Miért nem divat a magyar divat?

Inspiráció Kiemelt

Sajnos még mindig nagyon kevés magyar választja a hazai divattervezők termékeit, pedig fontos lenne, hogy támogassuk a könnyűipart. Kajdi Csaba, a Visage modellügynökség tulajdonosa szerint ennek történelmi okai is vannak, de egy kis segítséggel és szemléletformálással felvirágozhat az ipar.

Bár egyre többször találkozni magyar tervezők egyedi alkotásaival, sajnos még mindig nagyon kevesen választják a hazai divattermékeket.

Egyelőre nem jellemző a magyar közönségre, hogy hazai terméket vásárolna. Ez a szocializmusból eredhet, amikor is csak a külföldi termékeknek volt hitele. Persze ez egy hazai sajátosság is, mert még a háború előtt is nagy divat volt külföldi ruhákat viselni, leginkább Párizsból öltözködtek az olyan nagy sztárok mint Fedák Sári vagy Honthy Hanna – mondta Kajdi Csaba, a Visage modellügynökség tulajdonosa, aki olyan modellek karrierjét indította útjára, mint Ebergényi Réka vagy Mihalik Enikő.

A szakember szerint nagyon fontos lenne, hogy a vásárlók, az üzleti szféra és a kormány is támogassa a magyar könnyűipart.

Ahogy én látom, a hazai média egyre inkább felkarolja a tervezőket, ami nagyon fontos és jó az imázsépítés szempontjából. Amire igazából szükségük lenne a tervezőknek, az a menedzsment és a gyártási költség megfinanszírozása. Egy tervező nem feltétlen üzletember, és nem biztos, hogy jól tudja vinni a munka operatív részét. A tervező azt a szellemi és művészeti tudását adja bele, amihez igazan ért, viszont a pénzügyi rész, nem feltétlen megy neki. Legtöbben itt szoktak elvérezni – nyilatkozta Kajdi Csaba, aki december 8-án szombaton délután az Antropos.hu Art&Design Marketen is részt vesz egy kerekasztal-beszélgetésen a témában.

A Visage modellügynökség tulajdonosa azt is elárulta, hogy bár sok ruhadarabja van magyar tervezőktől, nehéz dolga van, mivel a hazai tervezők közül viszonylag kevesen terveznek férfiak számára. A hétköznapokban ráadásul inkább a kényelmet részesíti előnyben, mint a divatot.

Azt hiszem, én nem vagyok annyira meghatározó, mert már kiéltem azt a korszakomat, hogy a divat legyen a legfontosabb. Sokkal inkább törekszem a kényelmes viseletre, mint a divatosra. Ettől függetlenül azért szeretek divatosan, ugyanakkor visszafogottan öltözni. Sokszor még dolgozni is melegítőben járok, de hozzáteszem, ez a fajta viselet nagyon jellemző azokra, akik a divatszakmában dolgoznak – tette hozzá Kajdi Csaba.

Az Antropos.hu Art&Design Market egy kiállítással egybekötött vásársorozat, ahol rendszeresen közel hatvan kreatív alkotó vagy alkotócsapat vonul fel, hogy megmutassák egyedi tervezésű termékeiket. A kiállítók, illetve árusítók között számos divattervező, kiegészítő-tervező, kézműves, ötvös/ékszer-készítő, festő, grafikus, digitális művész munkájával ismerkedhetnek meg a látogatók, akár el is beszélgethetnek az alkotókkal, és ami a legjobban tetszik, azt meg is vásárolhatják. Az ingyenes Antropos.hu Art&Design Market idén még kétszer várja látogatóit a Morrison’s 2 klub fedett-fűtött udvarán: december 8-án, szombaton és 16-án, vasárnap.

Kajdi Csaba december 8-án 14.15-től a különteremben Kenessey Fehér Mátéval – a West Coast Barbers alapítója, fodrász –, valamint Mátrai Miklóssal – a MOJO, Magyarország legmenőbb Smart Gadget brandjének alapítója – beszélget majd a branding szerepéről a divatban, a designban és fordítva. Moderátor: Tarnóczi Balázs, az Antropos.hu szerkesztője. A belépés ingyenes.