Körkérdés a tévés piac állapotáról II. – Guttengéber Csaba helyzetértékelése

Kiemelt Piac

A két legnagyobb kereskedelmi televízió értékesítési igazgatóját és a két nagy sales house ügyvezetőjét, azaz három szakembert kérdeztünk a tévés piac aktuális állapotáról és a fellendülés esélyeiről. Ma Guttengéber Csaba, az Atmedia ügyvezető igazgatója válaszait közöljük. (Mindhárom interjú szeptember első hetében készült – a szerk.)

 

Mindannyian szép reményekkel vágtunk neki a 2020-as évnek, ám a tavaszi járvány felülírta a terveket. Megvontátok már a koronavírus-járvány mérlegét, vagy még csak most jön a neheze?

Röviden azt mondhatom, hogy is-is. Lassan fél éve módosítja ugyanis a mindennapokat az egészségügyi vészhelyzet, és az első időszakban szinte lehetetlen volt felmérni a piaci hatást. Most már legalább vannak számaink, amelyek alapján mi jól állunk, mivel a visszaesés cégcsoportunknál egyértelműen kisebb volt, mint amire kezdetben számítottunk. De ez csak egy szakasz eredménye, mert már benne vagyunk a járvány második hullámában, és ismét nagyobb energiával kell dolgoznunk. Most azonban szerintem olyan helyzet alakult ki, amikor minden piaci szereplőnek fel kell ismernie a közös érdekünket, hogy mielőbb visszaépítsük a piacot, és lehetőség szerint elkerüljük a 2008-as válság utáni nagyon hosszan elnyúló visszaépülési időszakot. Ugyanakkor kicsit bizakodom, úgy tapasztaljuk ugyanis, hogy az őszi szezon kedvező jelekkel indult, és csak remélni tudom, hogy a pozitív irány tartós lesz.

 

Bár a reklámköltések csökkentek, a nézők érdeklődése ismét nőtt a televíziózás iránt. Hogyan számoltok, mennyire maradnak hűségesek a nézők a televíziókhoz, hosszabb távon is megmarad az erős nézettség? Hogyan teljesít a rádiós és az online divíziótok?

A tévé valóban ismét bizonyította erejét, a nézettséget tekintve kimagasló lehet a 2020-as év. A mért adatok egyértelműek, a járvány alatt nagyot nőtt a tévéfogyasztás, majd nyáron is felülmúlta a mértéke az egy évvel korábbi értéket. Az ősz pedig hagyományosan erős, magasabb ekkor a nézettség, mint a nyári hónapokban, hiszen a csatornáknál a saját gyártású műsorok többsége ilyenkor indul, ami segíti az erősebb nézőszámok elérését.

Az online minden tekintetben dübörög, minden platformon kiugróan megemelkedett a tartalomfogyasztás, ami ugyan a nyári hónapokban kissé visszaesett, de összességében szintet lépett, és a tavalyi év bázisához képest magasabb értéken stabilizálódott. Az őszi hónapokban további növekedést várunk, egyrészt a normál tendenciák miatt, másrészt azért, mert folyamatosan és dinamikusan bővítjük az online portfóliónkat. Szeptembertől az e-gaming és az IT-világ hírei iránt érdeklődő célközönség elérésével nyújtunk többet hirdetőinknek, illetve az online videós inventorynk tovább bővül férfias és sport tematikájú tartalmakkal.

A rádiós piac is változatosan alakult. Egyrészt természetesen itt is érződött a koronavírus-járvány hatása, hiszen elmaradtak kulturális események, fesztiválok, emiatt jelentősen csökkent a turizmus és a gépjárműipar költése. Ugyanakkor mivel az online forgalom generálásában hatékony a rádióreklám, bizonyos szektorok (például retail, OTC) hirdetői növelték a reklámkiadásaikat, valamint új hirdetők is megjelentek a rádióban. A home office a rádióhallgatási szokásokat is átalakította, a világon mindenütt csökkent a gépjárműben történő rádióhallgatás, de összességében mégis nőtt a rádiózás mértéke. Itthon a korlátozások ideje alatt a hallgatók figyelme a hír- és beszélgetős műsorokat sugárzó rádiók, illetve a közszolgálati médiumok felé terelődött.

 

A járvány sok tanulságot hozott mindannyiunknak, a nehézségek mellett pozitív tapasztalatokat is. Mi az, amire szívesen emlékszel vissza az év első nyolc hónapjának eseményeiből?

Kicsit fájó visszagondolni, hogy milyen kiválóan indult az évünk, tele lendülettel, majd rajtunk kívül álló okok miatt egy új szituációban kellett bizonyítanunk. De ezt is csapatként, együtt oldottuk meg a munkatársakkal, a korlátozások alatt zökkenőmentesen álltunk át home office-ra, majd hasonlóan gyorsan oldottuk meg a visszatérést az irodába. Az év eddigi részéből talán ez utóbbira emlékszem vissza a legszívesebben.

 

Itt van az ősz, jön a tél, a televíziózás négy legfontosabb hónapja következik. Mik lehetnek az általatok képviselt portfólió erősségei?

Már nemcsak a tévé a piacunk, multimédiás kereskedőházként az online és a rádiós portfóliónk is jelentős. Mindegyiknek megvannak a maga erősségei, specialitásai a szinergiák mellett. Összegezve, egyedülálló a hazai piacon az összetett portfóliónk, és ez biztosítja, hogy a hirdetőknek fontos összes célcsoportra és témára megoldást nyújtsunk.

 

Júniusban azt nyilatkoztad a Márkamonitornak, hogy „jó néhány partnerünk már többletköltési igénnyel jelentkezett, így amennyiben őszig visszaáll az élet a megszokott kerékvágásba, akkor az év hátralévő részére optimistán tekintek”. Tart még az optimizmusod? Milyen őszi szezonra számítasz?

Ahogy az előbb mondtam, optimista vagyok. Erre egyrészt az ad okot, hogy az Atmediánál kisebb volt a forgalomcsökkenés, mint amilyen számokat a nemzetközi adatokban látunk. Másrészt a piaci jelzéseken alapuló várakozásaink szerint nagyon erős lesz az év hátralévő része, ezért felkészültünk a megnövekvő igények kiszolgálására, és mindent megteszünk a saját és ezzel együtt természetesen az ügyfeleink sikerességéért.

 

Az interjú eredetileg a Márkamonitor szaklap 2020/2-3. számában jelent meg.

SOCIAL MEDIA