K&H kutatás: hogyan látják a cégek a digitális transzformációt?

Inspiráció Kiemelt

A magyar cégek 36 százaléka fontosnak tartja a digitális fejlesztéseket, míg 45 százalékuknak ez nem lényeges – áll a K&H innovációs indexéhez készült felmérésben. A vállalatméret pedig befolyásolja a digitális transzformációt, a fejlesztésekhez való hozzáállást: a legkisebb cégek törekednek erre a leginkább.

 

A digitális innovációk, fejlesztések – úgy is mint folyamatos informatikai képzés biztosítása, big data elemzés, mesterséges intelligencia alkalmazása, IoT – a nemzetközi trendek alapján kulcsfontosságúak minden cégnél a tartós növekedés érdekében, ám ezen a téren a magyar vállalkozások jelentős része, közel 60 százaléka nem hajtott végre fejlesztést az elmúlt 2 évben – derül ki a K&H innovációs indexéhez készült felmérésből.

 

A vállalat mérete is befolyásoló tényező

Sőt, a megkérdezett magyarországi cégek 45 százaléka szerint az úgynevezett digitális transzformáció nem lényegi kérdés, s csak 36 százalékuknak ez a legfontosabb terület. Az eredményekből az is látható, hogy a cégek körülbelül ötöde foglalkozik digitális fejlesztésekkel, a vállalat életén belül általában nem erre irányul a fókusz. „A digitális váltás sosem egy döntés eredménye, mindinkább szemléletmódé és néhány éven át tartó, döntések sorozatát igénylő folyamaté. Az irány tehát biztos, a kérdés az, hogy tudnak-e a hazai vállalkozások annyival előre látni, hogy meghozzák ezeket a döntéseket.” – tette hozzá Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

A vállalatméret is befolyásolja a digitalizációs fejlesztésekhez való hozzáállást, ami többek között abból látható, hogy a 300 millió – 1 milliárd forintos árbevételű cégeknél az átlagnál magasabb, 39 százalékos azoknak a vállalatoknak az aránya, akiknél a legfontosabbnak vagy fontosabbnak tartják a digitális fejlesztéséket. A nagyobb vállalatoknál 24-31 százalékos eredmény született.

 

Ágazatok, százalékok

Érdekes eredmények születtek az ágazati bontásban. „Az nem meglepő, hogy a szolgáltatási szektorban érdekelt vállalkozásoknál volt a legmagasabb, 40 százalékos a digitalizációt fókuszba helyező cégek aránya. Az ipari cégeknél 37 százalékos, a kereskedelmi vállalkozásoknál 32 százalékos volt az arányuk, ugyanakkor az agráriumban alacsony a digitalizációs megoldásokra való törekvés, a cégek alig több mint ötöde tartja ez a kérdést lényegesnek” – tette hozzá Németh Balázs. Az ágazati eredmények értékelésekor azonban figyelembe kell venni, hogy a vizsgált cégeknél átlagosan a munkavállalók fele használ jelenleg számítógépet a mindennapi munkája során. Nem meglepő módon az ipari és mezőgazdasági szektorban alacsonyabb az arány, mint a másik kettőben.

A K&H szakértői úgy látják, hogy minden vállalatnál érdemes a digitális fejlesztéseket előtérbe helyezni, mert ezekkel növelhető a hatékonyság és a jövedelmezőség.

 

A K&H innovációs indexe a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült.

 

SOCIAL MEDIA