A Magyar Telekom 2020. negyedik negyedéves eredményei

Kiemelt Márkák

A Magyar Telekom közzétette 2020. negyedik negyedévre és egész évre vonatkozó EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra.

 

Főbb eredmények:

Az összbevétel éves összehasonlításban 3,6%-kal, 188,9 milliárd forintra nőtt 2020 negyedik negyedévében, köszönhetően a távközlési szolgáltatási bevételek mindkét országban tapasztalható emelkedésének, a magasabb volumenű készülékértékesítésnek, valamint a dénár forinthoz képest jelentkező erősödéséből származó pozitív árfolyamhatásnak. A teljes 2020-as év tekintetében a bevételek éves összevetésben 1,0%-kal, 673,0 milliárd forintra nőttek, mivel a magyarországi rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek visszaesése mérsékelte a fent említett pozitív hatásokat.

  • A mobil bevételek éves összehasonlításban 2020 negyedik negyedévében 3,6%-kal, 97,9 milliárd forintra, illetve a teljes év tekintetében 2,9%-kal, 364,6 milliárd forintra nőttek a mobil adatbevételek és készülékértékesítések emelkedésének köszönhetően, ami teljes mértékben ellensúlyozta az alacsonyabb kiskereskedelmi hangbevételeket.
  • A vezetékes bevételek 2020 negyedik negyedévében éves összehasonlításban 5,4%-kal, 58,0 milliárd forintos szintre, míg a 2020-as évet tekintve 3,0%-kal, 219,0 milliárd forintos szintre nőttek, mivel a TV- és a szélessávú szolgáltatási bevételek mindkét országban tapasztalt emelkedése teljes mértékben ellensúlyozta a hangalapú bevételek folytatódó visszaesését.
  • A rendszerintegrációs és IT (’RI/IT’) bevételek 2020 negyedik negyedévében mérsékelten nőttek, 33,0 milliárd forintot elérve. Magyarországon a bevételek csökkenésének mértéke éves összevetésben 2,9%-ra lassult 2020 negyedik negyedévében, ami a közszféra és a pénzügyi szektor számára teljesített magasabb projektvolumeneket tükrözi, míg Észak-Macedóniában erős növekedést okozott egy hardver leszállítási projekt. A teljes 2020-as év tekintetében az RI/ IT bevételek 10,2%-kal, 89,5 milliárd forintra csökkentek elsősorban a magyarországi közszféra számára végzett alacsonyabb implementációs projekt volumen miatt, melyet nem tudtak ellensúlyozni az észak-macedóniai testreszabott projektekből származó magasabb bevételek.

A közvetlen költségek éves összehasonlításban 3,0%-kal, 90,9 milliárd forintra nőttek 2020 negyedik negyedévében, főként a magasabb eszközértékesítési költségek miatt. A teljes 2020-as évet tekintve a közvetlen költségek 1,7%-os emelkedéssel 297,5 milliárd forintot értek el, mivel az RI/IT-hez kapcsolódó alacsonyabb költségek részben ellensúlyozták a távközlési adó és egyéb közvetlen költségek emelkedését.

  • Az összekapcsolási díjak éves összehasonlításban 10,7%-kal, 5,9 milliárd forintra emelkedtek 2020 negyedik negyedévében, tükrözve a hálózaton kívüli mobil hangalapú forgalom, elsősorban Észak-Macedóniában jelentkező erős növekedését, ami a belföldi mobilszolgáltatók felé magasabb összegű kifizetéseket eredményezett.
  • Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek éves összevetésben mérsékelten, 23,7 milliárd forintra emelkedtek 2020 negyedik negyedévében, a kapcsolódó projektek némileg magasabb volumene miatt. 2020 teljes évben az RI/IT szolgáltatásokkal kapcsolatos költségek 12,2%-kal, 63,3 milliárd forintra csökkentek, ami a magyarországi implementációs projektek volumenének az év során tapasztalt csökkenését tükrözte.
  • A követelések értékvesztése éves összehasonlításban 20,7%-kal, 2,5 milliárd forintra csökkent 2020 negyedik negyedévében, a magyarországi követelések – különösen a mobil működésben fellépő – kedvező korosodását tükrözve, amely a 2019 negyedik negyedévi észak-macedóniai eredményeket negatívan befolyásoló egyszeri tételek hiányával együtt bőven ellensúlyozták a COVID-19 miatti enyhe emelkedés hatását. Azonban, a teljes 2020-as év tekintetében a követelések értékvesztése 7,3%-kal, 9,7 milliárd forintra emelkedett, ami mögött a magyarországi vezetékes és mobil működésben alkalmazott alacsonyabb értékcsökkenési ráták 2019-es egyszeri kedvező hatásának hiánya áll, amelyet részben tudott csak ellensúlyozni a magyarországi mobil követelések kedvező korosodása, valamint az észak-macedóniai egyszeri értékcsökkenési leírások hiánya.
  • A távközlési adó éves összehasonlításban 11,4%-kal, 6,7 milliárd forintra nőtt 2020 negyedik negyedévében, a magyarországi üzleti és lakossági szegmensben egyaránt tapasztalt mobil hangalapú forgalom emelkedés és a magasabb lakossági vezetékes forgalom együttes hatása miatt.
  • Az egyéb közvetlen költségek éves összehasonlításban 3,8%-kal, 52,2 milliárd forintra nőttek 2020 negyedik negyedévében, elsősorban a mindkét országban jelentkező eszközértékesítéshez kapcsolódó költségek növekedése, valamint a magasabb magyarországi TV tartalom díjak következtében, mely utóbbi tükrözi a forint euróval szembeni gyengülését is. Ezeket csak részben tudták ellensúlyozni az alacsonyabb roaming kifizetések.

A bruttó fedezet éves összehasonlításban 2020 negyedik negyedévében 4,1%-kal, 97,9 milliárd forintra nőtt, mivel a magyarországi távközlési szolgáltatási bevételek magasabb értéke ellensúlyozta az alacsonyabb roaming bevételeket mindkét országban. 2020. teljes évet tekintve a bruttó fedezet enyhén, 375,6 milliárd forintra emelkedett, amit a pozitív távközlési szolgáltatási trendek és az alacsonyabb magyarországi RI/IT hozzájárulás együttes hatása magyaráz.

A közvetett költségek éves összehasonlításban 3,0%-kal, 35,3 milliárd forintra javultak 2020 negyedik negyedévében, illetve 2020. teljes évet tekintve 2,6%-kal, 149,7 milliárd forintra, a Magyarországon bevezetett, széleskörű költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhetően.

  • A személyi jellegű ráfordítások éves összehasonlításban 4,0%-kal, 20,6 milliárd forintra nőttek 2020 negyedik negyedévében. A növekedés a Deutsche Telekom Csoportszintű kezdeményezés keretében, az azalkalmazottaknak fizetett egyszeri prémiumkifizetés, valamint a mérsékelten magasabb végkielégítéssel kapcsolatos ráfordítások együttes hatását tükrözi. A teljes 2020-as év tekintetében a személyi jellegű ráfordítások éves összehasonlításban 1,5%-kal, 79,0 milliárd forintra javultak, ami a létszámleépítés valamint az ezt részben ellensúlyozó általános béremelés, a magasabb prémiumkifizetések és végkielégítések együttes hatását mutatja.
  • Az egyéb működési költségek éves összehasonlításban 8,6%-kal, 18,4 milliárd forintra javultak 2020 negyedik negyedévében, leginkább a marketing, tanácsadói és karbantartási költségek tekintetében jelentkező megtakarításoknak köszönhetően.
  • Az egyéb működési bevételek 2020 negyedik negyedévében éves összevetésben mérsékelten, 3,7 milliárd forintra emelkedtek, ami a magyarországi ingatlan értékesítésből származó magasabb bevételeket tükrözi. A teljes 2020-as évet tekintve az egyéb működési bevételek a 2019-es 7,6 milliárd forintról 5,8 milliárd forintra csökkentek, mivel éves szinten a magyarországi ingatlan értékesítésből származó nyereség csökkent.

Az EBITDA éves összehasonlításban 8,6%-kal, 62,6 milliárd forintra emelkedett 2020 negyedik negyedévében, míg a 2020-as évet tekintve 2,4%-kal, 225,9 milliárd forintra, a magasabb bruttó fedezet és az alacsonyabb közvetett költségek következtében. Az EBITDA AL éves összehasonlításban 9,9%-kal, 56,6 milliárd forintra javult 2020 negyedik negyedévében, valamint a teljes évet tekintve 2,5%-kal, 202,6 milliárd forintra.

Az értékcsökkenési és amortizációs költségek éves összehasonlításban 2,6%-kal, 36,7 milliárd forintra csökkentek 2020 negyedik negyedévében, ami tükrözi egyes eszközök hasznos élettartamának meghosszabbítását, valamint az egyes informatikai szoftverek hasznos élettartam rövidítésének hiányát a bázisidőszak tekintetében. Az értékcsökkenési és amortizációs költségek éves szinten 2,7%-kal, 141,1 milliárd forintra nőttek 2020-ban, amely a Magyarországon 2020 márciusában megszerzett frekvenciaengedélyek hatását tükrözi, míg Észak-Macedóniában a költségek növekedése leginkább a tartalomszolgáltatáshoz kapcsolódó jogok, valamint a szoftverek és licenszek magasabb amortizációs ráfordításainak eredménye.

Az adózott eredmény 22,9%-kal, 16,0 milliárd forintra nőtt 2020 negyedik negyedévében, ami a magasabb EBITDA és az alacsonyabb amortizációs költségek együttes hatását tükrözi. A 2020-as évet tekintve a nyereség 4,1% százalékkal, 46,3 milliárd forintra nőtt, mivel az éves EBITDA javulás ellensúlyozta az értékcsökkenési és amortizációs költségek növekedését.

  • A nettó pénzügyi eredmények éves összehasonlításban 3,1 milliárd forinttal 6,2 milliárd forintra romlottak 2020 negyedik negyedévében. Az éves összehasonlításban jelentős csökkenés mögött elsősorban a 2020 harmadik negyedévében tapasztalt hozamgörbe mozgások részleges visszafordulása állt, amely most nem-realizált veszteséghez vezetett. Továbbá, a devizaalapú lízingkötelezettségekkel és egyéb tételekkel kapcsolatos árfolyamnyereség hiánya, ami a 2019 negyedik negyedévében tapasztalt forint erősödés következtében lépett fel, szemben a jelen időszakot jellemző viszonylag stabilan alakuló forintárfolyammal, szintén hozzájárult az eredményromláshoz. Ezeket a hatásokat részben ellensúlyozta egy észak-macedóniai jogi eljárással kapcsolatos, egyszeri kamat céltartalék feloldása és a hitelportfólióhoz kapcsolódó kamatköltségeknek az alacsonyabb kamatszint miatti csökkenése.

A teljes 2020-as év tekintetében a nettó pénzügyi eredmény enyhén javult 23,8 milliárd forintos szintre a kedvezőbb átlagos hitelkamat szintek miatt, ami, még a magasabb átlagos adósságállomány ellenére is, a kamatköltségek csökkenését eredményezte. Az alacsonyabb kamatköltség és az egyszeri észak-macedóniai kamat céltartalék feloldás hatása ellensúlyozta a forint euróhoz képest mért jelentős, 2020-as gyengülésének negatív hatásait a nettó pénzügyi eredményekben.

  • A nyereségadó 2020 negyedik negyedévében éves összevetésben nagyjából stabilan, 3,7 milliárd forintos szinten alakult. Bár az adózás előtti eredmény emelkedett, a helyi iparűzési adó – a vonatkozó adóalap csökkenése következtében – mérséklődött, és ez a nyereségadó csökkenését eredményezte.

A nem irányító részesedésekre jutó eredmény éves összehasonlításban 1,0 milliárd forinttal, 1,2 milliárd forintra nőtt 2020 negyedik negyedévében, mivel a magasabb EBITDA és a kedvezőbb pénzügyi eredmények együttesen az észak-macedóniai tevékenység nyereségének növekedéséhez vezettek.

A szabad cash-flow spektrum licensz nélkül 69,5 milliárd forintot ért el a 2020-as évben, ami 4,5 milliárd forintos emelkedést mutat az előző évhez képest. Bár a beruházások mértéke nőtt, a működő tőke kedvező alakulása, az emelkedő nyereségesség és az alacsonyabb pénzügyi tételekhez kapcsolódó kifizetések az éves szabad cash flow növekedéséhez vezetett. A szabad cash flow a spektrum licensz díjakkal együtt 15,3 milliárd forint volt 2020 teljes évben, mely tartalmazza a 2020 második negyedévében kifizetett 5G spektrum licensz díját.

Rékasi Tibor vezérigazgató így nyilatkozott:Különösen büszke vagyok arra, hogy a COVID-19 járvány kihívásai mellett, a kollégák teljesítményének és hozzájárulásának köszönhetően, a 2020-ra kitűzött céljainkat is meghaladó eredményeket tudtunk elérni. A negyedik negyedévben erős eredményeket értünk el, a jelentős, 5 milliárd forinttal javuló EBITDA AL, így 56,6 milliárd forintra növekedett. A negyedik negyedévi jó teljesítmény hozzájárult a legfontosabb éves KPI-k, azaz a bevétel, EBITDA AL és szabad cash flow teljesítéséhez.

2020 a vállalat történetében az az év volt, amelynek során jelentős beruházásokat hajtottunk végre a vezetékes és mobilhálózataink fejlesztése terén. Az optikai hálózat bővítése tavaly felgyorsult, a fejlesztések mértéke összességében felülmúlta a korábbi évek szintjét. Előretekintve 2021-re, biztos vagyok benne, hogy a működési környezetünk változékonysága ellenére, továbbra is növekedési pályán maradunk.”

SOCIAL MEDIA