Csak csúcskivitelben kapható itthon a Toyota Supra

Kiemelt Márkák

Az első évben Európa 900 darabot kap a 17 év után újjászülető Toyota Suprából (Magyarországra nagyjából 10 darab kerülhet), ezen felül bemutattak egy 90 darabos limitált szériás változatot is. Alapvetően két felszereltségi szint készül a modellből, Magyarországon ugyanakkor csak a csúcsváltozat kerül forgalomba, az autó különlegességéhez mérten egészen kedvező, 20.820.000 forintos áron. Az ebben az árban foglalt extrák sora nem hagy kívánnivalót maga után, ám épp ilyen meggyőzőek a szintén alapáras Supra Connect és Apple CarPlay rendszerek, valamint az alapfelszereltség részét képező Supra Safety+ csomag is.

A modell bevezetése idején a Toyota GR Supra kínálata Európában két felszereltségi szintből: az Active és Premium kivitelekből áll, Magyarország az abszolút csúcsot jelentő Premium kivitelt kapja. A Toyota GR Supra Active hiánytalan felszereltségnek és műszaki tartalomnak örvendhet, beleértve a jármű menetdinamikai képességeinek maradéktalan kiaknázását lehetővé tevő funkciókat és rendszereket. Ezek sorában megtalálható az aktív differenciálmű, az adaptív felfüggesztés, valamint a 19 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsák. Az Active kivitel ezeken felül kétzónás automata klímaberendezést, dugókövető funkcióval felvértezett, adaptív sebességtartó automatát, intelligens kulcs nélküli nyitási és indítási rendszert, bőrborítású multifunkciós kormánykereket, valamint a műszeregységben elhelyezett, kombinált digitális kijelzőt kínál. Az adaptív fényszórók, a hátsó helyzetjelzők, valamint a nappali menetfények LED technológiát alkalmaznak, a külső és a belső visszapillantó tükrök egyaránt automatikusan elsötétednek.

A kényelmet esőérzékelős ablaktörlő és tolatókamera fokozza. A fekete Alcantara kárpitozású sportülések motoros állítást kaptak (beleértve a deréktámaszt is), fűthetők és memóriásak. Az infotainment rendszer 10 hangszórós audiorendszerből, 8,8 colos nagy felbontású kijelzőből, Supra Connect funkcióval felszerelt (egyes piacokon) navigációs berendezésből, valamint Bluetooth és USB csatlakozásból áll. A multimédia rendszer praktikus okostelefon-integrációt kínál az Apple CarPlay rendszeren keresztül, aminek segítségével az iPhone készülékek bizonyos alkalmazásai az autó kijelzőjén keresztül is kezelhetők. A rendszer számos kapcsolt szolgáltatást is kínál, többek közt valós idejű forgalmi információkat és térképfrissítéseket.

A biztonsági funkciók sorában megtalálható a Supra Safety+ csomag, amely az aktív biztonsági rendszerek átfogó kínálatát tartalmazza: többek között gyalogosészleléssel kiegészített ütközést megelőző biztonsági rendszert, ami nappal a kerékpárosokat is felismeri; kormányzási rásegítéssel kiegészített sávelhagyásra figyelmeztető rendszert; adaptív sebességtartó automatikát, automatikus távfényvezérlést/adaptív távfényvezérlést; adaptív fényszórórendszert, ami a kormány elfordításának megfelelően változtatja a fénycsóva irányát; valamint közlekedési tábla felismerő rendszert. Mindemellett rendelkezésre áll még a holttérfigyelő rendszer, a hátsó keresztirányú forgalomfelügyelet, a ráfutásos ütközésre figyelmeztető funkció, továbbá az automata vészfékezéssel felvértezett, intelligens parkolássegítő rendszer is, ami segít elkerülni a koccanást, és jelez, ha a parkolóhelyről vagy a kocsibejáróról való kitolatás közben valamelyik irányból egy másik jármű közelít.

Ezeken túlmenően rendelkezésre áll az eCall funkció is, amely súlyos ütközés esetén automatikusan tájékoztatja a mentőszolgálatot a baleset helyszínéről, valamint az abroncsnyomás-felügyeleti rendszer. A Magyarországra is érkező Premium kivitel az Active szint felszereltségén túl fekete bőrkárpitozást, 12 hangszórós JBL prémium audiorendszert, vezető oldali head-up kijelzőt, vezeték nélküli mobiltelefon-töltőt, továbbá tároló és világítási csomagot tartalmaz. A telefontöltő tálcája a középkonzolban található, és minden olyan készülék töltésére alkalmas, amely megfelel a globális Qi vezeték nélküli töltő szabványoknak. A töltöttség állapota az autó központi kijelzőjén ellenőrizhető, ahol kiszálláskor egy figyelmeztető üzenet jelenik meg, ha valaki netán ottfelejtené a tálcán a készülékét.

Toyota GR Supra A90 Edition

A Supra hagyományai és az ötödik generációs típuskód előtt tisztelegve a modell bevezetésekor egy rendkívül limitált Toyota GR Supra A90 Edition kivitel készül, mindössze kilencven példányban az európai piacra. Ez az A90 Edition az új, drámai hatású Viharszürke matt fényezés mellett matt fekete könnyűfém keréktárcsákat kap, míg a vezetői környezetet piros bőr borítja. A limitált kiadás felszereltsége minden egyéb tekintetben megegyezik a Premium kivitelével. A Toyota GR Supra A90 Edition kizárólag azon 90 európai vásárló számára elérhető, akik saját országos foglalási felületükön keresztül a legelsők között adtak le előrendelést az autóra.