Megvannak az EFOTT fő fellépői

Kiemelt Piac

Alig egy hónapja vált véglegessé, hogy az EFOTT 2020-ban is nyitja kapuit: csúsztatott időpontban, augusztus 26-30. között várja majd az érdeklődőket a Velencei-tó északi partjára. A szervezők, ahogy ígérték, közel 100 fellépő nevét tették közzé honlapjukon. A headliner Flo Rida mellé hiánytalanul érkezik a hazai szakma krémje.

AWS

 

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai találkozója immár 45. alkalommal készül felejthetetlenné tenni a nyarat. A vírus okozta nehézségeket leküzdve, a szervezők bizakodóan állnak a nyár utolsó heteihez, és a lehető legtöbbet próbálják belesűríteni a rendelkezésükre álló napokba. Azt nemrégiben megtudhattuk, hogy az amerikai rapper, Flo Rida szuperkoncertje mellé érkezik a Wellhello, Horváth Tamás, a Brains és például a Cloud 9+ is, ma pedig kiderült, hogy többek között a Halott Pénz, Caramel, a Honeybeast, a Supernem, a Belga, a Fran Palermo, Ganxsta Zolee és a Kartel, Sub Bass Monster, valamint a tavaly vízibiciklin koncertet adó Lóci játszik, de az élő csocsóban remeklő AWS is ott lesz a VVSI Velencei Evezőspályánál.

Az EFOTT egyik egyedisége, hogy mindig készül olyannal, ami még nem volt: fellépő-felhozatallal, különleges színpadi show-val, vagy éppen áthangszerelt zenével. A tavaly vendégénekesként elsőbálozó Király Viktor idén például önálló koncertet ad az EFOTT-on. A közönség így élőben is hallhatja vadonatúj, a napokban debütáló slágerét.

Caramel

“Elképesztően örülök a felkérésnek, hiszen szerettem volna a karrierembe még több fesztiváljelenlétet. Idén pedig az egyik legnagyobb hazai fesztivál nagyszínpadán játszhatunk a zenekarommal! Ez  elismerés számunkra mind a közönségtől, mind a szervezőktől. Reméljük, hogy sokan részt vesznek majd az EFOTT-on, és biztonságban szórakozhatunk együtt” – nyilatkozta Király Viktor, aki az előző évben, vendégszereplése után hajnalig bulizott a Velencei-tó partján.

Az újdonságok mellett az EFOTT azért megmarad hagyományánál, miszerint minden zenei stílusból felsorakoztat alternatívát, hogy mindenki megtalálja kedvencét a repertoárban. A honlapon mostantól a négy fő színpad teljes line-upja megtekinthető, azaz közel 100 fellépő, ráadásul napi lebontásban – így innentől akár már össze is állítható a megnézendő koncertek listája.

SOCIAL MEDIA