Magyarország-Portugália: tíz percre a bravúrtól

Tejszínhub

Aki csak a végeredményt látja, azt gondolhatja, simán jött a papírforma. Az Európa-bajnoki címvédő lelépte a hazai pályán szereplő magyarokat. A portugál csapat játékosainak piaci értéke nagyjéból a nyolcszorosa a magyar gárda értékének. De a gólokat ezúttal sem a pénz rúgta. 

 

Már a sorsoláskor tudtuk, hogy ez a halálcsoport. Az Európa-bajnok portugálok,  a világbajnok franciák, és ráadásként a minden tornán aranyéremért küzdő németek ellen kell bizonyítani – ez bármelyik válogatottnak feladná a leckét. A magyar válogatott azonban rácáfolt a papírformára, és szinte mindvégig meccsben volt a luzitánok ellen.

Az első félidő meglehetősen alacsony színvonalú játékot hozott, portugál mezőnyfölénnyel, de nagyon kevés igazi futballal. A vendégek előtt adódott néhány ígéretes helyzet, de a védőink többször is ügyesen tisztáztak, amikor pedig rajtuk is túljutott a labda, Gulácsi bizonyította, hogy nem véletlenül tartják a Bundesliga egyik legjobb kapusának. Sőt, a portugál helyzetek, helyzetecskék után egyszer mi is veszélyeztettük a kaput, egy bal oldalról beívelt szabadrágást Szalai ügyesen csúsztatott kapura, pontosabban a kapus kezébe. A félidő legnagyobb helyzete Ronaldóé volt, aki a 45. percben az ötösről rágta kapu fölé a labdát – köszönjük meg neki, mert akkor már a védelmünk és a kapusunk is verve volt.

A második félidő nagyobb iramot és színvonalasabb játékot hozott, több helyzettel. Ahogy fáradtak a játékosok, egyre többször nyílt ki mindkét csapat középpályája, és a mieink is vezettek néhány ígéretes kontrát. Sőt, a 80. percben néhány másodpercig a mennyben érezhettük magunkat, amikor a pár perccel korábban becserélt, nagyon fiatal és szélvészgyors Schön egy szép csel után a portugál kapuba juttattaa labdát – nagy kár, hogy előtte lesről indult.

A magyar “majdnem gól” felrázta a vendégeket, nagyobb  fokozatra kapcsoltak, és a 84. percben egy számukra roppant szerencsés góllal megszerezték a vezetést. Guerreiro tizenhárom méterről kapura küldött labdája megpattant Willi Orban lábán, így a másik irányba mozduló Gulácsinak nem volt esélye hárítani. A döntetlent már-már a kezében érző magyar csapatot sokkolta a balszerencsés gól, és még fel sem ocsúdtunk, amikor három perc múlba Ronaldo bevágta a másodikat. Az ötszörös aranylabdás a ráadásban még egyszer betalált, így alakult ki a 3:0 arányú portugál győzelem. A játék képe alapján Ronaldóék megérdemelték a győzelmet, de nem ilyen arányban.

A csoport másik mérkőzésen a franciák kemény csatában, teljesen megérdemelten legyőzték a kissé dekoncentrált német válogatottat. Igaz, ehhez Hummels öngólja kellett, de a galloknak több ígéretes akciójuk és két meg nem adott góljuk is volt néhány centiméteres lesek miatt. A halálcsoport programja szombaton folytatódik, 15:00-tól a magyar-francia, 18:0-tól a német-portugál összecsapással.

 

SOCIAL MEDIA