Az Árkádban robotokkal is lehet találkozni

Inspiráció

Február utolsó hétvégéjén minden a robotokról fog szólni a budapesti Árkádban. Február 21. és 24. között ugyanis egy robotikai kiállítás lesz megtekinthető a bevásárlóközpontban, ahol számos érdekesség várja a legújabb technológiák rajongóit. A rendezvényen bárki megismerkedhet Pepperrel, az első humanoid robottal, valamint számos érdekes program is várja a látogatókat. Lesz többek között robotszépség- és táncverseny, de akár a robotépítés fortélyait is elsajátíthatják az érdeklődők.

Február utolsó hétvégéjén a robotok veszik tehát át az uralmat az Árkádban. A négynapos rendezvényen a látogatóknak lehetősége lesz arra, hogy képet kapjanak arról, milyen szerepe lehet a robotoknak a mindennapokban a közelebbi és a távolabbi jövőben.

A négynapos rendezvény során a látogatók megismerkedhetnek Pepperrel, az első humanoid robottal, aki világszerte már több szállodában, repülőtéren és üzletben is segíti az ott dolgozók munkáját. Amellett, hogy akár testközelből megbarátkozhatnak Pepperrel, egy kérdezz-felelek játék során próbára tehetik a tudását, míg az „Ember a robot” ellen vetélkedő során akár egy vetélkedőre is kihívhatják.

És bár a négynapos rendezvény egyik fő attrakciója Pepper lesz, számos más érdekes program is várja azokat, akik szeretnék a robotokat közelebbről is megismerni. A Robotépítők Magyarországi Egyesületének robotépítő tanfolyamán például a résztvevők megismerkedhetnek a robotok megalkotásának teljes folyamatával, kezdve az összeszereléstől egészen a programozásig. Emellett pedig olyan látványos programok is várják majd a látogatókat, mint robotok táncversenye, de akár szavazhatnak a legszebb robotra is.

Az Árkád elkötelezett amellett, hogy a korszerű technológiák is helyet kapjanak a mindennapokban. Éppen ezért szeretné közelebbről is bemutatni, milyen szerepe lehet a robotoknak a jövőben egy bevásárlóközpont életében, illetve hogy egy olyan robot, mint Pepper, hogyan segítheti az ott dolgozók munkáját, például az információs, ügyfélszolgálati kérdésekben.

Pepper egy ember formájú kis robot, amely a legkorszerűbb mesterséges intelligenciával és hangfelismerő technológiával rendelkezik. Képes reagálni a kéréseinkre, kérdéseinkre, és alapvető funkciója, hogy kényelmesebbé és kellemesebbé tegye a mindennapi ügyeink intézését, ami lehet például útba igazítás, hotelfoglalás, repülőjegy-átütemezés, adminisztráció vagy akár egy bankkártyaelvesztés bejelentése.

Peppernek számos verziója létezik már, például szakértő egy műszaki, számítástechnikai boltban, utazási irodában repülőjegy-foglaló, szállodai portás, akinél be és ki lehet csekkolni, illetve tud taxit hívni, és helyeket ajánlani, recepciós, valamint egy okosotthon-menedzser, aki a teljes lakást vezérelni tudja.

Pepper ügyfélszolgálati funkciója egy bevásárlóközpontban is az ügyfélélmény és a szórakoztatás. Sok ember számára nagyon fontos egyrészt a személyes interakció, a párbeszéd, másrészt a kényelem. Pontosan ezek miatt – és persze kíváncsiságból – egy bevásárlóközpontban szívesebben kérnének útba igazítást egy arra járó barátságos robottól például arról, hogy hol tudnak bizonyos dolgokat megvásárolni, merre találhatnak egy-egy üzletet, mint hogy egy információs táblán keresgéljenek. Pepper a személyesség élményét adja azzal, hogy az ember szemébe néz, játszik a hangjával, apró mozdulatokat tesz a kezével, és reagál a kérdéseinkre. A robottal az információkérés, ügyintézés kevésbé nyűgös, időigényes, sőt inkább szórakoztató és kényelmes. Ráadásul Pepper a gyerekek körében is igen népszerű.

Az Árkádban Pepper a Plázacica chatbot szerepét fogja magára ölteni, így hasonlóan lehet majd tőle a bevásárlóközponttal kapcsolatos információkat kérni, mint a mostani Plázacica alkalmazástól.

A robotika kiállítás részletes programja ITT olvasható.

A Netlife Roboticsról

Az Árkád rendezvényén tevékenykedő Pepper robot hazai fejlesztője és forgalmazója a Netlife Robotics Kft., a Netlife Kft. leányvállalata A vállalat 18 éve kínál webes alkalmazásfejlesztést, teljes körű SAP tanácsadást, IT rendszer-üzemeltetést és UX tervezést bel- és külföldi ügyfelei számára. A hagyományos IT-projektek mellett folyamatos K+F tevékenységet végez, ahol az újgenerációs területek vannak a fókuszban: IoT, Ipar 4.0, Blockchain, mesterséges intelligencia és robotika.