Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri

Inspiráció Kiemelt

Turizmusélénkítő csomagot állított össze a négy legjelentősebb szegedi szállodával összefogva a Szabadtéri Játékok. A szegedi idegenforgalom egyik bástyájának számító fesztivál a járványhelyzet után ingyenessé tette két Dóm téri előadását, a produkciókra szóló belépők csaknem felét pedig a Szegedre érkező szállodai vendégek számára biztosítja.  

 

Bár idén a járványhelyzet miatt elmaradnak a nagyszabású, sok tízezer vendéget Szegedre vonzó Dóm téri előadások, a Szabadtéri vezetői mindent megtesznek, hogy hozzájáruljanak Szeged idegenforgalmának újraindításáért. Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója elmondta: a Játékok megalapításának egyik célja a kulturális misszión kívül a város identitásának meghatározása és turisztikai fellendítése. „A kulturális fogyasztásra érkező tömegek költése nyaranta több mint félmilliárd forint Szegeden, bízunk benne, hogy mostani vállalásunkkal hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ismét pezsgő élet legyen a városban. Ebben a szegedi Novotel Hotel, az Art Hotel Szeged, a Hunguest Hotel Forrás Szeged, a Mátrix és City Hotel, valamint a Szeged Tourinform lesz partnerünk, akikkel már hosszú évekre visszanyúló kapcsolatunk van” – fogalmazott.

Hozzátette: ezt a küldetést teljesíteni csak széles gesztusokkal lehet. Mivel a szállodák többsége most éledezik a járvány után, ezért a legnagyobb szegedi hoteleknek több száz jegyet biztosítanak a Dóm téri ingyenes előadásokra. Az intézmények a belépőket a vendégeik között oszthatják majd szét, így a szállodai éjszaka árával együtt egy felejthetetlen szabadtéri estét is nyújthatnak a városba érkezőknek.

Természetesen a szegediek jelenléte is nagyon fontos a fesztivál számára, így a belépők másik felét a városi lakosoknak biztosítják. Július elsejétől – a készlet erejéig – szegedi lakcímkártya felmutatásával bárki átveheti az Ajándékkoncert vagy az Akárki című színjátékra szóló belépőjét a REÖK-ben található Fesztivál Jegyirodában. A korábbi évekhez hasonlóan a szabadtéri jegyekkel a kultúrpalota aktuális kiállítása is ingyenes a látogatók számára.

SOCIAL MEDIA