Az álláskeresés jövője

Karrier Kiemelt

Ma már nem elég, ha egy toborzási szakértő tisztában van a kereslet-kínálat aktualitásaival: egyszerre kell pszichológusnak, nyomozónak, pedagógusnak, értékesítőnek és IT szakembernek lennie. A betöltetlen pozíciókról meg kell tanulni ugyanúgy gondolkodni, mint egy termékről, eladásukhoz pedig tudatos marketing stratégiát kell alkalmazni – világítottak rá a Profession.hu HR konferenciájának előadói.

 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 6,6 millió magyar felnőtt internetezik, ebből 5,8 millióan rendelkeznek Facebook profillal. Egy nap mintegy 6,8 órát töltünk internetezéssel, az idő felében az okostelefonunkat nézzük. Átlagosan 6,5 percenként pillantunk a telefonunkra, a felhasználók negyven százaléka sosem kapcsolja ki a mobilját. Online intézzük a vásárlást, a szállásfoglalást, az ismerkedést. Természetesen az álláskeresés sem marad ki a sorból – ez pedig alapjaiban változtatja meg a HR szakmát. Magyarország legnagyobb állásportálja, a Profession.hu HR konferenciáján neves szakértők segítségével mutatott utat ebben az új helyzetben.

 „A sikeres toborzáshoz ma már elengedhetetlen az online marketing szaktudás. Fontos, hogy a HR és a marketing területen dolgozók együttműködjenek, a társosztályok a közös cél érdekében, egymást segítve dolgozzanak” – mutatott rá Varga Balázs, a Profession.hu marketingvezetője.

 

Milyen új eszközökre van szükség?

„A márkaismertség növelése érdekében végzett kommunikáció hosszútávú befeketés a jövőbe” – mondta el Varga Balázs. A cél érdekében az állásportál online videós tartalmakat, bannereket, hagyományos PR eszközöket egyaránt használ, hogy minden célcsoportját elérje. És mivel a pályakezdő felhasználókat klasszikus médiaeszközökkel már nem lehet megszólítani, ambassadorokkal, influencerekkel és vloggerekkel is együttműködnek.

A márka ismertsége mellett a vállalat teljesítményét – vagyis azt, hogy minél többen jelentkezzenek a feladott álláshirdetésekre – is nagy mértékben növelik az online marketing megoldások. Keresőoptimalizált szövegek, fizetett Facebook és Google hirdetések, és felhasználókra célzott médiakampányok, személyre szabott tartalmú direkt marketing e-mailek növelik a teljesítményt. „Mert ma már nem az a lényeg, hogy hol, hanem hogy kinek hirdetünk” – mondja a szakember.

Az adott felhasználó érdeklődési körének megfelelő, személyre szabott tartalom fontosságát emelte ki a konferencia egy másik előadója, Christine Navez, a Stepstone Group, a világ egyik legnagyobb toborzási szolgáltatójának online marketing vezetője is. „Minél perszonalizáltabb formában kapják meg a jelöltek az álláshirdetéseket, annál többen jelentkeznek az állásokra” – mondta el.

Okostelefon mindenek felett

 „Mobilra optimalizált weboldal nélkül hamarosan teljesen működésképtelen lesz bármilyen vállalkozás” – jelentette ki Varga Balázs. Ezt a nemzetközi trendek is alátámasztják, a Stepstone adatai szerint az álláskereséseknek jelenleg a fele mobilon történik, míg a jelentkezések 60 százaléka hagyományos számítógépen. Hiszen mobilon könnyebb böngészni, míg jelentkezni inkább számítógépről az. A felhasználók tehát kényelmi szempontból több felületet használnak egyszerre – és ma egy cégnek erre is fel kell készülnie.

Például azzal, hogy felhasználóbaráttá teszi a mobilos felületét. A Profession.hu például a mobilról böngészőknek automatikusan felajánlja, hogy töltsék le saját alkalmazását, ahol könnyebb a jelentkezés, az érdekes állások elmentése későbbi jelentkezés céljából. Illetve egyszerűsítették a folyamatot azzal is, hogy aki mobilon adja be jelentkezését, annak elég az önéletrajzát később (otthonról, számítógépről, kényelmesen) csatolnia. Így pedig tényleg csak egy gombnyomás, hogy a jelölt felkeltse a toborzó munkatárs érdeklődését.

A lényeg: a pontos célzás

„A recruiterek számára a legnagyobb kihívás a megfelelő jelöltek megtalálása és megszólítása. De ma már nem az a lényeg, hogy sokan lássanak egy álláshirdetést, hanem hogy a számunkra releváns célközönséget szólítsuk meg vele” – mutatott rá Szigeti Nikoletta, a Profession Services üzletágvezetője. Ahogyan a bevezető statisztikákból láthattuk, Facebookon gyakorlatilag a teljes magyar munkaképes lakosság megszólítható, így a toborzási szakembereknek a közösségi médiához – és azon belül is a megfelelő célcsoport eléréséhez – is értenie kell. Vagy éppen megbízni egy szakértő céget ennek kezelésével.

„A közösségi médiában a lényeg a szórakoztatás. Kiemelten fontos a vizualitás, az érdekes, formabontó képeknek és a nyitott pozíciót új perspektívából bemutató videók ereje hatalmas. Kísérletezzünk bátran!” – tette hozzá Andavölgyi Vivien, a Profession Services social media csapatának koordinátora.