A Menedzserszövetség és az Instyle divatba hozná a női vezetőket

Inspiráció Kiemelt

Legyen Divat a Női Vezető elnevezéssel közös kampányt indított március 8-án a Menedzserszövetség és az Instyle, melyben 37 sikeres női közép-és felsővezető főszereplésével felhívja a figyelmet a női vezetők szerepére. Az interjúsorozat részeként Banovic Aleksandra, az Arval Magyarország értékesítési és marketingigazgatója is megosztotta inspiráló történetét a hölgyek jövő generációjával, akik most lépnek a karrierépítés útjára.

 

Banovic Aleksandra

A példamutató női vezetőkkel készült mini-interjúk március 9. és március 31. között bárki számára megtekinthetőek, a videók célja, hogy az itt elhangzó tanácsok és tapasztalatok motivációt adjanak a feltörekvő̋ fiatal női generáció́ számára. Banovic Aleksandra a vele készült interjúban elmondta: „A kemény munka és folyamatos fejlesztés mellett elengedhetetlen a pozitív kisugárzás ahhoz, hogy egy ember igazán jó vezetővé váljon. Pozitív hozzáállással, jó szervezőképességgel – ami magában is egy hasznos vezetői képesség – és egy szerető család háttértámogatásával a világot is meg lehet hódítani!” Az igazgatói székben ülő vezetőt a jellemzően férfiak által dominált orvosi szakmában sikeres édesanyja inspirálta, aki kitartó munkával és az emberekkel való jó bánásmóddal megmutatta, hogy bármit elérhet nőként is.

Az egyenlőség és a diverzitás mellett elköteleződve az Arval cégcsoport stratégiai célkitűzése a nemek közötti bérkülönbség csökkentése, valamint nők magasabb rangú pozíciókban való érvényesülésének támogatása.  Nemzetközi szinten a vállalat női vezetőiről elmondható, hogy csak olyan konferencián vesznek részt, ahol nem egyedüli női előadóként szerepelnek. Itthon, az Arval hazai leányvállalatánál is tetten érhető ez a példamutatás. Az Arval Magyarország büszke arra, hogy egy jellemzően férfi sztereotípiákhoz kapcsolt iparágban lokális menedzsmentjének aránya 50-50%-ban áll nőkből és férfiakból, középvezetői szinten pedig többségben vannak a női munkatársak.

 

SOCIAL MEDIA