Átadták a Virágos Magyarország fődíjait

Inspiráció Kiemelt

A négy fődíj, a Magyar Turisztikai Ügynökség két különdíja és a fővédnöki díj is gazdára talált a 28. Virágos Magyarország versenyen, ezzel lezárult az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésének idei fordulója. Idén is több százan jelentkeztek, összesen 49 pályázó részesült elismerésben.

 

A járványhelyzetre való tekintettel idén szűk körben, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) budapesti székházában került sor az ünnepélyes díjátadóra, amelyen a fődíjakat Borbás Marcsi, a Virágos Magyarország Verseny fővédnöke, valamint Dr. Dömötör Tamás kormányfőtanácsos, a Szervezőbizottság elnöke adta át.

A 30 ezer főnél népesebb városok kategóriájában Nagykanizsa vihette haza a fődíjat, míg a kisebb városok közül Veresegyház került ki győztesen. A kétezer főnél nagyobb falvak közül Etyek vehette át a díjat, a kisebb falvak közül pedig Buzsák. Az MTÜ különdíját Makó kapta a városok közül, Poroszló a falvak kategóriában jeleskedett, a Fővédnöki díj pedig Szentbékkállához került.

Az idén 28. alkalommal megrendezett versenyre összesen több mint 320 pályázat érkezett, a szeptember végi kihirdetést követően a szakmai zsűri 49 elismerést osztott ki. Az értékes szakmai díjakat személyesen adták át a Szervezőbizottság tagjai a díjakat felajánló szervezetek és intézmények, illetve a minisztériumok képviseletében. Emellett az MTÜ elismeréseként a főbb kategóriák díjazottjai közül 30 település részesült 300 ezer és 1 millió forint közötti támogatásban.

A jövő évi verseny kiírására várhatóan jövő márciusban kerül sor. A település vezetőinek visszajelzései alapján a helyi közösségek már készülnek a 29. Virágos Magyarország versenyre, amelyen ismét felhívhatják a figyelmet településük gondozott közterületeikre.

A 2021. évi Virágos Magyarország díjátadóiról a verseny Facebook-oldalán olvashatnak, a díjazottak teljes névsora pedig a honlapon érhető el.

 

 

SOCIAL MEDIA