Vodafone: Visszavonul dr. Beck György elnök

Kiemelt Piac

Igazgatósági mandátumának lejártával, 2019. április 30-ával dr. Beck György visszavonul a Vodafone Magyarország elnöki pozíciójából. 2019. május elsejétől a tisztséget a Vodafone Magyarország jelenlegi vezérigazgatója, Amanda Nelsona,  tölti be elnök-vezérigazgatóként, dr. Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes pedig jelenlegi pozíciója megtartása mellett az igazgatóság alelnöke lesz.

Dr. Beck György 12 éve, 2007-ben csatlakozott a Vodafone Magyarországhoz vezérigazgatóként. Ezt a tisztséget 2011-ig töltötte be – 2009–2011-ben elnök-vezérigazgatóként –, ezt követően pedig elnökként tevékenykedett tovább.

Dr. Beck György elnök

„A napokban töltöttem be a 65. évemet, úgy érzem, 40 év munka után lassítani kell” – mondta a távozó elnök. „Májustól szeretnék az önkéntes tevékenységeimre összpontosítani és még több időt tölteni a három gyermekemmel és a két unokámmal.” Dr. Beck György a visszavonulása után továbbra is betölti a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) elnöki pozícióját, ezzel is közreműködve az ország lakosságának digitalizációra való felkészítésében, az új technológiai megoldások használatában. Folytatja a „Management és Leadership a gyakorlatban” című kurzust a Corvinus Egyetem FAKT Szakkollégium diákjainak, oktat, mentorál és az igazgatóság tagja a 2014-ben elindított SEED, Közép-európai Menedzser Iskolában, melynek egyik alapítója is egyben. Emellett a Day One Capital Pénzügyi Befektetési Alap felügyelőbizottságának elnöke és a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke marad. A sportban a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) társelnökeként és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagjaként segíti a kitűzött célok megvalósulását.

A távozó elnök kiemelte, nagyon büszke arra, hogy az elmúlt 12 év alatt a Vodafone a 2007-es harmadik helyről hamarosan az első számú kihívó pozíciójába léphet. Mint mondta: „Biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi tehetséges csapat és inspiráló vezetés irányításával a Vodafone Magyarország folytatja sikertörténetét.”

Amanda Nelson elnök-vezérigazgató

„Nagyon köszönöm Beck Györgynek azt a hihetetlen munkát, amit a Vodafone Magyarország élén végzett” – mondta Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. „Az ő aktív közreműködésének is köszönhetjük, hogy 2007 májusában a Vodafone Csoport Magyarországra telepítette szolgáltató központját, és 2009-ben megnyitottuk Miskolcon a Regionális Ügyfélszolgálati Központot. Emellett a vállalat számos olyan innovatív fejlesztést valósított meg, amelyek egyértelműen pozitív hatással voltak az egész magyar piacra, a fogyasztókra és természetesen a Vodafone-ra is. Dr. Beck György kiemelkedő szerepet játszott a magyar informatikai és hírközlési világ kialakításában, és megtiszteltetés számunkra, hogy ilyen hosszú ideig támogatta tudásával a Vodafone Magyarországot” – emelte ki Amanda Nelson.

Dr. Beck György az elmúlt 40 évből 24-et töltött az IT-piacon különböző vezetői pozíciókban. A Vodafone-korszakot megelőzően olyan vezető IT-cégek magyarországi vezérigazgatója volt, mint a Digital, a HP és Compaq, utóbbi cég régiós tevékenységét is ő irányította.

A Vodafone-ról

Dr. Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes

A Vodafone Csoport a világ egyik vezető telekommunikációs szolgáltatójaként széles körű szolgáltatásokat nyújt, beleértve hang-, üzenet-, adat- és vezetékes kommunikációt.

A Vodafone Csoport 25 országban van jelen mobilszolgáltatásaival, és további 42-ben rendelkezik partnerhálózattal, valamint 19 piacon kínál vezetékes szolgáltatásokat. 2018. december 31-i állapot szerint a Vodafone Csoport 700 millió mobil-, illetve 21 millió vezetékes szélessávú szolgáltatást igénybe vevő ügyféllel rendelkezik, beleértve Indiát, illetve a Vodafone vegyesvállalatainak és társvállalatainak összes ügyfelét is.

A Vodafone Magyarország Zrt. 1999. november 30-án kezdte meg magyarországi működését. A Vodafone Magyarország integrált technológiai szolgáltató, amelynek portfóliójában a mobilkommunikációs, mobilinternetes és szélessávú adatszolgáltatások egyéni és üzleti felhasználók számára egyaránt megtalálhatók.