Három Oscart kapott a Lexus szuperhősfilmje

Márkák

Hét Oscar-jelöléséből hármat díjra váltva minden előzetes várakozást felülmúlóan szerepelt az idei díjszezonban a Fekete Párduc – az „egyszerű környezetbarát, high-tech luxusautó-márkából” igazi prémium életmódmárkává avanzsáló Lexus eddigi legsikeresebb filmes együttműködése. A gyakorlatilag azonnal kultfilmmé váló mozi annyi rangos szakmai elismerést nyert az évad során, hogy még összeszámolni is sok.

A Marvel és a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos modelljei mellett az azokban bemutatkozó forradalmi technológiákról és jövőbe mutató műszaki megoldásokról ismert Lexus együttműködése akkora sikernek bizonyult, ami nem csupán az egész szakmát, de vélhetően a filmóriást és a prémium autógyártót is meglepte. Az 1,35 milliárd dolláros bevételével minden idők legsikeresebb képregény-feldolgozásának és szuperhősfilmjének bizonyuló Fekete Párduc a díjszezont is meglehetősen erősen kezdte: 3 Golden Globe -elölését (Legjobb drámai film, Legjobb zene, Legjobb eredeti betétdal) ugyan nem váltotta díjra, a hollywoodi színészcéh által odaítélt „kis Oscarnak” is tekintett SAG díj közül ugyanakkor kettőt is elhozott, a Legjobb szereplőgárda és a Legjobb kaszkadőrmunka kategóriában. A Legjobb különleges effektekért, valamint a Legígéretesebb feltörekvő tehetségnek járó BAFTA díj, valamint a Legjobb rap előadásért és a Legjobb eredeti filmzenéért odítélt Grammy-díjak elnyerése után az egész szakma lélegzet-visszafojtva figyelt, vajon meddig menetel az Oscaron a 7 jelölést begyűjtő blockbuster.

Már az Oscar-jelöléseivel történelmet írt a Lexus szuperhősfilm

A Fekete Párduc 7 Oscar-jelölést is kapott (Legjobb film, Legjobb látványtervezés, Legjobb jelmeztervezés, Legjobb eredeti filmzene, Legjobb eredeti betétdal, Legjobb hangkeverés, Legjobb hangvágás) – és a szakemberek szerint egy nyolcadikat, a Legjobb vizuális effektekért járót is megérdemelte volna. Ezzel a Fekete Párduc történelmet írt, hiszen ez volt az első szuperhősfilm, amit a Legjobb film kategóriában Oscarra jelöltek. Az év egyik legnagyobb sikertörténetének számító Fekete Párduc végül három Oscar-jelölését váltotta díjra: a filmet az akadémia szavazói a Legjobb látványtervezés, a Legjobb jelmeztervezés és a Legjobb eredeti filmzene kategóriában ítélték díjra érdemesnek.

Óriási siker a Marvelnek és a Lexusnak egyaránt

Az, hogy a Fekete Párduc nem csupán a kasszáknál döntött rekordokat, hanem a díjszezonban is, kétségkívül hatalmas siker mind a filmet jegyző stúdiónak, mind az autós együttműködő partnernek, a Lexusnak. A filmben ugyanis az autómárka több modellje, különösen az ikonikus Lexus LC szupersportkupé és a gyártó jövőbe mutató high-tech technológiái egészen markáns szerepet kaptak. A Fekete Párduc egyik leglátványosabb és legemlékezetesebb része az az autóüldözéses jelenet, amelyet a CGI munkálatok vezetője, Brendan Seals ekként kommentált: „Lövedékekkel kellett megrongálnunk a Lexust, betörni a szélvédőjét, a Párduc karmának nyomait rányomni, szóval jó néhány verzióját felépítettük a kocsinak mindenféle megrongált állapotban, hogy felhasználhassuk az egész jelenetben. Az egyik legizgalmasabb snitt az volt, mikor Klaue rálő a Párducra a szonikus fegyverrel, minek hála a Lexus LC 500 száz apró darabra hullik szét.”

A film ikonikus jelenetének tartott üldözéses rész készítését a következő videó mutatja be. Kétségtelen, hogy a Lexus és anyamárkája, a Toyota közismerten élen jár a mesterséges intelligencia, a robotika és az autonóm autózás, valamint a jelen és a jövő környezetbarát meghajtásai, a hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás technológiák fejlesztésében. Mindez valóban kézenfekvő partnerré tette az autógyártót a filmben, a márka modelljeire jellemző többszörösen díjnyertes futurisztikus formavilág révén pedig az autók organikus részét képezték a megjelenített világnak.

„A mesterséges intelligencia, a robotika és az önvezető autók előszobájának tekinthető forradalmi aktív biztonsági rendszerek fejlesztésében élen járó Lexus számára kézenfekvő asszociáció a filmben szereplő wakandák high-tech világa. Éppen ezért képezik a Lexus modellek annyira organikus részét a filmnek és hatnak természetesnek a látványos autós jelenetek” – mutat rá Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

Idén sem maradunk látványos Lexus-film nélkül

Az elmúlt időszakban a Lexus szinte minden évben jelentkezett látványos filmes együttműködéssel (a leglátványosabb kétségkívül az eddigi legnagyobb szabású európai szuperprodukciónak számító Valerian és az ezer bolygó városa, valamint a Fekete Párduc volt, de feltűntek Lexus modellek a Transformes: Az utolsó lovagban is), és nem lesz ez másként idén sem. A környezetbarát, futurisztikus formavilágú high-tech hibridek mellett elképesztő teljesítményű izomautóiról is ismert Lexus ugyanis bejelentette, hogy a vadonatúj Lexus RC F sportkupé fontos szerepet kap majd a hazánkban június 13-án premierjét tartó Man in Black – Sötét zsarukban. A hazai márkakereskedésekbe nagyjából a filmmel egyszerre érkező RC F többször feltűnik a film előzetesében is, ami az alábbi linken tekinthető meg.