Ismét fontos ügyet támogat a MOM Park és vásárlói

Kiemelt Piac

A karácsonyi időszak évek óta a jótékonyság jegyében telik a MOM Parkban. A budai bevásárlóközpont kiemelt figyelmet fordít arra, hogy vásárlóik aktív részesévé válhassanak az ünnepek előtti karitatív célú programjuknak. Ennek jegyében és a korábbi esztendőkhöz hasonlóan tavaly decemberben ismét nagysikerű karácsonyi fotózást szerveztek az épületben, aminek köszönhetően közel 500 család készíttethette el karácsonyi fényképeit és naptárait, majd ezek megvásárlásával a Kis Lépések Alapítvány munkáját is támogathatták. A fotók értékesítéséből összegyűlt teljes összeget, 850 000 forintot a MOM Park vezetői január 22-én adták át az autista gyermekekkel foglalkozó szervezet képviselőinek.

 

A Kis Lépések Alapítvány az elmúlt években terápiás kezelésekkel, illetve egyéb tanácsadásokkal, szolgáltatásokkal jelentős eredményeket ért el az autizmussal élő gyermekeknél, illetve segített a környezetükben élők számára is könnyebbé, örömtelibbé tenni a mindennapokat, a kezeléssel járó erőpróbákat. A MOM Park vezetői ezt az elhivatott munkát látva döntöttek úgy, hogy a társadalmi felelősségvállalási programjukhoz illeszkedve, 2019-ben a szintén XII. kerületben működő alapítvány munkáját támogatják a szokásos év végi jótékony célú karácsonyi fotózásukból befolyt összeggel.

A 2019. november 30. és december 15. között a bevásárlóközpont földszintjén zajlott fotózáson összesen közel 500 család vett részt, ahol az elkészült képekből a profi fotós stáb a helyszínen egyedi képeslapokat és naptárakat állított össze. Az ezek megvásárlásából összegyűlt 850 000 forintot a MOM Park igazgatója, Galyas André, illetve Szegedi Anna, a bevásárlóközpont marketing és PR igazgatója január 22-én adta át Merényi Krisztinának, az Alapítvány kuratóriumi elnökének. Az adományt az alapítvány a társaságuk fő céljainak elérésére, azaz az autizmussal élő gyermekek fejlesztésére, támogatására fordítja.