K&H: vissza a jövőbe, de hogyan? – itiner a jövedelmezőbb gazdasághoz

Inspiráció Kiemelt

Teljes átalakulás vár a globális, ezen belül a magyar gazdaságra is – derül ki a K&H jövőkutatásból, amely bemutatja, hogy várhatóan melyek lesznek az elkövetkező 10 év legfontosabb változásai. Egyértelműen látszik, hogy az adat az egyik legnagyobb érték és erőforrás lesz, a mesterséges intelligencia az emberivel közösen lesz jelen az élet minden területén, a környezeti fenntarthatóság pedig minden vállalat számára megkerülhetetlen lesz – közölte a K&H.

 

A magyar vállalatok és a pénzügyi világ várható alakulása, jövőképük, digitalizációjuk és innovációs lehetőségeik kihatnak az életünk minden területére. A K&H jövőkutatása mélyinterjúkat készített innovatív cégek vezető munkatársaival, fintech terület- és digitális transzformáció szakértőkkel, illetve jövőkutatókkal. Így jött létre a K&H top 10 innovációs trend, melyek mind megkerülhetetlen pontjai lesznek a gazdasági életünknek.

 

Mi lesz a jövőben?

Hiába tűnik elcsépeltnek, tény, hogy a mai és a jövőbeni gazdasági fejlődésben az adat és az adatkezelés különösen fontossá válik. Az árfolyama is fokozatosan emelkedik, azaz az adatok egyre drágulnak, és egyre nagyobb figyelem terelődik arra is, hogy kié az adat. A fogyasztók már nem csak megoszthatják az adataikat különböző szolgáltatókkal, de el is adhatják nekik, pénzért. Az adatbiztonsági kérdések és megoldások is felértékelődnek” – mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. Hozzátette: “Adat nélkül nincs fejlődés, ahogy innovációs lépések nélkül sem. Kutatásunk alapján sajnos itthon nem rózsás a helyzet.”

Az előrelépés kulcsa a cégek működésére szabott innovációs stratégia lenne Németh Balázs szerint, ám kevesebb, mint 20 százalékuk rendelkezik vele. Az innovációs stratégia segítségével könnyebben tud reagálni egy-egy vállalat a várható változásokra, amelyek nagy körvonalakban már most megjósolhatók. A K&H jövőkutatás pedig nevesíti is azt a 10 innovációs trendet, amelyek várhatóan 2030-ig meghatározzák majd a gazdaság mindennapjait.

Ez alapján a mesterséges intelligencia észrevétlenül lesz jelen az élet minden területén. Akár olyan napi területekre is betörhet, mint az élő beszéd szimultán fordítása, azaz bármilyen nyelven beszélő személlyel tudunk majd élőszóban valós időben kommunikálni az automata tolmácsok segítségével. Az emberi- és mesterséges intelligencia a munkahelyeket is átalakítja, Németh Balázs szerint ez azonban nem jár a foglalkoztatás csökkenésével, együttműködésalapú partnerség lesz, ezzel pedig fokozódhat a vállalatok hatékonysága. Az automatizálás és a robotizáció hatására radikálisan megnőhet az igény az automatizált üzemeket tervező, felügyelő, karbantartó képzett munkaerő iránt. A folyamatosan változó világ, a munkaerőpiac átalakuló igényei megkövetelik a folyamatos alkalmazkodást. A tanulás minden szempontból átalakul, szintén digitális alapokra terelődik.

A vállalatok működését a fenntarthatósági szempontok is dominálni fogják. Ezt fogja diktálni üzleti érdekük is. Radikálisan nőni fog a fogyasztói igény a karbonsemlegességre, megjelenhetnek a karbonsemleges fogyasztók, akik egyfajta „energiaremeteként” élik életüket. Ez a viselkedés a vállalatok körében is egyre elterjedtebb lesz. A fogyasztók számára az egyik legfontosabb információ az lesz, hogy bizonyos cselekedeteik (vásárlás, utazás) mekkora ökológia lábnyommal járnak.

Az egészséges étkezés terjedése már ismert trend, a fő változást 2030-ig a vörös húsoknak az étrendből való szinte teljes kikerülése okozhatja. A kieső táplálékot mesterségesen előállított húsok, illetve a fogyasztáshoz minél közelebbi helyen előállított élelmiszerek pótolhatják.

Az ügyintézés teljesen digitális lesz, és olyan területekre is betör és egyeduralkodóvá válik, mint a választások vagy népszavazások lebonyolítása. Az adatátviteli és számítási kapacitások terén egyrészt az 5G technológia, másrészt a kvantum számítástechnika hoz el olyan infrastrukturális változásokat, melyek a mindennapjaink terén is éreztethetik hatásukat. Ma még a többség a kriptovalutákkal azonosítja a blokklánc technológiákat; valójában ennél sokkal többre hivatott ez a rendszer és az évtized végére szinte mindenhol megjelenik, ahol adatok biztonságos tárolásáról van szó.

A mindennapjainkban és otthonainkban egyre nagyobb szerepet kapnak az újabb és egyre modernebb okoseszközök, de ezek folyamatos fejlődésen mennek át és nem várható forradalmian új technológia. Azonban a virtuális, vagy kiterjesztett valóság alkalmazások és eszközök olyan szintre fognak eljutni, hogy a látás és hallás mellett, már az összes többi érzékszervünk számára is a valósággal felérő élményt tudnak nyújtani.

Összefoglalva a K&H top 10 innovációs trend:

  1. fenntarthatóság mindenek előtt a vállalati működésben
  2. az ökológiai lábnyom kötelező kompenzálása; sharing economy és „energiaremeték”
  3. egyre több „G” (5G, 6G…), konnektivitás, a blockchain technológia térnyerése
  4. az adat: valóban a legfőbb érték és erőforrás, akár valuta is
  5. „csendes” és folyamatos digitális evolúció; a VR/AR új szintre lép
  6. a mesterséges intelligencia észrevétlenül jelen lesz az élet minden területén
  7. e-közigazgatás – nem csak a napi ügyintézésben
  8. a robotokon túl: projekt jellegű munkavégzés, lazább kötődés a munkaadóhoz
  9. valóban élethosszig tartó tanulás; kooperáció; digitális tudásmegosztás
  10. öko-tudatos táplálkozás; egyes élelmiszerek eltűnése, mesterséges előállítása

 

 Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

 

SOCIAL MEDIA