El Clásico: ma este Real Madrid-Barcelona szuperrangadó

Kiemelt Piac

A két spanyol gigász, a Real Madrid és az FC Barcelona ma esti összecsapása világ egyik legnagyobb figyelemmel kísért összecsapása. Nekünk azért is kedves ez a derbi, mert mindkét szupercsapatnak van magyar legendája: Madridban Puskás Ferencet, Barcelonában Kubala Lászlót tisztelik istenként a szurkolók. 

 

Eredetileg csak a csapatok bajnoki mérkőzéseit nevezték “klasszikusnak”, később azonban a hazai és nemzetközi kupamérkőzésekre is kiterjesztették az elnevezést.  A két óriás eddig 243 tétmérkőzésen csapott össze, és a Barcelona egy hajszállal jobban áll: 52 döntetlen mellett 95 alkalommal Madridban, 96-szor Katalóniában örülhettek a szurkolók. Ha csak a bajnoki mérkőzéseket nézzük, ott e pillanatban fej fej mellett állnak: mindkét csapat 72 meccset nyert, 35 döntetlen mellett.

A ma esti mérkőzés döntő lehet a bajnoki cím szempontjából, hiszen a két csapat egy héttel ezelőtt helyet cserélt a tabellán: a Levante nagy meglepetésre 1:0 arányban legyőzte a vendég fővárosiakat, a Barcelona viszont hazai pályán 5:0 arányban kiütötte az Eibart, és ezzel visszavette a vezetést.

Ha a blancók ma győzni tudnak a Bernabéuban, ismét ők vezethetik a tabellát. Döntetlen esetén marad a Barça 2 pontos előnye, ha pedig a gránátvörös-kékek nyernének Madridban, 5 pontos előnyre tennének szert 12 fordulóval a szezon vége előtt.

A mérkőzést Magyarországon a Spíler2 közvetíti este 9 órától. A rangadó felvezetése gyakorlatilag egész nap tart az El Clásico témájú filmekkel, a mi mérkőzése felvezetése 20:20-kor indul a stúdióból.

SOCIAL MEDIA