A Media Markt a Team Red ügynökséget választotta

Kiemelt Márkák

A MediaMarkt, Magyarország legnagyobb elektronikai kiskereskedelmi hálózata a nyár folyamán zártkörű, meghívásos kreatív ügynökségi tendert írt ki. A kétfordulós pályázaton 4 ügynökség vett részt, melyből a Team Red került ki győztesként. A nyertes ügynökség a MediaMarkt lead ügynökségi szerepét tölti be, már ez év őszétől.

Pöhacker Gábor, a MediaMarkt marketingvezetője elmondta: „A MediaMarkt hosszú és nagyon sikeres együttműködést folytatott a múltban az Allison Grouppal, de szükségét láttuk annak, hogy felülvizsgáljuk az együttműködést és a piac más szereplőivel, s azok látásmódjával megismerkedjünk. A tender során a Team Red képviselte leginkább azt az összetett s egyben kreatív világot amelyben a Media Marktot a jövőben látni szeretnénk, s azt a tonalitást, amivel az egyre nagyobb versenyben a fogyasztóinkhoz szólni kívánunk.”

Palincsár László, a Team Red ügyvezetője hozzátette: „Mi is örülünk, hogy egy újabb piros márkával bővült a portfóliónk. De komolyra fordítva a szót: a MediaMarkt az egyik legdinamikusabb és leginkább összetett gazdasági ág vezető szereplője. Így megtiszteltetés számunkra, hogy együtt dolgozhatunk velük, s munkánkkal hozzájárulhatunk jövőbeni sikereikhez. Nagy izgalommal és lelkesedéssel vetjük bele magunkat a közös munkába, melynek első gyümölcseivel a vásárlók is hamarosan találkozhatnak.”