A Konyhafőnök VIP elődöntő – újabb kiesés, újabb dráma!

Tejszínhub

Rácz Jenő mezőnye sűrűsödik, a zsűri döntése alapján újabb piros kötényes versenyző hagyta el a konyhát. Az első elődöntő hét második napján Írországba kalauzolta a koboldnak öltözött Fördős Zé a versenyzőket. Felidézte a végtelen zöldellő ír tájakat, kitért az ír szerencsehozó koboldok hagyományára és tipikus ír alapanyagokat készített be a versenyzőknek. Olyan, itthon különlegesnek számító hozzávalókkal főzhettek a pirosak, mint osztriga, ír pisztráng, ír angolna, Dublin bay garnéla, ír lazac, ír krémlikőr, ír whiskey, ír tea, az ír mezőgazdaság remekei, zöldségek és gyümölcsök, valamint félbe vágott birkák.

 

Rába Timi volt a legszerencsésebb, ő szerezte meg az évad eddigi legkülönlegesebb előnyét: Fördős Zét, a koboldot, aki mindenben segítette a versenyzőt, egészen 10 percen keresztül.

A második feladatban, a búrák alatt, Ázsia ihlette, erjesztett tofu várta a pirosakat. Bár Rácz Jenő Shanghaiban szerzett Michelin-csillagot, a tofu az az alapanyag, amivel még a sokat látott séfet is ki lehet kergetni a világból! Ebben a pillanatban „csapott le” Sárközi Ákosra Fördős Zé, aki ezután ismerkedős estet tartott az erjesztett tofuval. Persze Fördős Zé elengedhetetlen teleport-dobozát is magával kellett vinnie, amiben ezúttal fagylalt volt! Michelin-csillagos séf legyen a talpán, aki ezekből a hozzávalókból főételt készít! Sárközi Ákosnak sikerült.

Osvárt Andi is komoly előnyre tett szert: saját mentora, Rácz Jenő ment vele a Piactérre, hogy segítsen “bevásárolni”, azaz összeállítani főételét.

A második elődöntős napon végül, a zsűri döntése alapján, Vásáry André távozott a konyhából. A többiek folytatják a küzdelmet A Konyhafőnök VIP címért és az ezzel járó 10 millió forintért.

 

Zé koboldnak öltözve lopta le a versenyzők ételeit

 

Muri Enikő elsírta magát a kóstoláson: „Ez tuti veszélyzóna”

 

Rácz Jenő a piactéren segített Osvárt Andinak

 

Osvárt Andi bevallotta: „A nőkkel rivalizálok”

 

Ettől az alapanyagtól még Sárközi Ákos is megijedt?

 

Sárközi Ákos leszólta Norbi ételét: „Nagyon gyorsan ki lehet esni”

 

Muri Enikő vs. Vásáry André: újabb versenyző távozott a konyhából

 

A Konyhafőnök VIP hivatalos oldalai:

Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonok-vip

Facebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok

Instagram: @akonyhafonok

 

SOCIAL MEDIA