Portrék, történetek, anekdoták – Féner Tamás fotóművész kiállítása

Inspiráció

Nyár közepén rendhagyó virtuális tárlatra invitálta az érdeklődőket Féner Tamás fotóművész, aki az ősz beköszöntével elérkezettnek látta az időt arra, hogy legújabb alkotásait élőben is szemrevételezzék a fotóművészet kedvelői. A mintegy harminc alkotást felvonultató kiállításon a művész munkái mellett történetekkel, anekdotákkal kísérli meg érzékeltetni, mi köti össze képei szereplőivel.

 

Egy portré lehet attributált vagy nem attributált. Nem attributált portréról akkor beszélünk, ha az ábrázolt személy közismertségére bízzuk képünk felismerhetőségét. Amennyiben az ismert személyről kialakult képet meg akarjuk másítani, vagy ki akarjuk egészíteni, attribútumot alkalmazunk. Mint Féner Tamás meséli, például Királyhegyi Pál humorista elképzelhetetlen volt az egyik rajongójától kapott pepita kalapja nélkül, amelyet pénzszűke miatt később el kívánt adni, azonban a kalapban az alábbi szöveg volt olvasható: Királyhegyi Pál elidegeníthetetlen tulajdona. A kalapot csak bérbe adhatta, így amikor valahol feltűnt a pepita kalap, lehetett tudni, hogy vagy a humorista, vagy a kalap bérlője van jelen. A Pa-dö-dő zenekar tagjait, Falusi Mariannt és Lang Györgyit is nehéz lenne nem rózsaszín és lila hajszínnel elképzelni. Jancsó Miklóst szinte látjuk magunk előtt a szivarjával a kezében. Columbo nyomozót a ballonkabátjában. Aztán ott vannak azok a személyek, akiket szinte csak a velük együtt ábrázolt tárgyak alapján tudunk beazonosítani: a kulcsot lengető Szent Péter, a nyilakkal összelövöldözött Szent Sebestyén vagy a bőrvödrös Flórián.

Féner Tamás számára, amikor fényképezőgépet vett a kezébe, nem a látvány az elsődleges, hanem az, amit az adott látnivalóról gondol. Ha pedig a fotográfia valamely területén úgy érezte, az már nem képes számára újat, valami mást nyújtani, tovább lépett. Így lett a Film Színház Muzsika színházi fotográfusából szociofotós, hogy emlékezetes alkotásain mutassa meg a cigányok, bányászok, vagy a magyar zsidóság életét, később a városkép sorozatait. És így fordult idővel a formák felé is.

Hosszú pályafutása során többféle megközelítésben foglalkozott portré fotografálással. Legújabb, Attributált portrék című sorozatára kísérletként tekint, amelyben az általa szeretett és becsült személyek portréit tárgyakkal találkoztatja. Elsősorban azt szerette volna megmutatni a tárgyak, anyagok segítségével az érdeklődőknek, hogy mit gondol azokról az emberekről, akiket fényképezett, illetve azt, hogy merre változott idővel a véleménye.

 

Róna Viktor acélbörtönben, Iványi Gábor mint Isten embere

Féner Tamás a koronavírus-világjárvány alatt, 2020 tavaszán kezdte el, mint eddig mindig, az analóg technikát használó munkát, amelyről azt mondja, inkább a barátságok szólnak, mint a művészetről. „Elővettem az olykor több tíz évvel ezelőtt készített, számomra kedves embereket ábrázoló portréfelvételimet, és elkezdtem őket gyötörni, jelenleg érvényes mondanivalóval megtölteni, azaz az elsődleges jelentéssel bíró fotográfiákat másodlagos jelentéssel felruházni.” Így került a fegyelem acélrácsai mögé a fotográfus barátja, fiának keresztapja, Róna Viktor, akire a tánc, a balett, a család és mindenekelőtt a kötelességtudat fegyelmet kényszerített, és aki emiatt nem tudott igazán szabadon lélegezni.

Féner Tamás Jancsó Miklós portréját is acélrácsokkal komponálta. Úgy gondolta, hogy a rendező először talán a Szegénylegényekben talált rá a rendezőre oly jellemző formavilágra, a hosszú snittekre, idővel azonban ez a forma túl bonyolult lett, a feszítő erő elszállt az alkotásokból. Ferge Zsuzsa, akinek fotója került a kiállítás meghívójára is, évekkel ezelőtt volt Féner Tamás portréalanya, aki a szociológus önéletrajzát olvasva ébredt rá, hogy mennyire szoros a kötődése a zsidó származáshoz, mennyire része az emberi felelősségvállalásának. Féner saját nagyapjának imasálját, taleszét hajtogatta a képre. „Iványi Gábor Isten embere. Semmilyen negatívum nem kapcsolódik össze a nevével, így a róla készült portréra a tetragrammoton, négybetűs szó, Isten neve került, héberül” – teszi hozzá Féner Tamás. Aztán máskor alkotásokat láthatunk, a megszólítottak – így például Schaár Erzsébet legismertebb szobor-sorozatából egyet, vagy Bálint Endre fontos szentendrei motívumát. Róluk úgy gondolta a szerző, semmi sem pontosabb, mint egy-egy művük részlete, kommentálva.

„Az azért nem véletlen, hogy színész nem szerepel ebben a történetben. Nem szívesen vállalják magukat: inkább látják személyüket koronával, vagy tógában, mindenképp három ujjnyival a föld felett. A Kézdyről, ennek ellenére, van portré, de az más. A Kézdy a barátom. Volt. Meg igen tiszteltem: kettővel felettem járt a Madáchba.”

 

Portrék és történetek

Egy fotográfustól, aki előszeretettel beszél a fotógráfiáin keresztül, talán szokatlan, hogy a műalkotások mellé történetekkel is szolgál. Azonban Féner Tamás ezt teszi. Bepillantást nyerhetünk az alkotó pályafutásába, a Kézdy Györggyel és Róna Viktorral kötött barátságába, de megtudhatjuk azt is, miért kellett leengedni a függönyt 1965-ben annak Koldusopera-előadásnak az esetében, amelyben Psota Irén játszotta Polly Peachum-ot, Gábor Miklós pedig Bicska Maxit. Féner Tamás sok szerkesztőségben dolgozott, újságíró kollégái, szerkesztői inkább nem vették jó néven, mint igen, ha írt, hát talán most vett elégtételt.

Féner Tamás Attributált portrék című kiállítását a 2B Galériában október 13-án, 18 óra órakor Parti Nagy Lajos nyitja meg. A tárlat 2021. november 12-ig tekinthető meg a Ráday utca 47. szám alatt.

 

Féner Tamásról:

1957-86 a Film, Színház, Muzsika fotóriporter-gyakornoka, végül művészeti szerkesztője, 1986-90 a Képes 7 főszerkesztő-helyettese, 1991-93 a Népszava, 1993-94 a Griff, illetve a Vasárnap képszerkesztője,1994- szabadfoglalkozású, 1997-2002 a Népszabadság Magazin képszerkesztője, 2003-2011 az MTI munkatársa. 1992- az ELTE megbízott előadója, 25 évig a Fotóművészet című elméleti-kritikai folyóirat szerkesztője. 1978-86 a Magyar Fotóművészek Szövetsége főtitkára, 1986-89 a Titkárság tagja.

Balázs Béla díj (1973) SZOT-díj (1977), érdemes művész (1984), Budapestért díj (1997), Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (1998) Magyar Zsidó Kultúráért (2004), kiváló művész (2005), Príma (2007), Scheiber Sándor díj (2008), Hazám díj (2008), Kossuth díj (2010) Aranytoll (2016)

 

 

 

SOCIAL MEDIA