Janet Jackson kapja az MTV EMA Global Icon díját

Tejszínhub

Fény derült a 2018-as MTV European Music Awards Global Icon díjának idei győztesére. Janet Jackson nem csak a zenei munkásságát elismerő díjat veheti át november 4-én, egy különleges válogatással is készül legnagyobb slágereiből. Az év egyik legmeghatározóbb zenei eseményének műsorvezetője pedig nem más, mint az Oscar-díjra is jelölt színésznő és énekes-dalszerző, Hailee Steinfeld. A fiatal tehetség nem csak hostként tűnik majd fel a színpadon, de fellépőként is láthatjuk majd.

Janet Jackson a modern kor egyik legmeghatározóbb előadója. Legfrissebb slágere, a „Made For Now” a Reggaeton sztárral, Daddy Yankee-vel közreműködve első helyen startolt az iTunes-listákon, a klip pedig 45 millió megtekintésnél tart a videómegosztókon. Karrierje során hat Grammy-díjat és egy Golden Globe-díjat zsebelt be, ezen felül Oscar-díjra, illetve kétszer Emmyre is esélyes volt, és legalább egy tucatszor jelölték az American Music Awards, az MTV Video Music Awards és a Billboard Music Awards különböző kategóriáiban.

Több mint 160 millió lemezzel Janet minden idők egyik legtöbb korongot eladott előadója, olyan szerzeményekkel, amelyek maradandó nyomot hagytak a popkultúrában.

„Janet minden kétség nélkül a világ egyik legnagyobb sztárja. Nyoma kitörölhetetlenné vált a popkultúrában, ahol már három évtizede jelen van. Nagyon örülünk, hogy idén Janet lett az MTV Global Icon” –  mondta Bruce Gillmer, a Viacom Global Entertainment Group előadói kapcsolatokért és zenéért felelős osztályának vezetője.

A 2018-as MTV EMA házigazdáját, Hailee Steinfeldet moderátorként és fellépőként is láthatjuk az este folyamán, sőt még díjra is esélyes, hiszen a Best Pop kategória jelöltje Ariana Grande, Shawn Mendes, Dua Lipa és Camilla Cabello mellett.

Hailee-t legutóbb a Máltán megrendezett „Isle of MTV”-n láthattuk az MTV színpadán, ahol olyan slágereit adta elő, mint a dupla platinalemezes, debütáló dala, a „Love Myself” és a szintén dupla platinát kapott „Starving” című száma Zedd közreműködésével. 2018 elején jelent meg „Capital Letters” slágere, ami a Szabadság ötven árnyalata című film hivatalos filmzenéje is egyben, mindezek mellett olyan világsztárok turnéin vett részt, mint Katy Perry vagy Charlie Puth.

Hailee filmes karrierjét is sikeresen építi. 2011-ben Oscar-díjra jelölték, míg 2016-ban Critics’ Choice-ra és Golden Globe-ra is. Legutóbb a Pitch Perfect 3-ban tűnt fel, legközelebb pedig a Bumblebee című filmben láthatjuk, ami a Transformers-univerzum spin-offja lesz.

A mindössze 22 éves előadó alig várja, hogy ebben az új szerepkörben is kipróbálhassa magát. „Az MTV EMA az a hely, ahol bármi megtörténhet” – kezdte Hailee. „Alig várom, hogy egy ilyen nagyszabású este házigazdája legyek, ahol ennyi tehetséges előadóval találkozhatunk és elképesztő fellépéseket láthatunk.  Ami azt illeti, én is készülök néhány meglepetéssel – hajrá Bilbao!” – árulta el izgatottan az énekesnő.

„Hailee egy igazi világsztár, kivételes tehetség mind a zenében, mind a filmjeiben és a TV-ben. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy őt köszönthetjük az idei show házigazdájaként Bilbaóban. Alig várjuk, hogy felrobbantsa a színpadot” – nyilatkozta Bruce Gillmer.

A 2018-as MTV EMA jelöltjeire, köztük a hazai szereplőkre, vagyis a Wellhellora, a Halott Pénzre, a Margaret Islandre, a Follow the flow-ra és Caramelre október 29-ig szavazhatnak a zenerajongók a www.mtvema.com oldalon.

Az MTV EMA 2018 Red Carpet élő közvetítése november 4-én 20 órától látható, míg a díjátadó 21 órakor veszi kezdetét a magyar MTV műsorán.