A rendkívüli kereslet miatt bővítik a Prologis Parkot

Kiemelt Piac

A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata, a mai napon bejelentette, hogy a Prologis Park Brno területén tapasztalható jelentős kereslet miatt megkezdte egy második spekulatív épület fejlesztését a csehországi parkban.

Az új, modern, a fenntarthatóság szempontjainak figyelembevételével tervezett, 39 800 négyzetméteres logisztikai épület fejlesztése előreláthatólag 2019 második negyedévében fejeződik be. A tervezés során a fő szempont a rugalmasság volt: az épület teljes alapterülete legalább 3500 négyzetméteres kisebb egységekre osztható. Mint minden új Prologis-fejlesztést, az új épületet is BREEAM akkreditációra terjesztik fel.

Az új park első épületét idén októberben adták át, és már 70 százalékát bérbeadták, ezt követően indult meg a második épület fejlesztése. A park területén a fejlesztések lezárultával három, összesen 90 ezer négyzetméteres épület fog állni.

„Az ilyen kiemelt helyszíneken a korlátozott fejlesztési lehetőségek, az alacsony üresedési ráta és az emelkedő építési költségek együttesen a bérleti díjak jelentős növekedéséhez vezettek az elmúlt két évben – mindez gyakori trend a legvonzóbb globális piacokon” – mondja Martin Baláž, a Prologis Csehország és Szlovákia bérbeadásért és fejlesztésért felelős igazgatója. „Rendkívül erőteljes keresletet tapasztalunk az ügyfelek részéről a minőségi ingatlanok és a Prologis magas színvonalú szolgáltatásai iránt, emiatt döntöttünk a második spekulatív épület fejlesztésének gyors megkezdése mellett.”

A Prologis Park Brno egyike a vállalat kulcsfontosságú helyszíneinek, amelyeket a jelentős népességközpontokhoz és fontos nemzetközi közlekedési útvonalakhoz való közelség jellemez. A Brnót Béccsel összekötő D52-es autópálya mentén elhelyezkedő park prémium lokációjának köszönhetően ideális disztribúciós központ a szlovák, osztrák, magyar és lengyel piacok közvetlen elérését megkövetelő belföldi és nemzetközi logisztikai szolgáltatók, valamint a könnyűiparban tevékenykedő vállalatok számára.

A Prologis több mint egymillió négyzetméternyi logisztikai és ipari területével Csehország egyik vezető logisztikai ingatlanszolgáltatója (2018. szeptember 30-i adatok alapján).