Összeállt Emilio és Curtis

Tejszínhub

A két zenész 2019. április 27-én a Papp László Budapest Sportarénában ad közös koncertet, ahol frissen megjelenő közös albumuk dalai mellett korábbi slágereiket is előadják.

„Emillel még az Édes élet ideje alatt ismerkedtünk meg. Hála Istennek a kapcsolatunk túlnőtt a műsoron, és azóta is testvérként szeretjük egymást. Az első pillanattól kezdve éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Nagy szereteten és tiszteleten alapuló barátság a miénk, hiszen mind a ketten mély érzésű emberek vagyunk. Szavak nélkül is érezzük egymást és egymás gondolatát, ami kincs a mai világban” – mondta Curtis.

A két tehetség idén már kiadott egy közös dalt, ami akkora siker lett, hogy egy közös albumon is elkezdtek dolgozni. A lemezt a nagykoncert napján mutatják majd be először, és természetesen a színpadon is hallható lesz róla egy ízelítő.

„Mind a ketten kaptunk az Istentől egy tálentumot, és ezt most itt az ideje, hogy egyesítsük. Engem nagyon inspirálnak Curtis szövegei és a világa. Régóta szerettünk volna már együtt dolgozni, és ennek most jött el az ideje. Új közös dalokkal készülünk, de természetesen felcsendülnek majd a nagy Emilio- és Curtis-slágerek is új köntösben” – árulta el Emilio.

A koncerten Emilio és Curtis által meghívott vendég előadók is fellépnek majd, és ígéretük szerint látványvilágban, színpadi megjelenésben is különleges lesz az április 27-i arénás lemezbemutató. Curtis hozzátette: a közönség a Belehalok, a Nekem ez jár és a Csak te létezel című dalait is biztosan elénekli majd. ITT az Egy este ketten látható.

A nagyközönség számára a jegyértékesítés november 2-án 10 órakor indul online a www.eventim.hu oldalon, valamint Ticket express jegyirodáiban.