Újra 100%-ig magyar kézben a Prohuman

Piac

Végérvényesen lezárult az a tranzakció, amelynek során a Prohuman HR szolgáltató magyar alapítói visszavásárolták a lengyel Gi Group Poland S.A. birtokában lévő tulajdonrészt.

 

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb hazai HR piaci tranzakciója zárult le 2022. január 19-én azzal, hogy az érintett felek teljesítették az adásvételi szerződésben előírt valamennyi feltételt. Mindez azt is jelenti, hogy a Magyarországon évek óta piacvezető Prohuman 100%-ban magyar tulajdonba került.

Mint ismert, a lengyel Work Service csoport (amelyet 2020-ban felvásárolt az olasz Gi Group, így nevet váltva immár Gi Group Poland S.A. néven működik) 2014-ben többségi részesedést szerzett a Prohumanban. A Prohuman magyar alapítói akkor azzal a feltétellel adták el üzletrészük egy hányadát, hogy a vállalat szakmai és pénzügyi irányítása az alapító tulajdonosoknál, a magyar menedzsmentnél maradt.

„Üzleti és partneri értelemben is szép és sikeres éveket töltöttünk együtt a lengyel vállalattal. Jó döntés volt korábban a társulás, de abban is egyetértünk tulajdonostársaimmal, hogy az alapítás óta általunk vezetett Prohuman jövőbeni sikereit most az szolgálja leginkább, ha újra a magyar alapítók és a menedzsment tulajdonába kerül” – mondta el Zakor Sándor, a cég tulajdonos-ügyvezetője.

„Az elmúlt években dinamikus növekedést értünk el, és ennek is köszönhetően a járványidőszakot stabilan vészeltük át. Most pedig hatalmas feladatok előtt állunk, hiszen Magyarországon újra munkaerőhiány van, és minden jel arra utal, hogy ez a jövőben még tovább fokozódik. Mindemellett nemzetközi téren is erősíteni szeretnénk, régiós szinten is még meghatározóbb szerepet szánunk a cégcsoportnak, amely már most is 8 országban van jelen” – emelte ki Zakor Sándor, hozzátéve, hogy az eredeti állapotra visszaálló struktúra – a 100%-ban magyar tulajdonosi háttér – olyan üzleti függetlenséget biztosít, amely még hatékonyabban szolgálja az ambiciózus növekedési terveket, szolgáltatás- és üzletfejlesztési célokat. „Ez a felállás ügyfeleink, kollégáink és a régió nyolc országában naponta a kötelékünkben dolgozó több mint 17 ezer munkatársunk számára is új értéket teremthet az előttünk álló években” – tette hozzá.

A 2004-ben alapított Prohuman ügyfelei között több mint 700 vállalat szerepel, köztük a legismertebb multinacionális cégek az autóipar, elektrotechnikai gyártás, pénzügyi szolgáltatások, az FMCG, a kis- és nagykereskedelmi, valamint IT szektorból.

 

Fotó: Scott Graham/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA