteket, az érdekli, hogy milyen helyzetet teremtsen, amibe aztán a játékosok majd belehelyezkednek. Így például a Llamageddont az American horror story inspirálta, az pedig, hogy végül lámák lettek a főszereplők, Strausz Patriknak köszönhető.

Igazi partijáték született a hazai társaspápa, Győri Zoli vezetésével

Minden játék fejleszt, itt pedig kifejezetten a játékosokra van bízva, hogy mennyit és mit hoznak ki belőle. Ebben a játékban nem lehet megúszni, hogy beszélgessünk a velünk egy asztalnál ülőkkel, miközben sokat meg is tudhatunk egymásról, egyben gyakorolhatjuk kommunikációs és taktikai készségeinket is, hiszen valahogy fel kell juttatnunk a lámáinkat a hajóra. „A srácok kijutós játékokat terveznek, mi pedig egy bejutós játékot csináltunk” – jegyzi meg Győri Zoli.

A játékban összesen 66 egyedi karakter található, melyek a teljes designnal és a játék minden grafikai anyagával együtt Czimbalmos Boglárka grafikus munkáját dicsérik, akinek a Llamageddon egyben a diplomamunkája is volt. „Ami engem nagyon megfogott a Llamageddonban, az a kettősége, hiszen egy bolygó elpusztulásáról van szó, ki kell választanunk, ki éljen túl egy világvégét, ami nagyon komoly… még akkor is, ha már „csak” egy műkörmös, vagy influencer láma van a kezedben, és be kell bizonyítsd mennyire elengedhetetlenek ők a túléléshez. A célom az volt, hogy a játéknak ezt a fura kettős érzetét adják vissza a karakterek is, és egyszerre legyenek nagyon komolyak és viccesek. Az pedig, hogy a túlélőket lámákként kellett megjelenítsem, csak fokozta ezt a hangulatot.”

Bogit végül Strausz Patrik választotta ki több mint ötven jelentkező közül és elmondása szerint tehetsége alapján rögtön egyértelmű volt, hogy együtt kell dolgozniuk. Az együttműködésről és a kreatív alkotófolyamatról mindannyian pozitívan nyilatkoztak, hiszen szuper volt az összhang és mindenki élvezte, hogy közösen alakítják a játékot.

A partijátékról további információk a Llamageddon saját weboldalán olvashatók.

 

SOCIAL MEDIA