Már építik a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri helyszínét

Kiemelt Piac

Megkezdődtek a munkálatok Szegeden, melyek eredményeképpen hamarosan felépül hazánk legnagyobb szabadtéri játszóhelye. A Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri programsorozata július 1-jén indul a Szabadság, szerelem! – Petőfi, a vitéz című előadással.

 

Május 22. vasárnap éjfélkor vette kezdetét a három és fél hetes munka a szegedi Fogadalmi templom előtt, amelyet követően elkészül a Szegedi Szabadtéri Játékok ikonikus helyszíne. A csaknem teljes nyáron át tartó rendezvénysorozat nem véletlenül ismert Magyarország legnagyobb szabadtéri színházi fesztiváljaként: a Dóm téri játszóhely teljes épített helyszíne hatalmas méretekkel bír. A 12 szektorra osztott, csaknem 4000 fős nézőtér mellett a színpad és a műszaki-művészeti kiszolgáló bázis együtt mintegy 2000 négyzetmétert tesz ki.  A Dóm térre szállított építési elemeknek csak a csőhossza közel 18 ezer méter – kiterítve Budapesttől Dunakesziig, Szegedtől Mórahalomig érnének. A szerkezetek teljes súlya 140 ezer kilogrammot nyom, a 936 négyzetméteres színpadnak csaknem 1000 tonna súlyt kell elbírnia.  Természetesen a személyi apparátus mérete is figyelemre méltó: minden évben körülbelül 1500 fő vesz részt a Szabadtéri Játékok lebonyolításában.

Az idei évadban a már megszokott műfaji sokszínűség mellett a zene kapja a főszerepet a Szabadtérin: az Újszegedi Szabadtéri Színpad zenés és prózai előadásai mellett exkluzív koncertek színesítik a palettát.  A most épülő Dóm téri nagyszínpad pedig négy grandiózus előadásnak ad majd otthont: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Szabadság, szerelem! – Petőfi, a vitéz című tánc-szín-játékának, a Madách Színház népszerű Mamma Mia! musicaljének, emellett a La Traviata operaszenzációjának és a Chicagónak, amelyek a Szabadtéri önálló produkciójaként valósulnak meg.

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója elmondta, ugyan a Szegedi Szabadtéri Játékok komoly városi és országos jelentőségű hagyományt képvisel, folyamatosan törekszik a megújulásra. Ennek jegyében az idei évadot átfogó hangtechnikai korszerűsítés előzi meg, amelynek célja, hogy a közönség minél zavartalanabban élvezhesse a Szabadtéri előadásait, és a nagyszabású produkciók minden eddiginél színvonalasabb hangminőségben szólalhassanak meg a Dóm téren.

A beruházás keretében új partnerrel, a világon jelenleg elérhető legkorszerűbb rendszer alkalmazásával újul meg a Dóm tér teljes hangtechnikai apparátusa. Az újítás eredményeképpen minimálisra csökkenthető a műszaki hibák eshetősége, a hangélmény „háttérzajossága”, köszönhetően a modern mikroport-készletnek és az optikai-digitális rendszerre történő átállásnak” – árult el további részleteket a hangtechnikai beruházásról Várkonyi Miklós műszaki vezető.

Az újonnan kialakított hangrendszernek köszönhető kristálytiszta hangzást elsőként a Szabadság, szerelem! – Petőfi, a vitéz című előadás ősbemutatóján tapasztalhatja meg a közönség, július 1-jén. Az izgalmas tánc-szín-játékra, akárcsak a Dóm tér és az újszegedi színpad további estjeire, jegyek még kaphatók online vagy a Fesztivál Jegyirodában.

 

SOCIAL MEDIA