Gesztesi Gábor, DIEGO: “A tavalyi év során kétszámjegyű növekedést tudtunk produkálni”

Inspiráció Kiemelt

Megkezdődött az óvatos nyitás, van remény, hogy belátható időn belül újra normális életet élhessünk. Ennek örömére, avagy egyelőre inkább ennek reményében a Márkamonitor kisinterjú-sorozatot indított Nyitnikék címmel. Mai beszélgetőpartnerünk Gesztesi Gábor, a DIEGO marketingvezetője, akivel a májusban induló tévékampányuk kapcsán beszélgettünk.

 

Két évvel ezelőtt, még „békeidőben” kezdtél dolgozni a DIEGO-ban. A cég számára mit jelentett üzletileg a tavaly március óta tartó járványhelyzet?

A koronavírus okozta járványhelyzet minket is váratlan kihívások elé állított, de az iparágunknak köszönhetően a szerencsésebb vállalatok közé tartoztunk. Nem csökkentek az áruházi forgalmaink, sőt, a tavalyi év során kétszámjegyű növekedést tudtunk produkálni. Bővült a franchise hálózatunk, a meglévő partnereink pedig megerősödve jöttek ki ebből a nehéz időszakból, így eredményes évet zártunk.

 

Igen sok cég a marketingbüdzsé visszavágásával reagált a helyzetre. Ez nálatok hogyan alakult 2019-hez képest? Mennyiben változott a kommunikációs fókusz?

A DIEGO vezetősége bátor és helyes döntést hozott akkor, amikor nem csökkentette a marketingbüdzsénket, pedig a piac legtöbb szereplője akkor csökkentéssel reagált a járványhelyzetre. Nem állítottuk meg a tavasszal induló marketingkampányainkat, nem csökkent az OOH jelenlétünk.

Március és április hónapban többször újra kellett terveznünk a büdzsénket, de végül a tavalyi év során még többet is költöttünk reklámra, mint ahogyan előzetesen terveztük. Hiszek a marketing erejében és a marketing értékteremtő képességében, és ebben teljes támogatást kaptam a DIEGO ügyvezetőjétől, Varga Balázstól.

 

A tavalyi év a digitális csatornák megerősödését hozta a reklámpiacon, ti most tévékampánnyal jelentkeztek. Számotokra a televízió marad az első számú kommunikációs csatorna? Milyen marketingkommunikációs eszközöket használtok még?

Személyesen a 360 fokos marketingben hiszek, ahol vásárlóink az egységes és állandó üzenetünkkel minden lehetséges marketing csatornánkon találkoznak. A marketingkommunikációs eszközök széles palettáját használjuk: jelen vagyunk a kereskedelemi tévékben nonspot támogatói tartalmakkal és nyereményjátékokkal, májusban indult reklámfilmünkkel pedig 43 különböző tévécsatornán találkozhatnak a vásárlók. Folyamatos és erős az OOH-jelenlétünk, óriásplakátjainkat és ESMA-tábláinkat országszerte lehet látni a közterületeken.

Kiemelten fontos számunkra tömegmédiaként a rádió, évek óta hirdetünk kereskedelmi rádiókban (Rádió1, Retro) és a közmédia könnyűzenei csatornáin (Petőfi). Végül, de nem utolsósorban kiemelném a digitális hirdetéseinket, melyek évről évre egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a marketingbüdzsénkből. Idén a teljes marketingköltésünk közel 40%-át már a hazai (Indamedia) és globális digitális (Facebook, Google) szereplőknél költjük el online reklámokra.

 

Bizonyára ti is, az ügynökség is home office-ban dolgozott. Nehezebb volt így előkészíteni és elkészíteni a tévészpotot, vagy már ez az „új normális”, megszoktátok az online munkát?

Mindenkinek rugalmasnak kellett lennie, a kreatív és produkciós partnereink (Sherpa Communications és Umbrella Collective) velünk együtt gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez. A tervezés és az előkészületek során mindennaposok voltak az e-meetingek, nem éreztük, hogy nehezebb volna így a kommunikáció. A forgatás során pedig maximálisan betartottunk minden biztonsági előírást, és gond nélkül zajlott a munka.
 

A lezárások alatt sokan barkácsolással, otthonuk szépítgetésével töltötték a szabad idejüket. Ti mit tapasztaltatok, milyen termékek iránt nőtt a kereslet? Mire számítotok a következő hónapokban?

A lezárások alatt jelentősen nőttek a padlóburkolati termékeink eladásai, sokan felhasználták ezt a „kényszerszabadságot” arra, hogy felújítsák az otthonukat. Az idei évben az államilag támogatott otthonfelújítási programnak köszönhetőn jelentős növekedésre számítunk, a piaci előrejelzések szerint közel 570.000 lakást fognak felújítani itthon. Növekedésre különösen azokban a termékkörökben számítunk, melyekre igényelhető és felvehető az állami támogatás (laminált padló, vízálló padló, padlószőnyeg és tapéta).

 

Te beolttattad magad? Mi volt az első dolog, amit a védettségnek köszönhetően megtettél? 

Természetesen beoltattam magam, fontosnak tartom, hogy mielőbb együtt túllegyünk ezen az időszakon. A védettségi igazolványom megérkezése után az első dolgom az volt, hogy a családommal együtt elutaztunk belföldön pár napra pihenni, kikapcsolódni.

 

Szakács László főszerkesztő

SOCIAL MEDIA