A Konyhafőnök – Összeállt a középdöntős mezőny!

Tejszínhub

Rácz Jenő elődöntő hete után Sárközi Ákos is kiválasztotta hat középdöntős versenyzőjét. Ezzel összeállt A Konyhafőnök legújabb szériájának 12 főből álló középdöntős mezőnye.

 

Az elődöntő utolsó napján újra egyéniben küzdöttek a kékek. Az első feladatban őzhús, nyers és szárított gombafélék várták a versenyzőket. Sárközi Ákos kíméletlen üzemmódba kapcsolt, csak a legrátermettebb versenyzőknek adott lehetőséget a folytatásra. A kóstolást követően Bóza Roland lett a második kék, aki csatlakozhatott Szeghalmi Orsolyához a galérián.

A második főzésben egy “kecske álmát” valósíthatták meg a versenyzők, primőr zöldségekből várt a zsűri egy vegetáriánus főételt. Rácz Jenő ekkor öngólt lőtt! A Michelin-csillagos séf akkora áhitattal beszélt a zsenge zöldségekről, hogy zsűritársai azonnal le is küldték főzni a versenyzők közé.

Az elődöntő hetek utolsó kiesője, a zsűri döntése alapján, Gosztonyi-Czetli Kata volt, számára a középdöntő kapujában ért véget a verseny.

A középdöntőben 3-3 fős piros és kék kötényes csapat csap össze pontokért, hogy a következő hét végére kiderüljön kik azok, akik bejuthatnak A Konyhafőnök Döntőjébe! A tét és az izgalmak is fokozódnak, a versenyzők egyre közelebb érezhetik A Konyhafőnök címet és az ezzel járó 10 millió forintot.

 

Jenő Szonjának: „Azt vettem észre, hogy nem élvezed annyira”

 

Szonja sírógörcsöt kapott gyermekkori traumája miatt!

 

Félig megrágott hamburger, Rácz Jenőnek ez sem akadály!

 

Tapsviharral búcsúztatták kiesett társukat a kékek!

 

A műsor hivatalos oldalai:

Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonok

Facebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok/

Instagram: @akonyhafőnök

 

SOCIAL MEDIA