Lexus UX, az új szuperhibrid

Kiemelt Márkák

A világ legzöldebb luxusautómárkája, a Lexus öntöltő hibrid elektromos rendszere intelligensen kombinálja a benzinmotor és az elektromotor erejét, aminek köszönhetően gyártó vadonatúj crossovere, az UX 250h akár a menetidő 50-70 százalékában is képes tisztán elektromos hajtással haladni, anélkül, hogy hálózatról töltenénk. Mindennek köszönhetően az UX esetében a drámaian alacsony üzemeltetési költségek mellé a a kategória legalacsonyabb CO-kibocsátása és majdnem nulla NOx kibocsátás társul (ez Euro 6d szintű emissziónak felel meg).

Ha valaki beül a vadonatúj Lexus UX 250h volánja mögé, nagyon hamar ráébred, hogy ez nem csupán egy ‘újabb crossover’. A negyedik generációs hibrid technológiával hajtott autó gyorsan és készségesen reagál a vezető utasításaira, és mint minden Lexus-hibrid, a kategória legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztásával és károsanyag-kibocsátásával működik. Az UX 250h tulajdonosának sosem kell külső áramforrásról feltöltenie az akkumulátort, vagy az autó hatótávolsága miatt aggódnia. Ugyanakkor a városi forgalomban az UX 250h a mindennapos autózás jó részében – akár a menetidő 50-70 százalékában is – képes tisztán elektromos hajtással haladni.

Lexus öntöltő hibrid

A Lexus öntöltő hibrid elektromos rendszere észrevétlenül hangolja össze a rendkívül takarékos, 2,0 literes négyhengeres benzinmotor és az erőteljes elektromotor(ok) teljesítményét. Az elsőkerékhajtással vagy E-FOUR összkerékhajtással egyaránt kombinálható rendszer fontos része az új, kompakt méretű hibrid váltómű és teljesítményvezérlő egység. Az új fejlesztésű nikkel-fémhidrid akkumulátor elfér a hátsó üléssor alatt, így csupán minimális helyet foglal el a csomagtérből – ráadásul ezzel a megoldással az UX súlypontja is mélyebbre került. Az autó tervezése során fontos szempont volt, hogy a mérnökök ne csupán az alacsony üzemanyag-fogyasztásra koncentráljanak, hanem az élvezetes vezethetőségre is.

Elektromos hajtás

Egyenletes sebességgel haladva vagy enyhe gyorsításnál az első elektromotor (illetve az összkerékhajtású változatokban a plusz hátsó elektromotor) a hibrid akkumulátorból nyert energiával, tisztán elektromos üzemmódban is képes mozgatni az autót. Ilyenkor az UX 250h szinte teljes csendben, a benzinmotor használata nélkül – vagyis nulla emisszióval – halad.

Dinamikus, mégis kifinomult, sima és csendes üzem

Nagyobb sebességnél csendben beindul a hihetetlenül sima járású, Atkinson-ciklusú benzinmotor, de szükség esetén még az elektromotor is besegít a hajtásban. A kétféle erőforrás szinte tökéletes összehangolásának köszönhetően az UX 250h kimagasló vezetési élményt kínál, ráadásul rendkívül alacsony fogyasztással és emisszióval működik.

Erőteljes gyorsulás

Ha a vezető padlógázzal gyorsít, az elektromotor(ok) késlekedés nélkül kiegészíti(k) a 2,0 literes benzinmotor teljesítményét. A kétféle erőforrás együttes, tekintélyes forgatónyomatéka egyenletes és dinamikus gyorsulást biztosít – pontosan akkor és úgy, ahogy a vezető elvárja.

Sosem kell feltölteni

Fékezéskor, vagy ha a vezető egyszerűen csak leveszi a lábát a gázpedálról, a regeneratív fékrendszer az autó mozgási energiáját elektromos árammá alakítja át, amit – a normál autózás közben termelt árammal együtt – a hibrid akkumulátor tárol. Ez a gyakorlatban annyit jelent, ahogy az UX 250h modellt sosem kell külső áramforrásról feltölteni.

Élen jár a hibrid elektromos technológiában

Ahogy a nagy technológiai áttörések, úgy a Lexus élenjáró hibrid technológiája sem egyetlen nap alatt született. Hosszú távú hajtáslánc-stratégiájának keretében a vállalat már a ’90-es évek közepén kifejlesztette első hibrid rendszereit. A Lexus 2005-ben mutatta be a világ első prémium hibrid autóját, az RX 400h crossovert, és a márka azóta több mint 1,4 millió darab öntöltő hibridet adott el világszerte. A Lexus európai kínálatában jelenleg kilenc különféle hibrid hajtású modell szerepel az LC 500h és LS 500h Multi-Stage Hybridektől kezdve egészen a szupertakarékos CT 200h luxus-kompaktig.

Csekély üzemben tartási költség és alacsony szervizköltség

Az UX 250h modellt igazi élvezet vezetni, de legalább ilyen kellemes az autó fenntartási költsége és értéktartása is. Elsősorban a Lexus élvonalbeli mérnöki tudásának és az öntöltő hibridekkel kapcsolatos hatalmas tapasztalatának köszönhető, hogy az akkumulátorok élettartama ugyanolyan hosszú, mint az autóé, és hogy a Lexus hajtási rendszerében nagyon csekély a kopás és az elhasználódás. Az UX 250h modellben nincs kuplung, az indítómotort és a generátort pedig integrálták a hibrid rendszerbe, így az autó teljes élettartama alatt sincs szükség a javításukra vagy a cseréjükre. A szokásos vezérműszíj helyett a mérnökök karbantartást nem igénylő láncot alkalmaztak. Mivel ezeket az alkatrészeket sosem kell cserélni, az UX 250h tulajdonosai (5 év használattal számolva) mintegy 1500 euro megtakarításra számíthatnak.

A hibrid akkumulátor élettartama = az autó élettartama

60 milliárd kilométer már igencsak meggyőző tesztperiódusnak tekinthető, így nem kétséges, hogy a Lexus hibrid akkumulátorok élettartama valóban megegyezik az autóéval. A szigorú mérnöki és strapabírási elvárások alapján tervezett akkumulátorra 10 év vagy 200.000 km Prémium Hibrid Garancia vonatkozik.

Kevésbé kopó fékek és gumik

A Lexus öntöltő hibridek regeneratív fékrendszerének köszönhetően – ami a fékhatás első felét adja – sokkal kisebb mértékben kopnak a fékbetétek és a féktárcsák. 90.000 kilométer alatt egy Lexus-hibridben általában szükségtelen a tárcsák cseréje, és betétkészletet is csak egyszer kell cserélni. Ráadásul a hibridek magasabb abroncsnyomása miatt kevésbé kopik a gumik pereme, és az egyenletes teljesítmény-leadás és az autó kedvező súlyelosztása tovább csökkenti a gumiabroncsok elhasználódását.