Beatles koncerttel lepték meg a járókelőket Caramelék

Kiemelt Márkák

Több hónapnyi titkos előkészítő munka után, meglepetésként adott közös koncertet a Széll Kálmán téren Molnár Ferenc Caramel, Rácz Gergő, Járai Márk és a The BlackBirds tribute zenekar.

 

Az első pillanattól imádtuk a Disney+ ötletét, hogy együtt zenélve idézhessük meg a Beatles utolsó közös koncertjét. Nagyon vártuk már, hogy itthon is láthassuk a zenekarról szóló dokumentumfilm-sorozatot, így ráadásul az indulás napján, gyakorlatilag a hazai premierkor válhattunk részeseivé ennek a történetnek” – mondták el az előadók az esemény után.

A nemzetközi kritikusok által korunk egyik legjobb popzenei dokumentumfilm-sorozatának tartott „The Beatles: Get Back” első epizódja Magyarországon elsőként a június 14-én induló, számos csatorna és stúdió munkáit bemutató Disney+ streaming felületen érhető el. A zenekar 1969-es projektjét bemutató, háromrészes sorozatában négy, kiemelkedően kreatív és egymást szerető fiatal zenész két év után újra egymásra talál és együtt kezd alkotni. A közös munka élménye és sikerei mellett a kamerák azonban azt is rögzítették, ahogy a Let it be album felvétele közben alkotói válságba kerül a csapat és kiéleződnek a nézeteltérések. A több mint 50 évig elzárt felvételekből sokkal tisztábban látható, hogy mi vezetett a világ legsikeresebb zenekarának felbomlásához.

A Gyűrűk Ura trilógiáról ismert rendező, Peter Jackson korábban is kipróbálta már magát a dokumentumfilmezés területén, az „Akik már nem öregszenek meg” című, I. világháborút feldolgozó munkája is nagy sikernek számított. A háromrészes „The Beatles: Get Back” hasonló őszinteséggel mutatja be a Beatles rögös útját az album felvételéig és aztán az egész világ fantáziáját megmozgató híres gerilla megmozdulásig, amikor a londoni Apple irodaház tetejéről spontán koncertet adtak az arra járóknak. A zenekar utolsó koncertjének megidézésével most valami új kezdetét, a Disney+ hazai indulását ünnepelték a magyar sztárok.

 

Fotó: Port.hu

 

SOCIAL MEDIA