A Durex szókimondó és őszinte szexualitásra buzdítja a fiatalokat

Kiemelt Márkák

A Reckitt tovább erősíti egyik legfontosabb brandjét a fiatalok körében, új kampányával. A márka friss kutatásából kiderül, hogy a fiatalok valódi és őszinte válaszokat akarnak kapni a szexre vonatkozó kérdéseikre nemcsak fizikai, hanem érzelmi síkon is. Fontos megérteniük, hogy “...ha szexről van szó, nem létezik buta kérdés, és teljesen normális, ha bizonytalanság övezi a témát. Nem számít, milyen szokatlannak gondoljuk a kérdésünket, valaki már biztosan feltette előttünk, így ne féljünk tanácsot kérni egy megbízható forrástól.”

 

Az üzenet kiindulópontja: Annak érdekében, hogy egészségesen és szorongás mentesen élvezhessük a szexet – védekezzük óvszerrel!  Erre épül az év végi szexuális felvilágosító kampányuk, mely a márka értékeinek megújítása mellett az új termékcsomagolás erősítésére is szolgál.

„A kampány üzenetrendszeréhez és a márka személyiségéhez nagyon jól illeszkedik a TikTok őszinte, szókimondó világa, ezért nagy hangsúlyt helyeztünk rá a kampányban. A vicces és a komoly tartalmakat a korosztály ízlése szerint igyekeztünk súlyozni. Szerencsére ügyfelünk is hagyományosan nyitott a bátor, újszerű megoldásokra, melyet a célcsoport határozottan díjaz is – ezt a korábbi nézettségi adatok és a visszajelzések egyaránt alátámasztják” – nyilatkozta Bendl Mátyás, a POME részéről.

„Szerettünk volna egy nagyon intenzív, több platformos influencer kampányt, amely támogatja az országos iskolai sampling tevékenységünket – ennek során 700 iskolában 160 000 fiatal kapja kézhez a márka edukációs leaflet-jét és egy doboz terméket, illetve megismerkedhet a termékcsalád új ikonjaival is. A 2021-es stratégia alaprésze volt az új ikonok bemutatása, melyet nyáron egy nagy sikerű youtube sorozat elindítása is támogatott” – mondta Czeller Tamás, a Durex márkamenedzsere.

 

 

Általános információk a kampányról – Durex: Sex Education 2021

  1. dec. elejétől január elejéig fut a kampány.

Influencer kampány: Instagram, Youtube és TikTok platformok, 7 influencer, 39 tartalom

Középiskolai sampling: 700 iskola (160.000 diák elérése)

Kampánycél:  Edukáljuk a fiatalokat a szex fizikai és érzelmi vonatkozásaira tekintettel is.

A kampány/reklám fő üzenete: Annak érdekében, hogy egészségesen és szorongás mentesen élvezhessük a szexet – védekezzük óvszerrel!

 

Kreatívkoncepció: 

A szex gyakran titokzatos, elképesztő dolognak tűnhet, és épp elég mítosz és pletyka kering körülötte, hogy összezavarjon minket. Ha szexről van szó, nem létezik buta kérdés, és teljesen normális, ha bizonytalanság övezi a témát. Nem számít, milyen szokatlannak gondoljuk a kérdésünket, valaki már biztosan feltette előttünk, így ne féljünk tanácsot kérni.

“Normális”ha kérdezel … ha beszélsz róla… ha izgulsz … ha nemet mondasz… ha elbénázod J …. ha bizonytalan vagy….

Valójában az a legfontosabb, hogy készen állunk-e rá, és csak arra összpontosítsunk, hogy mi a jó nekünk.

Ahhoz, hogy önfeledten élvezhessünk a pillanatot és egészségesen és szorongás mentesen élvezhessük a szexet – legjobb, ha óvszerrel védekezünk.

Mert az is „normális”, ha megveszed… ha nálad van…. ha mindig nálad van… ha használod…. ha mindig használod J

 

Alkotók listája

Megbízói oldal
Brand manager: Czeller Tamás

Ügynökségek
Reklámügynökség: POME
Ügyvezető: Bendl Mátyás

Sales / Client Director: Schmidt Attila

Influencer marketing manager: Bóna Samu

Terjesztési vezető: Gáll Boldizsár

Influencerek: Sápi Vivi, Végh Dóri, Sütő Karcsi, Dezső Bence, Pumped Gabó, Gálik Bálint, Bobmeister

 

SOCIAL MEDIA