Kiss Péter parakajak versenyzőt is támogatja a Toyota

Inspiráció Kiemelt

Az olimpiai és paralimpiai mozgalom világszintű mobilitási partnere, egyben a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatója, a Toyota 2020. február 21-én a Magyar Parasport Napja alkalmából megszervezett szakmai konferencián adta át azt a Toyota Proace Verso kisbuszt, amellyel Kiss Péter parakajak versenyző világversenyekre történő felkészülését támogatja. A 2019-ben Európa-bajnoki és világbajnoki címet szerző 16 éves sportoló a magyar olimpiai kvóta sorsáról döntő júniusi és júliusi válogatók nagy esélyese.

A mobilitás szabadságának elkötelezett híveként a Toyota nem csupán a profi sport támogatását, hanem a szélesebb rétegek mozgásának, sporttevékenységének előmozdítását, népszerűsítését is célul tűzte ki, beleértve a fogyatékkal élőket is. Ennek jegyében az autógyártó a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal fennálló partnerség mellett három éve indította útjára a „Vágj bele a lehetetlenbe kampányt” is, amelynek keretében parasportolók hihetetlen, saját korlátaik legyőzéséről szóló történeteit bemutatva igyekszik inspirációt nyújtani a mozgásra és a különleges teljesítmények elérésére mindenki számára a mindennapokban. Ennek szellemisége tökéletesen egybecseng a Magyar Paralimpiai Bizottság ’A Lehetetlen határán’ című dokumentumfilmjével amely kiváló magyar paralimpikonjaink életét mutatja be. Az autógyártó emellett számos, a mozgássérültek mindennapjait és esetleges rehabilitációjukat megkönnyítő robotikai megoldást is kifejlesztett, sőt, ezek fejlesztésére nyílt platformot is nyitott, komoly anyagi és technológiai támogatást nyújtva az ezen a területen tevékenykedő startupok számára.

A Toyota ugyanakkor úgy döntött, hogy egy különlegesen tehetséges magyar parasportoló, a 16 éves, gimnazista, kiváló tanuló Kiss Péter  parakajak versenyző világversenyekre történő felkészülését közvetlenül, egy Toyota Proace Verso kisbusz kedvezményes rendelkezésre bocsátásával is támogatja. Kiss Péter a Budapesti Honvéd SE versenyzője, és 2019-ben nem csupán „Az év fogyatékos férfi sportolójának” választották, de megnyerte a parakajak Eb-t és vb-t is, ezzel országkvótát szerezve a magyar kajak-kenusoknak. A paralimpiai részvételről ugyanakkor a júniusban és júliusban megrendezésre kerülő válogatók döntenek, amelyeknek Péter az egyik nagy esélyese. A nyári paralimpiai játékokon a kajak-kenu versenyeket 2020. szeptember 3-5. között rendezik meg. A magyar paralimpiai csapatnak egyébiránt jelenleg 16 kvótája van a tokiói paralimpiai játékokra (egy asztalitenisz, három atlétika, három kajak-kenu, egy kerékpár, egy sportlövészet, hét úszás), sportolóink 2019-ben négy világbajnoki aranyérmet és két Európa-bajnoki címet gyűjtöttek.

A Toyota által kedvezményesen felajánlott Proace Verso gépkocsi átadására 2020. február 21-én a Magyar Paralimpiai Bizottság által a Magyar Paralimpia Napja alkalmából szervezett, a ’Parasport a XXI. században című konferencián’ került sor.

„Hatalmas öröm számunkra, hogy a világszintű olimpiai és paralimpiai mozgalom támogatójaként ismert Toyota egy ilyen kiemelkedő magyar tehetség, Kiss Péter világversenyekre való felkészülését közvetlenül is támogathatja. Péter évekkel ezelőtt belevágott a lehetetlenbe, és már ilyen rövid idő alatt, ilyen fiatalon is olyan elképesztő eredményeket ért el, amely mindannyiunkban őszinte tiszteletet ébreszt, és mindenki számára valódi inspirációul szolgálhat. Bízunk benne, hogy támogatásunk hozzájárulhat ahhoz, hogy a lehetetlen valóra váljon, és akár az olimpiai álmok is elérhető közelségbe kerülhetnek számára.” – fogalmaz a Toyota Proace Verso átadása kapcsán László Richárd, a Toyota magyarországi országigazgatója.

 

A Magyar Parasport Napja

A Magyar Országgyűlés 2017. december 12-én, egyhangúan, tartózkodás és ellenszavazat nélkül határozatába foglalta a Magyar Sport, a Magyar Parasport, a Magyar Diáksport és a Magyar Siketsport Napja minden évben történő megünneplését. A Magyar Parasport Napját azóta minden évben február 22-én ünnepeljük, a dátum kiválasztása szimbolikus volt. 1970-ben ezen a napon alakult meg ugyanis a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja (HOSC) a Mozgásjavító Intézmény falai között. A mai magyar parasport kialakulásában döntő jelentőségű volt az első, intézményesített sportszervezetet létrehozása, az alapításban olyan legendák vettek részt, mint Tauber Zoltán, hazánk első paralimpiai bajnoka vagy Fejes András, aki az első magyar paralimpiai érmet nyerte. A Magyar Paralimpiai Bizottság 2020-ban a Magyar Parasport Napján az iskolai rendezvényekre helyezte a hangsúlyt. A köznevelési intézményekben a testnevelés órákon a bármely életkorú diákok számára kipróbálható csapatsportokat mutatták be: a parasportok közös kipróbálása a legjobb szemléletformálás. Az osztályfőnöki órák keretében pedig a diákok a tanáraikkal beszélgethettek a fogyatékosokról, a parasportolókról, az elfogadásról. Ehhez szolgált segítségül ’A Lehetetlen határán’ című dokumentumfilm, mely kiváló magyar paralimpikonjaink életét mutatja be. Az iskolák számára ehhez a programhoz csatlakozás természetesen önkéntes volt, az iskolák számára a Magyar Paralimpiai Bizottság módszertani útmutatót biztosított a testnevelés órák megtartásához és a filmet is elérhetővé tette. A Magyar Parasport Napjának másik eleme idén a szakmai program volt, amelynek keretében a társadalmi szemléletformálás mellett a hazai szakemberek is lehetőséget kaptak a fejlődésre, egy nemzetközi szakemberek bevonásával megrendezett egész napos szakmai konferencia keretében, amely módot adott az 50 évvel ezelőtt megalakult Halassy Olivér Sport Clubról való megemlékezésre is. A Magyar Parasport Napján került sor ezen felül a hagyományossá vált koszorúzásra is az Olimpia Parkban, méltó főhajtásként a már elhunyt magyar paralimpiai bajnokok és paralimpikonok előtt.

SOCIAL MEDIA