Hogy alakul a szlovákiai magyar borászatok helyzete?

Piac

A Duna-menti borászatok együttműködésének fejlesztése a szlovák-magyar határmenti régióban (Dunavin) kisprojekt szlovákiai partnerével, a SZKALA elnökével, Geönczeöl Attilával beszélgettünk a Dél-Szlovákiai borvidékről, a válság hatásairól és a fejlesztési terveikről. 

 

Hogy jellemezné a Duna menti borászatokat?

A Duna mentén a hivatalos borvidéki beosztás szerint a Dél-Szlovákiai borvidék található. A 4170 hektár szőlőterület több ezer kistermelő, néhány nagyobb szőlőbirtok és 115 bejegyzett borász között oszlik meg. Amikor a felvidéki határmenti régiókról beszélgetünk, alapvetően kétfajta borászat típust lehet elkülöníteni; a kis családi borászatokat, akik pár hektár területtel rendelkeznek, illetve az olyan tőkeerős borászatokat, amelyek szintén nem túl nagyok, de erős háttérrel vagy komoly nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek. Utóbbi csoportba tartoznak például a bélai kastély (Château Belá), amiben az ismert Rajna-menti borász, Egon Müller a társtulajdonos, a fűri kastély (Château Rúbaň) vagy a helembai Világi Winery. De nemzetközi hírnévre tett szert a natúrboros stílus felvidéki megalapozója, Sütő Zsolt (Strekov 1075), vagy a Magyarországon erről a vidékről legjobban ismert Bott Frigyes is. De ma már akár tucatnyi országosan ismert családi borászatot is fel lehet mellettük sorolni, melyek általában 2-15 hektár közötti szőlőterülettel rendelkeznek. Emellett megmaradtak az egykori szövetkezeti szőlészetek is, változatlanul szövetkezeti vagy magántulajdon formában. Nagy részük kizárólag szőlőtermesztéssel foglalkozik, 70-300 hektáros birtokmérettel. A kisebb borászok nagy része saját erőből próbál fejleszteni, lépésről lépésre, hiszen nehezen lehet pályázati pénzhez jutni. Talán annyi előnyünk van, hogy a magyarországinál jóval egyszerűbb az adminisztráció.

 

Milyen a borvidék nemzetközi elismertsége és megítélése?

Nehéz borvidékről beszélni, a mintegy 150 kilométer hosszan elterülő régiónak csak körülbelül egyharmada az, mely igazán alkalmas a szőlőtermesztésre, itt található a szőlőterületek 80-90%-a. Hegyközségi rendszer nincs, ahogy igazi eredetvédelem sem, így a borvidéki kommunikációt nem irányítja senki. Ezért elsősorban egyéni sikerekkel tudunk dicsekedni. Elsőként Egon Müller vitte hírét a muzslai Rajnai rizlingeknek, majd a már említett Sütő Zsoltnak sikerült a nemzetközi életbe berobbannia natúrboraival. Európa, Japán és Észak-Amerika számos magasan jegyzett éttermében, kereskedőinél megtalálhatók a boraik. A Strekov1075-öt többen elkezdték követni, kezdeményezésére megalapították az Autentista Chartát, mert a natúrboros világ egy kitörési pont. Ha megkérdezed a világ natúrboros megmondóembereit, azok nagy valószínűség szerint el tudják helyezni a térképen ezt a borvidéket, de egy átlagos borszakértő nem biztos, hogy bármit is tud róla.

Lehet kapni Magyarországon szlovákiai, felvidéki borokat?

Sokáig Bott Frigyes neve volt egyenlő Magyarországon a felvidéki borászattal, az ő borai bevezetettnek számítanak. A közelmúltig rajta kívül csupán néhány jobban értesült borkedvelő ismert más termelőket, akiknek a boraihoz alig pár helyen lehetett hozzájutni. Az utóbbi időben viszont kezd népszerűbbé válni a borvidékünk, így egyre több borkereskedő vesz fel a választékába a borainkból. Nem egyszerű piac ez egyébként számunkra, hiszen jellemzően magasabb árakkal dolgozunk, mint a magyar borászatok többsége.

 

Lehet kapni Szlovákiában felvidéki, magyarországi borokat?

Elsősorban Pozsony-Komárom között találunk magyarországi borokat a kereskedőknél, éttermekben. sőt, vannak olyan városok, például Dunaszerdahely, ahol elsősorban közepes vagy alacsonyabb árfekvésű magyarországi reduktív borokat forgalmaznak a gasztronómiában és a vinotékában is, miközben a helyinek számító – hiszen ez a régió is a borvidékünk része – borokkal alig találkozunk. Ezzel szemben a borvidék Komáromtól keletre eső részén inkább a helyi borok jellemzőbbek, magyarországi termékek ritkábban fordulnak elő. Elvétve találunk Pozsonyban, még ritkábban északabbi területeken magyarországi borokat, illetve néhány üzletlánc polcaira is eljutnak olcsóbb magyar termékek. Elég nagy viszont a szőlő-, must- és tartályos bor felvásárlás Magyarországról, mivel nagyon olcsón hozzá tudnak jutni a kereskedők és a nagyobb szlovák borászatok. A tartályos bor jelentős része tovább utazik Csehországba, míg a szőlő, must és a folyóbor egy része szlovák, jobb esetben EU-ban termett palackos borrá „változik”.

 

Milyen lehetőséget lát az online értékesítésben?

Nagyon el van maradva ebben az ország, ahogy Magyarország is. Amíg a Covid korlátozások ellensúlyozására például az amerikai borászatok gyorsan fel tudták pörgetni az online értékesítést, addig nálunk talán a korábbi 1 százalékról 3-5 százalékra sikerült feltornászni az arányt. A borászatoknak nincsenek adatbázisaik a törzsvásárlóikról, nem tudják jól használni az online felületeket, írtam erről nemrég egy cikket is a Bor és Piacba. Alig látok egy-két borászatot, amelyik tudna hirdetni. Az ugyanis nem hirdetés, hogy kiteszem a Facebookra, hogy kint járok egy pohár borral a szőlőben. De értem, hogy miért van ez. A legtöbb borász egyszemélyben foglalkozik mindennel, ő dolgozik a szőlőben, a pincében, adminisztrál, szállít. Egy plusz feladat a számára, hogy még az online felületet is karban tartsa, ráadásul ehhez a megfelelő tudás is hiányzik. Nem szívesen fizetnek ki többezer eurót a fejlesztésekre, és bár valahogy létrehoznak egy webshopot a honlapjukon belül, az önmagában édeskevés, mellé kellene tenni a marketinget, megfelelő szolgáltatásokat is. Soroltam a problémákat, ennek ellenére komoly lehetőséget látok benne, hiszen az emberek a korlátozások miatt egyfolytában az interneten, a közösségi hálón lógnak. Viszont ezt profin kellene csinálni, hozzáértők bevonásával. És akkor meg fognak térülni a költségek, új piac nyitható.

 

Hogyan alakult az értékesítési helyzet a Covid előtt és jelenleg?

Akik a nemzetközi piacra dolgoznak, azok saját, egyedi stílust képviselnek, és viszonylag magas áron tudnak értékesíteni, a piacaikat is sikerült hellyel-közzel megtartani. A kisebb borászatok helyben és a gasztronómiában adtak el korábban, ezek teljesen leálltak, ezért közvetlenül próbáljuk megszólítani a fogyasztókat, eddigi vásárlóinkat. Ennek a rétegnek nem igazán vannak export kapcsolatai, náluk gyakran Magyarországban merül ki az exportpiac. Nagyon sok a turista és rengeteg fesztivál, rendezvény volt a Covid előtt, jelenleg ezek is hiányoznak. Sokan vannak gondban, ugyanazok a problémáik, mint a magyarországi kollégáknak.

 

Hogy változott mindez a Covid helyzet alatt? Mely értékesítési csatornát érdemes most fejleszteni?

Ami nem omlott össze, azok az üzletláncok. A helyi termelők 90 százalékának azonban ezekben nincs bora. Még a helyi kisebb láncokban, élelmiszerboltokban is alig van helyi bor. A jelenlegi helyzetben a közvetlen értékesítésben és az online eladásban van némi esély. Akinek kiterjedtebb kapcsolatrendszere van, az most is boldogul. Pár hónapja beszélgettem egy francia borásszal, aki azt mondta, meglepően jól jöttek ki a Covidból. Átnézték a feljegyzéseiket, névjegykártyákat, cetliket, és felhívták korábbi vevőiket, akik örültek, hogy közvetlenül megkeresik őket. Talpon tudtak maradni úgy is, hogy kiesett a gasztronómia, a helyi vendéglátás. Mondjuk ellenpéldaként olyan felvidéki termelővel is beszéltem, aki 2020-ban nem készített bort, inkább eladta az összes szőlőjét.

 

Van-e kiemelt célpiac, ahol már ismertek a felvidéki borok?

Kiemelt célpiacunk nincs, mert nincs úgy megszervezve a borvidék, hogy lenne valamiféle irány. Említettem már, hogy hiányzik a hegyközségi rendszer, vagy legalább valamilyen borvidéki szintű marketing szervezet. Önszerveződések azonban vannak, és persze terveink, amelyeket a nem túl távoli jövőben szeretnénk is megvalósítani. A borvidéknek nincs jól kommunikálható neve, a Dél- Szlovákiai borvidék megnevezést nem nagyon szeretjük, szeretnénk saját nevet, eredetvédelmi rendszert vagy legalább védjegyet létrehozni.

Mi lehet a régióban kitörési pont?

Borvidékfejlesztés, közös marketing helyett spontán módon rengeteg borfesztivál jött létre, a Kürti borfesztiválon például több tízezer ember fordul meg évente. De szinte minden falu saját fesztivált szervez. A gond az, hogy ezek nem igazán a borról szólnak. Gyakran egy-két színpad köré felállítanak pár faházat, és azt elnevezik borfesztiválnak. A kitörési pont szerintem nem ez, bár minőségi rendezvényekkel sok ide érkező turistát meg lehet nyerni a helyi boroknak. Nagy energiát kellene fektetni a borturizmus fejlesztésébe, hiszen tele vagyunk termálfürdőkkel, természeti és történelmi látnivalókkal. Több százezer turista fordul meg a régióban évről évre. Érdekesség kedvéért csak Párkányban, egy alig 10 ezer lélekszámú kisvárosban évi 300 ezer vendégéjszakát tartottak nyilván a Covid előtt, köszönhetően népszerű termálfürdőjének.

 

Milyen társulások az irányadóak?

Több szőlészet-borászat szempontjából meghatározó településen alakultak polgári társulások, melyek közül néhányan kisebb térségeket is lefednek. 2018-ban alakult a Szlovákiai Magyar Borászok Polgári Társulása, amelynek 35 bejegyzett (azaz palackos bort hivatalosan forgalmazó) borász tagja van, köztük a legismertebb helyi termelők. Ez nem borvidéki, hanem országos jelentőségű szervezet, bár tagjaink nagy része ebben a régióban dolgozik. Éppen az elmúlt napokban kezdtünk hozzá egy Covid utáni cselekvési terv kialakításának. Borturizmus, adatbázisgyűjtés, eredetvédelem, védjegy, közös marketing szerepel benne. Részt veszünk a Dunavin pályázatban is, mint szakmai partner. Ennek a társulásnak és a garamkövesdi SZKALA-nak is én vagyok az elnöke. A SZKALA a helyi borászok egyesületeként indult, de ma már tagságunk több településről, Garamkövesden kívül Párkányból, Nánáról, Muzsláról, Kéméndről verbuválódik. Mi szervezzük a legnagyobb felvidéki borászati konferenciát, a Gyürky Antal Újévi Borászati Tanfolyamot, amire 120-150 szőlész, borász érkezik. Emellett miénk a Garammenti Nyitott Pincék rendezvénysorozat, illetve borversenyek, szakmai kirándulások, kóstolók, szüreti felvonulás szerepelnek az éves programunkban.

 

Úgy tudom, egy borklubot is vezet.

A Párkányi Borklubot a párkányi Platán étteremmel és két borász társammal szervezzük. Célja, hogy fejlesszük a helyi borkultúrát, népszerűsítsük a borokat a helyi fogyasztók körében. Játékos borversenyt, -házasítást, -párbajt és tematikus (bárány, barbecue, liba, sajt stb.) borvacsorákat tartunk, illetve rendszeresen hívunk vendégborászokat. Facebook csoportunknak mintegy 500 feliratkozója van.  A borklubba hívtunk Magyarországról is borászatokat, egyszer-egyszer messzebbről is, de inkább a Duna két oldaláról, azaz saját borvidékünkről és a neszmélyiről. De szerveztünk már a párkányi csónakháznál Duna-parti party-t is. Ha minden jól megy, a muzslai szőlőhegyen is tartunk egy borpikniket, ahogy erre a Covid-helyzet lehetőséget ad. Mindemellett még a Muzslai Hegyközségnek (ne tévesszen meg senkit, ez is egy polgári társulás) is elnökségi tagja vagyok, mellyel a muzslai bortúrát szervezzük, általában május utolsó hétvégéjén. Ekkor a vendégek nemcsak bort tudnak kóstolni, hanem megmásszák a dombot a dűlőutakon, és gyönyörködhetnek a csodaszép tájban.

 

Vannak-e EU-s támogatások, amelyeket igénybe tudnak venni a termelők?

Kevés a borászati pályázat a szlovák oldalon, van egy-egy eszközpályázat, szőlőrekonstrukciós pályázat, de nehéz pályázati pénzekhez jutni. A szlovák politika gondosan ügyel rá, hogy a magyarlakta vidékekre ne sok pénz kerüljön. A támogatásokban például előnyben részesítik az 500 méter tengerszint felett gazdálkodókat, ehhez képest a magyar régiókban már a 300 méteres „hegy” is magasnak számít…

 

Miben látja a borvidék erősségeit, lehetőségeit, gyengeségeit és veszélyeit?

Nagyon jó adottságú területeink vannak, úgy gondolom, ez a legnagyobb erősségünk. A magyarországi szakmában korábban mulatságos előítéleteket hallottam, túlságosan északon vagyunk, ahol már alig érik be a szőlő… Közben elfelejtik megnézni a térképet, amiből látszik, hogy Egertől és Tokajtól például délebbre vagyunk. Ráadásul itt van a Duna és a folyóink (Garam, Ipoly), melegebb dűlőink vannak, mint tőlünk akár 50-100 kilométerrel délebbre található borvidékeknek. Változatosak a talajviszonyaink is, Helemba-Garamkövesd-Hegyfarok andezites-vulkanikus, Muzslától löszös, majd agyagos-vályogos, és a Duna-menti homok is érdekes borokat ad. Elsősorban déli, délnyugati dűlők, 150-300 méter magas dombság a jellemző. A már említett idegenforgalmi adottságaink a másik erősségünk. A Duna mentén 20-25 kilométerenként van egy termálfürdő. Itt folyik a Dunába a Vág, a -Garam és az Ipoly, így bakancsos, vízi és kerékpáros turizmus egyaránt jellemző. De említhetem Esztergom és Visegrád közelségét is, amely a történelmi emlékeket kapcsolja mindehhez. Reményeink szerint hamarosan elkészül az Ipolyon átívelő híd, és a hozzá kapcsolódó utak és kerékpárutak is, így közvetlen lenne az összeköttetésünk a Duna másik partjával (Szob-Nagymaros-Vác) is.

 

Hogy alakul a gasztronómiai kínálat?

Vannak minőségi gasztronómiai helyek is, de a tömegturizmus rányomta a bélyegét a párkányi gasztronómiára. Sokan két hónap alatt söprik be az éves bevételüket, sokan ki se nyitnak, csak a szezonban. Abszurd, hogy míg a szlovák és cseh turisták magyar specialitásokat keresnek, addig a magyarországi vendégek a sztrapacskát és a knédlit. Utóbbi egyáltalán nem volt jellemző erre a vidékre, én például kamaszkoromig azt se tudtam, mi az a sztrapacska, és knédlit is csak a menzán ettem. Mondjuk a magyarországi turista biztosan meglepődne, ha igazi sztrapacskát tennének elé, mivel az nem juhtúrós galuska, hanem káposztás… Szóval így nehéz helyi gasztronómiában gondolkodni, de azért elindult valami ebben is. Ez mezőgazdasági vidék volt, ezért a magyaros paraszti konyha volt rá jellemző, a polgári és nemzetközi ízek a főúri kastélyok, kúriák asztalaira kerültek, illetve a nagyobb városokra voltak inkább jellemzőek (Esztergom, Komárom, Érsekújvár, Léva). Az alapanyagokra lehetne építeni elsősorban, a dunai, garami halakra, helyi gyümölcsökre, zöldségekre, vadra (Garamkövesden például kivételesen nagy a muflon-állomány). Illetve vannak már helyi hentesek, biofarmok, sajtok, mangalicatermékek, méz és egyéb élelmiszerek.

Milyen a borturizmus?

Gyerekcipőben jár, tisztelet a kivételnek. Viszont így előnyünk, hogy érintetlenebb, autentikusabb a környezet. Pincesorok, pincefalvak, százéves pincékkel tarkított szőlőhegyek. Úgy kellene fejleszteni, hogy színvonalas szolgáltatások jöjjenek létre, de minél többet tartsunk meg az eredetiségből. Egyre több borturista érkezik egyébként Magyarországról a rendezvényekre, illetve mert egyre több helyi borászt ismernek. Mindössze 50 kilométerre vagyunk Budapesttől. A Dunakanyar mindkét oldala szépen fejlődik, sokan mozdulnak ki oda hétvégére, és akkor már tovább is jönnek kicsit.

 

Mennyire elterjedt a víziturizmus?

Gyermekkoromban a Garamon nagyon aktív volt a víziturizmus, manapság újra éledezik, ahogy az Ipoly is kezd kedveltté válni. Egyre több kenus csapat jön Magyarországról, akik a Garamon végigkenuznak, majd a Dunán ereszkednek tovább Szobig, Zebegényig. Cseh és szlovák turisták is jönnek, de kevés a kemping, táborhely, ezek fejlesztésével sokat lehetne lendíteni a helyzeten. Felmerült nemrég egy kenukikötő és táborhely létrehozása Garamkövesden, jó lenne, ha sikerülne összehoznunk.

 

Miben látja az együttműködési lehetőséget a Duna menti régiók között?

Geönczeöl Attila

Valaha egy borvidék voltunk a Neszmélyi borvidékkel, aminek része volt a XX. század elején a mostani Párkány, Kürt környéke, Mór és Etyek is.  A mai elaprózottsághoz képest az egy több tízezer hektáros egység volt. Arra, hogy ez újra egy borvidék legyen, egyelőre nincs esély, így elsősorban a szakmai együttműködést lehet fejleszteni, közös rendezvényeket szervezni a szakma és a fogyasztók felé is. Kihasználhatnánk, hogy közel vagyunk egymáshoz, közös a nyelvünk. Természetesen kapcsolat ma is van, borversenyeinkre hívunk bírálókat, és mi is kapunk ilyen meghívásokat. Közös borkóstolókat tartunk, Kesztölcön például már több mint tíz éve szervezünk decemberben a két ünnep között újborkóstolót, melyre mindkét oldalról érkeznek borászok. A Prímás Pince is jó kezdeményezésnek indult Esztergomban, ami határon túli borászokat is megszólít. Esztergom valaha a Felvidék egyik legfontosabb központja, kapuja volt, az esztergomi érsekség egykori területének nagy része például ma Szlovákiához tartozik. A szakmai programokon felül elsősorban a turizmus adta lehetőségeket tudnánk kihasználni, hiszen mindkét oldalnak megvannak a maga különlegességei, Esztergom történelmi emlékei, a felvidéki termálfürdők, túraútvonalak, víziturizmus, és persze a nagyszerű borok.

 

www.skhu.euwww.rdvegtc-spf.eu

 

SOCIAL MEDIA