A Toyota a koronavírus világjárvány miatt legtöbb európai gyárában felfüggeszti a termelést

Kiemelt Márkák

A koronavírus járvány európai súlyosbodása, valamint ennek társadalmi és gazdasági hatásai miatt a Toyota legtöbb európai gyártóüzemében határozatlan időre felfüggeszti a termelést. Az intézkedéssel kapcsolatos elbocsátásokat nem jelentettek be, és az autógyártó felkészült arra, hogy a helyzet rendeződése után a piaci igényeknek megfelelő kapacitással újraindítsa a gyártási tevékenységet.

 

“A Toyota mindenekelőtt szeretné részvétét nyilvánítani mindazoknak, akik a világjárvány következtében elvesztették szeretteiket és együttérzését fejezi ki azoknak, akiket a koronavírus megbetegített. Ugyanakkor szeretnénk kifejezni őszinte tiszteletünket az egészségügyi szakembereknek és a kormányzati tisztviselőknek, akik éjjel-nappal a frontvonalon dolgoznak.” – olvasható a vállalat közleményében.

A vállalat a döntést alkalmazottainak biztonsága és védelmének érdekében hozta, figyelembe véve a jelenlegi eseményeket. Az autógyártó felkészült arra, hogy a gyorsan változó környezetben a jövőben is hatékonyan tudjon reagálni az egyes európai országokban meghozott hatósági döntésekkel összhangban.

 

Eddigi általános intézkedések

Európa szerte a Toyota-képviseletek  az egészségügyi hatóságok előírásainak megfelelően számos intézkedést hajtottak végre a COVID-19 terjedésének megakadályozására vagy lassítására irányuló erőfeszítések támogatására, többek között a higiéniai és tisztítási intézkedések, az információ áramlás, az otthoni munkavégzés biztosítása, az utazási korlátozások, a nélkülözhető rendezvények és értekezletek lemondása vagy elhalasztása és a társasági élet elkerülése területén

 

Gyártási intézkedések

A koronavírus terjedésének felgyorsulásával  az európai országokban a hatóságok által hozott bezárási intézkedések miatt bizonytalanná váltak a rövid távú értékesítési kilátások, már a logisztikai és beszállítói láncok nehézségei is érezhetőek és ezek a nehézségek tovább fognak erősödni az elkövetkezendő hetekben. A Toyota ezért úgy döntött, hogy március 18-tól további rendelkezésig felfüggeszti a termelést európai jármű, motor és sebességváltó gyártó üzemeinek többségében.  Az érintett üzemek:

  • Toyota Motor Manufacturing France (TMMF), Onnaing, Franciaország – a gyártás már leállítva
  • Toyota Motor Manufacturing UK (TMUK) Burnaston és Deeside, Egyesült Királyság – leállás március 18-tól
  • Toyota Peugeot Citroen Automobiles (TPCA) Kolin, Csehország – leállás március 19-től
  • Toyota Motor Manufacturing Poland (TMMP)Walbrzych és Jelcz-Laskowice, Lengyelország – leállás március 18-tól
  • Toyota Motor Manufacturing Turkey (TMMT) Sakarya, Törökország – leállás március 21-től

 

Egyéb intézkedések

A társadalom szempontjából fontos folyamatok, mint például az ügyfélautók szervízalkatrészeinek folyamatos biztosítása továbbra is működni fog. Szintén nem áll le és csökkentett személyzettel folytatódik a termelés zökkenőmentes újraindításához és jövőbeni tevékenységéhez elengedhetetlennek tartott projektek és folyamatok fenntartása. Az értékesítési tevékenység (márkakereskedői értékesítés és szervíz) az egyes országok helyzetének függvényében alakul. Azokban az országokban, ahol a kormány elrendelte a bezárásokat, a márkakereskedések bezárnak vagy rövidített nyitva tartással üzemelnek. Valamennyi márkakereskedő elérhető marad elektronikus kommunikáción vagy telefonon keresztül az ügyfelek részére.