Ngima Nuru Sherpa, környezetvédelmi harcos előadása a 15. Budapest Zeitgeisten

Inspiráció Kiemelt

Mit gondol az Everstet 22-szer megmászó Sherpa napjaink legégetőbb kérdéséről, a klímakatasztrófáról? Milyen megoldás rejlik a buddhizmusban? Többek között ezekre a kérdésekre kapnak választ a 15. alkalommal megrendezett Budapest Zeitgeist vendégei november 20-án a Budapest Music Centerben. Az este folyamán a főelőadó gondolataira reflektál még: előadóművész, vállalati kommunikációs igazgató, slammer és ökoharcos is. Idén a negyedik születésnapját ünneplő meetup összehozza a hívőket és hitetleneket egyaránt.

 

Világszerte egyre több tudós, szakember emeli fel hangját a klímakatasztrófa tudatosításáért. Ez nem újdonság, hiszen ennél a témánál jelenleg nincs nagyobb és megosztóbb topic a politikában, társadalomban, tudományban, vagy a vállalatvezetésben. Itt az idő azonban, hogy a megoldásra fókuszáljunk szorongás helyett! – Erre hívja fel a figyelmet a Budapest Music Centerbe beköltöző Budapest Zeitgeist. A négy éve életre hívott rendezvénysorozat –  melynek immár 15. alkalommal a fő célja, hogy diskurzust alakítson ki a társadalmat érintő kérdésekben – sem megy el amellett, hogy egy estére összehozza a látványosan két részre szakadt csoportot, az ökoharcosokat és ökoszkeptikusokat.

Az egyik oldalon a Földért aggódó zöldforradalmárok, a másik oldalon „ez természetes folyamat” jelmondattal dacoló klímatagadók. Az egyik oldalnak Greta Thunberg a környezetvédelem vezéralakja, a másik oldalnak csak egy iskolás, akit túltol a média. Az egyik oldalon szelektív kukák, klímatüntetések és #plasticfreejuly, a másik oldal szerint viszont eléggé képmutatás a „repülő helyett vonattal” Insta-kép mutatás. Ez a kettősség osztja meg az internetet és a rendezvény vendégeit. Az este folyamán a meghívott vendégek kérdeznek és megkérdőjeleznek.

Főelőadóként Nigma Nuru Sherpa 22-szeres Everest csúcsmászó többek között arról fog beszélni, hogyan adhat például a buddhizmus kulcsot a kezünkbe, amely talán kiút lehet a klímakatasztrófa sötét jövőképéből.

Számomra a Mount Everest az anyám és az apám, vagyis mindennél fontosabb . Ugyanis ő Miya Lang istennő, aki által oda kerültem, ahol most vagyok.”nyilatkozta a legfiatalabb hegymászó, aki több mint hússzor ért fel a csúcsok csúcsára. Emellett környezetvédelmi harcos, csapataival folyamatosan tisztítják a hegyet, legutóbb három tonna szemetet gyűjtöttek össze.

Az eseménysorozat vendége lesz még Hajós András, előadóművész, aki több ízben hangot is adott a környezetvédelem fontosságának. A kerekasztal beszélgetésben elmondja véleményét Ürge Dóra a hazai FridaysForFuture mozgalom egyik vezéralakja. Művészeti oldalról megközelítve a témát képviseli magát a Margó Irodalmi Fesztivál  is az Umami – Apokalipszis, most? kötettel, melynek szerkesztője, Simon Márton húsba vágó slamm produkciójával gondolkodtatja majd el a jelenlévőket. Vállalati vezetőként megszólal Pantl Péter a Hell Energy nemzetközi marketing- és kommunikációs igazgatója, aki a nagyvállalatok felelősségét, és a cégek jövőbeni feladatait ismerteti a közönségnek. Felszólal továbbá Molnos Zselyke, az Ökopszichológiai Intézet vezetője és Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatója is.

Az esemény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Bővebb információ az esemény Facebook-oldalán olvasható: