K&H alapok kezelője: a magyar infláció csatája a forinttal – hol tart a mérkőzés?

Kiemelt Piac

Méretes gyengülésen van túl a forint, az euró ugyanis két hét alatt 10 forinttal 355 forintra drágult. A következő időszakban pedig a mostani kilátások szerint további 1-3 százalékos gyengüléssel lehet számolni. Ugyanakkor a koronavírus-járványból adódó bizonytalan helyzet miatt könnyen lehetnek hullámzások – derül ki a K&H-csoporthoz tartozó KBC Asset Management legfrissebb elemzéséből. A valószínűsíthető forintgyengülés miatt a megtakarításoknál érdemes a devizák felé nyitni.

 

Fokozott figyelem kísérte a hét elején a magyar jegybank kamatdöntését és az ahhoz fűzött kommentárt. Az infláció ugyanis júliusban a vártnál magasabb szintre, 3,8 százalékra gyorsult, a forint pedig veszített értékéből. A magyar jegybank döntéshozó testülete nem változtatott a kamaton és jelezte, hogy a korábbi két kamatcsökkentéssel 0,6 százalékosra mérsékelt alapkamat változatlanul marad.

“A jegybankárok viszont utaltak arra, hogy a hozamgörbe hosszú oldalán lejjebb szorítanák a hozamokat, vagyis alacsonyabb szintre mérsékelné a 10-15 éves állampapírok hozamát” – mondta Hajósi Péter, a K&H-csoporthoz tartozó KBC Asset Management portfóliómenedzsment-vezetője. Hozzátette: “A hosszú hozamok mérséklése azért fontos, mert így olcsóbban finanszírozható költségvetési hiány, az utóbbi pedig a járvány miatt jelentősen megemelkedett. “

 

Nem tartanak tőle

“Az MNB  elsősorban az infláció kordában tartására figyel. Bár az infláció várható alakulását a szeptemberben megjelenő elemzésében mutatja be a jegybank, a mostani kommunikációból arra lehet következtetni, hogy nem látnak kiemelkedő kockázatot ezen a téren. Azaz fennmaradhat a laza monetáris politika. Ez pedig azt jelenti, hogy az alacsony kamatkörnyezet fenntartásával a hitelezés élénkítése, ezen belül a lakossági fogyasztás és a vállalati beruházások ösztönzése az egyik fontos cél. Emellett a gyenge forinttal az exportbevételek növelése is lényeges szempont.  Valamint a laza monetáris politika és az ahhoz köthető jegybanki állampapír-vásárlási program eredményeként az államadósság finanszírozása olcsóbban megoldható” – mondta Hajósi Péter. Hozzátette: “Bár a koronavírus-járvány miatt továbbra is bizonytalan a gazdasági környezet, ráadásul a második hullám hatásait nehéz felmérni, a mostani kilátások szerint a forint a következő tizenkét hónap során gyengülhet. Lassú, mérsékelt értékvesztés valószínűsíthető, azaz 1-3 százalékkal gyengülhet a magyar deviza az euróval szemben” – tette hozzá a szakember.

Ebben a helyzetben a megtakarításokat nézve – a már említett alacsony kamatkörnyezet miatt továbbra is a részvénybefektetéseké, bár ezek nyújtják a legjelentősebb hozampotenciált, igaz, kockázatosabbak, mint sok más befektetés. A várható forintgyengülés miatt pedig érdemes deviza-, például dollár- és eurós részvényalapokra figyelni, mert ezeknél az árfolyamváltozás extra hozamot nyújt a befektetők, takarékoskodók számára.

SOCIAL MEDIA