Folytatódott a dráma A Konyhafőnök VIP stúdiójában!

Tejszínhub

A második felvonásban újabb 10 sztár kezdte meg a versenyt A Konyhafőnök VIP címért és az ezzel járó 10 millió forintért.

 

Saját recepttel, saját alapanyagokkal kezdték a VIP-szakácsjelöltek az első feladatot. Schobert Norbi után ezúttal Németh Kristófot nehezítette a teleport-doboz, amiben a színész kétségbeesve disznósajtot talált, majd tálalt.

A második feladatban két külön világ tárult a versenyzők elé: az “undi” alapanyagok sokasága, mint például kakastaréj, kakashere, kacsanyelv, báránynyelv, marhapacal, tehéntőgy, sertés agyvelő, sertésvese, sertés vér, abált sertéstüdő, sertéshere és malactartó. Míg a másik ládában ezek ellenkezője, azaz exkluzívnak számító, “gyönyörű” hozzávalók sorakoztak, mint például vörös sügér, aranypisztráng, langusztin, Szent Jakab-kagyló, osztriga, báránygerinc, Rib-eye steak és T-Bone steak. Szarvas Andi kivételével, aki előnyt szerzett az első főzés után, a többiek a szerencsére bízták magukat. Borítékok döntötték el, ki melyik ládából dolgozhatott.

A feladatokat követően a második felvonásban a népszerű író, Lakatos Levente hagyta el a konyhát. A harmadik adásban újabb 10 VIP-szakácsjelölt mutatkozik be Fördős Zének, Sárközi Ákosnak és Rácz Jenőnek.

 

„Kétségbeestem!” – Németh Kristóffal megtörtént a lehető legrosszabb az első főzésnél

 

Rácz Jenő durva kritikája jeges vízként borult Erdőhegyi Brigitta nyakába

 

Varga Iza kis híján eltalálta Rácz Jenőt egy szifonnal

 

Az utolsó percben felrobbant Csonka András tányérja

 

„Ez sz*r!” – Sárközi Ákos kiöntötte Osvárt Andrea főztjét

 

Az egyik versenyzőnek két főzés után véget ért a Konyhafőnök VIP

 

A Konyhafőnök VIP hivatalos oldalai:

Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonok-vip

Facebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok

Instagram: @akonyhafonok

 

SOCIAL MEDIA