A tökéletes cégér, ami minden szakmunkásnak kijár

Piac

A cégér szó napjainkban is hasonló jelentéssel bír, mint több száz éve, csak a használata változott meg valamelyest. Míg az első cégérek általában egyszerű fatáblák voltak, melyek a mesteremberek ajtaja fölött függtek, mára a logók vették át némileg a helyüket. Egészen sokfélék lehetnek, a szövegtől a piktogramokig, amelyek nyelvi határok nélkül, egyetemlegesen képesek jelezni a szemlélő számára, mivel is foglalkozik az adott cég vagy vállalkozó. Nem mindegy például, hogy egy fűtésszerelő cégérén hegesztőgép vagy radiátor szerepel. Hiába használja mindennapjai során az elsőt, ha ügyfelei számára a másikról válik felismerhetővé.

 

2021-ben már elengedhetetlen a célzott marketing

A figyelemfelkeltés nemcsak a nagyvállalatok számára fontos, hanem a szakmunkásoknak is biztosítaniuk kell, hogy célcsoportjuk, ügyfeleik megtalálják őket. Manapság viszont már nem elég az ajtó fölé függesztett táblácska és a szóbeli ajánlás. Így az alábbiakban arról találhatnak egy kis útmutatást az építőipari vállalkozók, hogy milyen eszközök is állnak rendelkezésükre a még több ember eléréséhez.

 

Milyen marketing technikák építenek hitelességet az építőipari szegmensben?

Szakemberként az egyik legfontosabb értékünk a hitelességünk. Ez alapján ítélnek meg ügyfeleink, kollégáink és konkurenseink. Ez alapján kapunk munkát, így az elvesztése a megbízások csökkenéséhez is vezethet.

A cégérek hagyományos kommunikációs és marketing célú eszközök, amelyek egyetemlegesen bárki számára felismerhetőek. Látva őket az utcáról bárki betévedhet hozzánk egy egyedi megbízással. Hasonló szerepet látnak el a LED reklámtáblák is, melyek távolról is feltűnőek a járókelők számára. Lehet, hogy valaki nap mint nap eljár telephelyünk előtt, folyamatosan látva cégérünket és reklámtáblánkat, és épp ezért választ minket, amikor szüksége lesz a szolgáltatásunkra.

Mégsem szabad manapság csupán ezekre hagyatkozni, hiszen ügyfeleink szokásai már a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest is sokat változtak. Ha valakinek ma szakmunkásra van szüksége, először az interneten kezd keresgélésbe, így fontos, hogy ott is jelen legyen vállalkozásunk. Online jelenlétünk erősítésére több eszköz is a rendelkezésünkre áll.

 

SEO = Keresőoptimalizálás

Egy saját weboldal megléte ma már nem mindig elég. Az is fontos, hogy a keresők találati listájának elején jelenjünk meg a szakmánkban. Ha például valaki ráguglizik arra, hogy “kőműves Budakeszi”, az első oldalnál tovább már szinte biztosan nem böngész. Azokat tehát, akik hátrébb csúsznak, meg sem találja.

Közösségi média

A közösségi média felületek szolgálhatnak egyfajta referencia oldalként is. Kérjük meg például elégedett megbízóinkat, hogy írjanak pár sort rólunk és értékeljék munkánkat Facebookon. De mi magunk is megoszthatjuk a kihívást jelentő, de végül teljes sikerrel zárult projektjeinket.

Online hirdetések

A PPC és egyéb hirdetések számos platformon elérhetőek. Céljuk, hogy a célzott hirdetésekkel minél nagyobb közönséghez jusson el szolgáltatásunk, legyen szó hidegburkolásról, építkezésről, tetőszerelésről vagy bármi másról. Szövegüket érdemes úgy megírni, hogy közvetlenül képes legyen megszólítani leendő ügyfeleinket.

TIPP: Van egy új szolgáltatásod, és jobb áron vagy minőségben dolgozol, mint a konkurenseid? Emeld ki a hirdetés szövegében és tudasd az ügyfeleiddel!

 

Miért elengedhetetlen a tökéletes cégér?

Egy jó cégér segítségével bárki, bárhol és bármikor felismerheti a vállalkozásod és a szolgáltatást, amit nyújtasz. Érdemes rászánni az időt és belevinni egy kis kreativitást is a tervezésbe. Egy egyedi dizájn ugyanis ezerszer figyelemfelkeltőbb és sokkal könnyebben megjegyezhető.

Hegesztéssel foglalkozol? Akkor például megtervezheted cégéredet modern képregényes stílusban is, és valódi Vasemberré válhatsz a képen hegesztőgéppel a kezedben. Ha a cégéred nem elég figyelemfelkeltő, esetleg nem magától értetődő, még az is előfordulhat, hogy téves megkereséseket kapsz vagy épp egyáltalán nem keres majd senki. Éppen ezért nem szabad félvállról venni ezt a feladatot.

 

Hogyan érdemes belevágni a marketingbe az építőiparban?

A marketing egy külön szakma, akárcsak az ács vagy a villanyszerelő, ezért tanácsos szakemberre bízni, ha mi magunk nem értünk hozzá. Ahogy egy rosszul megépített tető bármikor összeomolhat, úgy a rosszul összeállított marketing kampány csak viszi a pénzt, eredményeket pedig nem hoz. Hosszú távon így akár rengeteget spórolhatunk is, ha megbízunk egy igazi hozzáértőt.

Az indulás előtt mérlegeljük, mire van szükségünk és miben kérnénk külsős segítségét. Facebook oldalunk kezelését például akár egyedül is megoldhatjuk, a hirdetések kezelésében viszont alighanem kelleni fog a segítség, legalábbis a kezdeti szakaszban.

Szakmunkásokra mindig óriási szükség van. Ahhoz viszont, hogy pont téged találjanak meg az ügyfelek, érdemes összeállítani egy naprakész marketing tervet. Ennek fontos része az arculat és a hitelesség, ami alapján könnyen felismernek, továbbá megbízva a referenciáidban és mások véleményében végül téged választanak a leendő ügyfelek.

 

SOCIAL MEDIA