Nyári vándortúrára toboroz a Fjällräven

Tejszínhub

Hatodik alkalommal rendezi meg idén nyáron Magyarország emblematikus többnapos közösségi túráját a Fjällräven, a népszerű svéd outdoor márka. Az ötnapos Fjällräven Vándortúra a Balaton-felvidék legszebb tájait járja be 2019. július 29. és augusztus 2. között, ezúttal egy új, Zánkától Badacsonyörsig tartó útvonalon. Az év legígéretesebb nomád élménytúrájára január 21-től lehet regisztrálni a weboldalon.

A mára már hagyományt teremtő kezdeményezés célja a közösségi természetjárás népszerűsítése, valamint a vándortúrázás hagyományainak felelevenítése. Ennek megfelelően, ahogy a korabeli vándortúrázók, úgy a Fjällräven Vándortúra résztvevői is maguk viszik felszereléseiket hátizsákjaikban az öt nap során, az éjszakákat pedig sátorban töltik a kijelölt kempinghelyeken.

Az évről évre megrendezett gyalogtúra Magyarország legszebb nemzeti parkjait járja be. A szervezők nemcsak a belföldi túracélpontokat kívánják népszerűsíteni, hanem hazánk természeti kincseinek megóvásának fontosságára is felhívják a figyelmet. A 110 kilométeres, ötnapos úton így egy szemétszedési akcióban is részt vehetnek az érdeklődők.

„A Fjällräven Vándortúra több, mint egy hosszú kirándulás. Itt egy közösség formálódik, amelynek tagjai évről évre visszajárnak, hogy együtt élvezhessék a természetben töltött napokat – mondta el Beszédes Zsolt, a Fjällräven magyarországi sales menedzsere. – Büszkék vagyunk arra, hogy a vándortúra híre már az országhatárt is átlépte. Tavaly magyarok mellett szlovákok, lengyelek, horvátok, németek és dánok is velünk tartottak, és már akkor jelezték, hogy idén is számíthatunk rájuk.”

Idén először közvetlenül a Balaton partjáról indul a túra, és oda is érkezik vissza. A túranapok után közös vacsora és spontán közösségi programok várják a kirándulókat a táborhelyeken, a befutót pedig közösen ünnepelhetik majd Badacsonyörsön. Öt napból háromszor rövidebb távot is választhatnak az indulók, így a kezdő természetjárók is bátran indulhatnak az úton. A teljesítménytúrákkal ellentétben a Fjällräven Vándortúrán nem a gyorsaság a legfontosabb, hanem az, hogy a résztvevők jókedvvel, biztonságban járják végig régi és új barátaikkal a 110, illetve 75 kilométeres útvonalat.

A tavalyi túráról a videó itt tekinthető meg.

A Fjällrävenről

1960-ban Åke Nordin alapította meg a Fjällräven céget jelenlegi székhelyén, az észak-svédországi Örnsköldsvikben. Jelenleg a vállalat időtálló, sokoldalú és tartós felszerelései a világ több mint 30 országában elérhetőek. A Fjällräven kínálatában férfi és női outdoor ruházat és kiegészítők, hátizsákok, sátrak és hálózsákok egyaránt megtalálhatóak. A Fjällräven számára kiemelten fontos, hogy az embereket, az állatokat és a természetet egyaránt tiszteletben tartó, felelős vállalatként működjön és mind több érdeklődő figyelmét felkeltse a túrázás szépségeire. A cég két népszerű outdoor kezdeményezést hívott életre, a Fjällräven Classicot és a Fjällräven Polart, mindkét túrán ezres nagyságrendben vesznek részt éves rendszerességgel.