Budapestre költözött a Nemzetközi Beruházási Bank

Kiemelt Piac

Budapestre költözött a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB), és ezzel létre jött az első közép-kelet európai központú fejlesztési bank. A bank régiós és hazai tevékenységének középpontjában a fenntartható, zöld beruházások támogatása áll majd, a tagállamok közötti gazdasági kapcsolatok erősítése mellett, mondta Nyikolaj Koszov, az NBB elnöke a bank sajtóeseményén. 

 

Stratégia és tervek

A Budapestre költözéssel a bank célja, hogy létrehozza Közép-Kelet Európa első és ezidáig egyetlen nemzetközi fejlesztési bankját közép-kelet európai székhellyel. Ezt szolgálja az a tény is, hogy az EU-tagállamoknak többségi részesedése és szavazati joga van a Nemzetközi Beruházási Bankban.  Mindemelett a kihelyezett hitelek több mint 50 százaléka jelenleg is EU-s projektekhez köthető, és a bank abban bízik, hogy a költözést követően ez az arány tovább növekszik Fontos megemlíteni azt is, hogy a két, vagy több EU tagállam érdekeit szolgáló integrált kezdeményezések a portfolió mintegy 35 %-át teszik ki, és az arány folyamatosan nő.

Az NBB vezetői kiemelték, hogy továbbra is a stratégiai, kiemelt területeken kívánnak befektetni. A hangsúly a fenntarthatóságon, a zöld, megújuló energián, valamint az ilyen területen tevékenykedő KKV-k finanszírozásán lesz, a hosszútávú fenntartható fejlődés érdekében. Ami az iparágakat illeti, az infrastruktúra, energia, élelmiszer és a mezőgazdaság lesznek a fő területek hazánkban és a régióban is.

“A fenntartható és zöld kezdeményezések mellett az átláthatóság is üzleti tevékenységünk elengedhetetlen részét képezi. Egy párbeszédre kész, nyitott intézmény vagyunk. Bízunk benne, hogy a budapesti központ nem csak arra ad lehetőséget, hogy növekedjünk, hanem hozzájárulhatunk a tagállamaink nemzetgazdasági versenyképességének fejlesztéséhez is” – mondta Nyikolaj Koszov, az NBB elnöke.

Mi szólt a költözés mellett?

Az NBB egy egyedülálló részvényesi struktúrával és üzleti modellel rendelkező dinamikusan fejlődő fejlesztési bank. A budapesti központ kialakítását egyhangúlag támogatta a bank igazgatótanácsa, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is üdvözölte. A budapesti központ számos előnnyel jár, mind az NBB, mind a tagállamok szempontjából. Többek között könnyebb lesz a hazai és régiós vállalatok finanszírozása, új gazdasági lehetőségek nyílnak meg, tovább bővülhet a hitelportfolió, és nagyobb hangsúly kerül a fenntartható fejlődés előremozdítására is.