Rendezvénysorozattal építi munkáltatói márkáját a BP

Márkák

A budapesti és szegedi irodával is rendelkező SSC vállalat mára közel 2500 munkavállalót foglalkoztat hazánkban. A jubileumi, 10. évfordulójuk alkalmából egy 10 eseményből álló rendezvénysorozatot indítottak. Az idei rendezvényekkel a céljuk az elmúlt, sikeres 10 év megünneplése, valamint a globális energiavállalat munkáltatóként kínált lehetőségeinek és képviselt értékeinek bemutatása, megélése Magyarországon, úgymint lehetőség a „személyes fejlődésre”, együtt dolgozni másokkal egy „világklasszis csapatban”, valamint képviselni a „tedd, ami helyes” szellemiséget. 

A BP fontosnak tartja, hogy minden munkavállalójának segítsen, hogy a képességeihez és a céljaihoz mérten a legtöbbet tudja kihozni magából nemcsak a munkahelyén, hanem az életében is. Ezt szimbolizálja a „személyes fejlődés” vezérelvük, amivel arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a támogató munkahelyi környezet, a tudatos karriertervezés és fejlesztés milyen nagy hatással tud lenni az egyén karrierjére a személyes és szakmai fejlődése szempontjából. A BP által képviselt folyamatos fejlődés megéltetése volt a cél az idei jubileumi aktivitásaik egy részével. Ahol egy támogató környezetben, saját határaikat feszegetve tudták egymást segíteni a kollégáik és megismertetni a BP értékeit az érdeklődőkkel.

A BP szurkolói csoporttal, energizáló koktélokkal, inspiráló és támogató atmoszférát teremtve várta a futókat és a kilátogatókat a hétvégén a WizzAir Budapest Félmaratonon. „A jól ismert Duna menti félmaratonon való megjelenésünkkel arra a párhuzamra szeretnénk rávilágítani, hogy akárcsak a sportolók világában úgy egy vállalatnál befutható karrier esetében is a tehetség megléte mellett elengedhetetlen a tudatos felkészülés, a folyamatos fejlődés iránti törekvés és egy olyan támogató környezet, amely biztosítja azokat az eszközöket és lehetőségeket, hogy mindenki a képességéhez és céljához mérten a maximumot tudja kihozni magából. A BP-nél támogatjuk a kollégáinkat, és teret engedünk nekik abban, hogy a személyes céljaikhoz illő karrierutat tudják befutni a vállalatnál” – mondta Knezevics Viktor, a BP országigazgatója.

A BP párakapuval és frissítőponttal is segítette a futókat, hogy olyan környezetben tudjanak versenyezni, amelyben a maximumot tudják kihozni magukból. Az esemény szurkolói zónájában egy különleges energizáló aktivitással is várta az érdeklődőket: akárcsak a BP-nél, ahol a munkavállalóik saját maguk dönthetik el, hogy milyen karrierutat szeretnének befutni és milyen eszközöket kívánnak ehhez megragadni, úgy a vállalat standjánál a látogatók saját maguk választhatták ki a frissítő koktéljuk receptjét és tudtak feltöltődni a verseny előtt vagy azt követően. A vállalat nézeteinek megfelelően, az érdeklődők újrahasznosított poharakban kapták meg az általuk összeállított gyümölcskoktélt, ezzel is felhívva a figyelmet a fenntartható jövő fontosságára.

A SZIN-en hatalmas karaokeszínpaddal, különleges tánctérrel, pihenőzónával, óriás kivetítővel, vicces tetoválásokkal, újrafelhasználható pohárral várta a BP az érdeklődőket. „Számunkra a fesztivál, a Sing-Along színpad az összeköttetés olyan színterét jelenti, amely gyűjtőhelye nagy létszámú, sokszínű egyéni képességnek, tudásnak és tapasztalatnak. Ha ez a tömeg összefog, sokkal többre képes, mint az egyének külön-külön, ahogyan azt a BP-nél is tesszük. Együtt, közösen énekelve, a különböző hangok révén jobban szól egy dal. A zene világában is láthatjuk, hogy minden egyes tagnak fontos szerepe van abban, hogy jól működjön a zenekar. Ugyanígy a BP-nél is hiszünk abban, hogy minden egyes munkavállalónak fontos szerepe van abban, hogy jól muzsikáljon egy vállalat”hívta fel a különleges párhuzamra a figyelmet Knezevics Viktor.

Nyárzáró Napjuk keretében Budapesten, a Vasúttörténeti Parkban szimulációs akadálypályával, vakvezető kutya foglalkozással, speciális sportpályával, jelnyelvi oktatással, gyermekprogramokkal és egyéb izgalmas előadásokkal várták a közönséget. „Összetett célunk volt, hogy egyrészt a kollégáink és családtagjaik inspiráló környezetben, munkatársainkkal közösen tudjanak kikapcsolódni, másrészt az eseményre tervezett speciális programokon keresztül jobban megérthetik és megélhetik, hogy a megváltozott munkaképességű emberek, kollégák milyen kihívásokkal szembesülnek az élet egyes területein, például a munkavégzés során. A Civil Impact civilszervezet segítségével olyan programot állítottunk össze, amelyben a kollégáink és családtagjaik elsajátíthatták, miként tudnak a megváltozott munkaképességűek segítségére lenni, és egy csapatként együttműködni velük. A dolgozóink egy speciális akadálypálya teljesítésével csapatban és egyénileg azt is megtapasztalhatták, hogy számukra ismeretlen, megváltozott körülmények között a társaik támogatása, iránymutatása révén egy csapatként összeállva gyakorlatilag bármilyen változásra és kihívásra képesek megoldást találni” – mondta Knezevics Viktor, hozzátéve, hogy mind a budapesti, mind a szegedi irodában alkalmaznak megváltozott munkaképességű embereket.

A BP az évforduló kapcsán egy 10 kérdésből álló online nyereményjátékot is indított. A nyereményjáték keretében november 15-ig a vállalattal kapcsolatos kérdésekre kell helyesen válaszolniuk a résztvevőknek, hogy a BP törekvéseivel összhangban akár egy elektromos rollerrel, egy londoni utazással, vagy egy értékes fejlesztő kurzussal lehessenek gazdagabbak.