Koronavírus második hullám: ismét segít az EJI

Kiemelt Piac

Rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról döntött az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a koronavírus második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére. Az EJI Elnöksége 60 millió forint keretösszegű támogatásról határozott. A megítélhető összeg az eltartottak számától, az egy háztartáson belüli egyéb jövedelmektől függően 50 ezertől 140 ezer forintig terjedhet.

 

Az újabb veszélyhelyzet miatt országszerte betiltott rendezvények ismét jelentős jövedelem-kiesést okoznak az előadóművészeknek. Bár az ilyen helyzet kezelése, a károk elhárítása elsősorban állami kötelesség, az EJI ezúttal is feladatának tartja, hogy a tavaszi támogatáshoz hasonlóan most is azonnal lépjen a rászoruló előadók megsegítése érdekében. A szervezet saját forrásból segíti a bajba jutott előadókat: a támogatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket a művésztársadalom maga termel meg.

A szolidaritási intézkedés életbe lépését Dr. Gyimesi László, az EJI elnöke jelentette be. Hangsúlyozta: „Az EJI feladatának tekinti a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását, így az eddigi és további intézkedéseivel is mindent megtesz azért, hogy a koronavírus-járvány okozta negatív következményeket enyhítse és segítséget nyújtson a bajban. Bízunk abban is, hogy a fellépési lehetőség nélkül maradt előadóművészek állami és más források segítségére is mielőbb számíthatnak.”

A rendkívüli szociális támogatást minden, a megadott feltételeknek megfelelő előadóművész (zeneművész, színművész, táncművész, artistaművész) azonos feltételekkel igényelheti. Ha a benyújtott igények meghaladják a támogatás rendelkezésre álló forrásait, előnyben részesülnek azok az előadóművészek, akik a 2020 márciusában elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt nem kaptak az EJI-től rendkívüli szociális támogatást, illetve azok, akik magukon kívül más személyeket is eltartanak. Tavasszal az EJI 90 millió forintos segélyezési keretet állapított meg, amelyet áprilisban és májusban folyósított a rászorultaknak.

A kérelmeket kizárólag elektronikus úton, december 4-ig lehet benyújtani, azokról az egyesület gyorsított eljárással, még karácsony előtt dönt.

A rendkívüli szociális segélyről még több tudható meg ezen a linken.

 

 

 

SOCIAL MEDIA